Sötét vágyak ~ pjm|

7.rész

- SunHee POV. -

Chan miután ide adta az elkészített rendeléseket ezzel lezárva a szaftos kis szóváltásunkat, rögtön elindultam ki hordani azokat. Egytől-egyik sorba megkapta mindenki a kért rendelését. Az utolsó asztal következett és egyben a kedvencem. Mina türelmetlenül dobolt lábacskáival. Kis türelmetlen. Cselekedetén, mosolyogva ráztam meg fejem és indultam el feléjük. A kislány észre véve engem felsikított, mire anyukája rögtön elcsitította.
Szemei csillogni kezdtek az örömtől, ahogyan vittem felé a csokival leöntött süteményét.
Eléjük letéve a kért dolgokat, Mina már rögtön nyúlt volna a villához kis kezével, ha édes anyukája nem állítja meg őt.

- Kicsim, ilyenkor mit illik mondani? - Nézett rá anyukája egy amolyan " Mit tanítottam én neked?" fejjel.

- Nagyon szépen köszönöm Unnie - Villantotta ki fogait nekem, amire muszáj volt felnevetnem.

- Szívesen királylány - Aprót böktem ujjammal pisze orrára, mire aranyosan felhúzta azt. - Remélem ízleni fog a süti és persze a kávé is - Pillantottam mosolyogva a nő felé.

- Biztosan - Viszonozta mosolyom. - És mennyi lesz? -Vette elő pénztárcáját.

- 18,961 Won lesz összesen - Mondtam, és a kért összeget felém nyújtotta, amit természetesen megköszöntem és végül otthagytam őket.
Munka időmben felváltva Channal vagy a pult mögött készítettem az újabbnál újabb rendeléseket, vagy éppen fel mostam.
Másnak ez biztos unalmas lehet, de nekem nem. Én szeretek itