Sötét vágyak ~ pjm|

15.rész

A hirtelen jött kínzás után, jött a hirtelen befejezés. Számat egy fájdalmas nyögés hagyta el míg fekete hajam izzadtan tapadt homlokomnak. Fejem zúgott a sok tehetetlen sikítástól. Sajog minden tagom. Olyan sebesen ver a szívem, hogy úgy érzem, mindjárt felrobbanok. Az égetés helye kurvára fáj. Ég, szinte már zsibbad. Olyan mintha több milliárd kést szurkálnának egy adott pontra. Tönkre voltam. Ájulás küszöbén álltam, de nem szabadott. Kibírom.

- Remélem ezek után most már megjegyzed amit akkor mondtam. - Sötét, fenyegető tekintetével szemeztem. Azt hittem ott helybe elhányom magam. Forog a gyomrom mikor ránézek. Fémes íz tolult a számba.
- Soha többé nem akarom meglátni, hogy egy idegen faszi hoz téged haza. És főleg nem egy ilyen. - Állkapcsa megfeszült. Némán bólintottam miközben próbáltam visszafolyatni feltörő zokogásom.
- Bár nem mintha kellenél bárkinek is. - Nevetett fel szarkasztikusan majd pedig a hátam mögé sétált, hogy eloldja fogva tartott kezem.

- Ne mond e-ezt - Suttogtam remegő ajkakkal.

- Ugyan már kincsem - Tűrte odébb hajam, ezzel fülem mögé csókolva. - Kinek kéne egy olyan nő, aki még egy gyerekkel se tudja megáldani? Hah?
- Szerencséd van, hogy én még kibírlak.

- Miért?! Miért tartasz akkor magadnál ha amúgy semmit sem érek számodra?

- Shh - Leszedte rólam a bilincset majd pedig elém sétálva leguggolt. Kezem erőtlenül lógott testem mellett, míg szemrebbenés nélkül meredtem az előttem guggoló "páromra", akinek száján egy csintalan mosoly húzódott.
-  Ne gondold, hogy magadért kellettél vagy kellesz szívem! -  Közelebb hajolva hajamhoz élesen szívta be annak illatát. Nem bírtam megszólalni. Hallgattam, miközben szívem egyre jobban csak össze szorult. Szóval sose szeretett? Még akkor sem mikor hozzá mentem? Mikor tényleg boldognak éreztem magamat? Szóval ez mind csak álarc volt.

- A pénzed és a hajad illatta ugyan olyan édes! Mindig is csak a pénzed kellett. Talán csak akkor változott vagy enyhült a vágyam a pénzre mikor igent mondtál, de aztán mégis többet akartam. Szégyen volt számomra is, hogy egy kibaszott gyereket nem tudtál nekem szülni! -  Hangja egyre jobban erősödött. Eltávolodott majd pedig kezével az államat tolta egyre feljebb, hogy a szemébe nézhessek, de nem tudtam. Minden egyes szava fájt. Fájt hogy kimondtam azt a KURVA "boldogító" igent. Szemem egyszerűen könnybe lábadt. De Nem szabadott sírnom. Nem kellett volna.
- Tudod kedvesem, intézetből sem volt könnyű szabadulni. - Erős belülről szakadó, kímélhetetlen nevetés szakadt ki belőle, mire én egyre gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőmet. Mégis miről beszél? Intézet? Mégis kihez mentem én hozzá?
- Ahh azok a régi szép idők - Sóhajtott fel drámaian.

- T-tessék?

- Intézetbe kerültem súlyos alkohol fogyasztás és állatkínzás miatt. Amit máig nem értek, hogy miért, hisz csak egy kicsit eljátszottam  a szomszéd kutyájával. - Biggyesztette le ajkát amitől kirázott a hideg. Lefagytam. Nem hittem a saját füleimnek. - Végül egy napon elhatároztam hogy én innen elszökök. És tudod miért drágám? Mert az ottani orvos pszichopatának állított be. Amiről persze mindenki tudott. Pletyka tárgya lettem ami nagyon felidegesített.  Mérhetetlen düh szállt belém és ekkor döntöttem úgy, hogy egy napon megölöm azt a szarházit. Ami jól esett! Élveztem látni, hogy könyörög az életéért pont ugyan úgy, ahogyan te szoktad csinálni. Igazán fel tud engem izgatni mikor látom azt a kétségbeesett arcod. Na és a sikolyod? Zene a füleimnek.

- Hogy lehetsz ilyen? Hogy tudtalak egyáltalán szeretni és megosztani veled a házamat te pszichopata barom?! - Szipogtam, miközben hangom egyre jobban erősödött. Alig fogtam fel, hogy mi történik már a földön kötöttem ki. Bennem rekedt a maradék levegőm is. Erősen szorítottam össze szemem az erős fájdalom miatt. Az esés következtében a frissen szerzett sérülések a kelleténél is jobban fájtak. Szúrtak, égtek olyan volt mintha meg mindig ott tartanának egy hosszú felhevített vasat.
- Ne rendezz jelenetet. - Elindult a bejárati ajtó felé, de mire kilépett volna vissza fordult. - Mire haza jövök, takarítsd fel amit magad után hagytál, különben azt a sorsot fogod végezni amit az az orvos kapott - Ezzel pedig végleg magamra hagyott. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy nem jön vissza erős zokogásba törtem ki a földön összegubózva. Fájt minden. A mocskos szavak amikkel illetett. Az érintések. De nem lehetek gyenge. Erősnek kellett lennem, hisz sírással úgysem oldok meg semmit. Ezért lassan feltápászkodtam a földről és remegő lábakkal siettem fel a hálószoba egy nagy táskáért, amibe csak a szükséges dolgaimat pakoltam be. Megszökök innen. Kerüljön bármibe én itt nem maradok tovább!
Már nem érdekel mi lesz ennek a következménye, jelenleg az a cél lebegett a szemem előtt, hogy minél messzebb kerüljek ettől a szörnyetegtől. Még arra sem volt elég időm, hogy az összes dolgomat innen el vigyem, de nagyon igyekeztem. A sebeim erősen nyilalló fájdalmára néha felszisszentem. Irtózatosan fájtak a sebek amiket hagyott és azok a szavak amik elhagytak a száját talán még jobban. Élvezte. Mindezt élvezte. Nem rettentem meg, hogy egy pszichopatával állok szemben. Inkább attól rettentem meg, hogy egy ilyet szerettem. Őrületesen fájt. Sírni sem maradt erőm. Gyors mozdulatokkal amit csak a szemem látott és az enyém volt bedobáltam a táskába. Alig vártam, hogy innen megszabadulhassak. Feljelentést nem tehettem, hisz még rosszabb következménye is lehetne. Nem tehetem meg. Inkább némán elmenekülök. Remegő kezekkel nyúltam az orvosi felszerelés felé az éjjeli szekrényemen amiből kivettem egy kötszert, közben pedig fülemet hegyeztem, hátha betoppan. Minden egyes kis neszre össze rezzentem. Őszintén féltem. A szívem egyre jobban zakatolt, gyomrom folyamatosan csak liftezett.
Mind két karomat, illetve a combomat a fehér kötés fedte. Szörnyen néztem ki. Felduzzadt szemek a sok sírástól, kiszáradt ajkak, piszkos fénytelen haj. Mindenhol sötét maradandó foltok az arcomon és a testem minden szegletén. Kezemmel, erőszakosan töröltem le az arcomról legördülő újabb könnycseppet, majd pedig a táskámat vállamra kapva indultam az ajtó felé kinyitva azt. Épphogy átléptem az ajtó küszöbét, lentről ajtócsapódásra lettem figyelmes.

- Baszki. - Sziszegtem fogaim közt, majd pedig óvatosan vissza zártam az ajtót úgy, hogy még véletlenül se hallja meg, hogy én itt vagyok. Teljesen le blokkoltam. Levert a víz, alig hallottam valamit a szívem őrült dobogásától. Máris itthon lenne? Mégis hogy?! Máskor napokra szokott itt hagyni, most meg csak úgy betoppan. Tökéletesen időzít.

- Im SunHee! Hol vagy?! Mit mondtam én neked?!

Hangját még zárt ajtón keresztül is tisztán lehetett hallani. Agyam folyamatosan csak kattogott. Egy pillanatra teljesen elveszítettem a maradék reményemet is a szökésre. Ajkaimat harapdálva néztem körbe a már sötétbe úszó szobába, amikor tekintetem megakadt az előttem táruló ablakra. Hát persze. Ablak.
Rögtön az ablak elé siettem. Nincs időm.

- Kislány, fent vagy az emeleten? - Nevetett fel aminek hatására átrázott a hideg. Remegő lábakkal álltam ki az ablakpárkányra, mire kicsit megszédültem. Nem voltam a legmagasabban, de nem is tudtam volna innen le ugrani. Még szerencse, hogy van itt egy hatalmas tölgyfa.
- Úgyse bújhatsz el előlem kincsem - Tudtam, hogy vészesen közeledik, mivel a nyikorgó lépcső adta a tudtomra.

- Nem lesz semmi baj. Menni fog. - Egy nagy levegőt vettem majd pedig elrugaszkodtam az előttem levő fára. Oldalamba egy hatalmasat nyilat amit egy elfojtott nyögéssel díjaztam.
Az ajtó hangosan csapódott. Épphogy érkeztem le mászni a fáról és elmenekülni a dühöngő férjemtől. Hangját még a kinti sötétlő éjszakában is hallottam. Nem voltam a legjobb állapotban, de minél messzebbre és minél hamarabb szökni próbáltam . Csak úgy szedtem lábaimat a sötét kihalt utcán. Táskámat hol a vállamon, hol a kezemben cipeltem. Össze voltam törve lelkileg. Éreztem ahogyan nem csak az oldalam szúr a kimerültségtől, hanem a szívem is. Olyan érzés volt, mintha egy kést döftek volna belém. Szenvedtem. Szenvedtem a még mindig fülemben csengő hangjától. Attól, hogy az életem egy förtelem. Attól, hogy talán az éjszakában elvesztem és senki sem talál rám. Hogy teljesen magamra maradok. Gondolataim folyamatosan csak cikáztak. Szemem egyre jobban homályosodni kezdett. Már annyit sem láttam, amennyit eddig ebben a sötétben. Csak futottam mint egy eszeveszett. Lihegve álltam meg, mellkasomhoz kapva. Fejem lüktetett forgott velem az egész világ. Muszáj volt kicsit megpihennem, ezért egy kisebb sikátorhoz mentem ahol szuszogva rogytam le a földre. Mellkasom egyenetlenül emelkedett fel-le.
Fel kellett állnom és tovább folytatnom az utat. De nem ment. Nem bírtam.  Szemem csukódni kezdett, mikor észre vettem valakit, aki éppen felém közeledik. Túl sokkos állapotba voltam, nem tudtam arra koncentrálni, hogy mégis ki az. Alig telt el pár másodperc már mellettem guggolt.

- Neh...Ne b-bánts - Mondtam erőtlenül.

- Nem bántalak, vigyázok rád. Most már itt vagyok - Lágy, de mégis mély hangja megnyugtatott.

- J-Jimin? - Suttogtam.

- Shh - Csitításképpen ajkamra simított majd pedig egy egyszerű de mégis határozott mozdulattal fel kapott az ölébe. Erősen de mégis finoman tartott magánál. Keze alatt bőröm lángolt. A fájó érzést felváltotta jól ismert kellemes bizsergés. Fejem izmos mellkasának volt döntve így illata megcsapta az orrom, ami nagyon ismerős volt. Tudom hogy ő volt. Még így is, hogy nem láttam őt.

Remélem tetszik mivel egy kicsit összecsapottnak érzem☹️

Nincs átolvasva!

De nagyon szépen köszönöm a vote-kat illetve a követőket. És persze azt, hogy ennyire tetszik a könyv. Igyekszek minél jobbra csinálni, szóval remélem a továbbiakban is tetszeni fog.❤️

Puszi, szép napot!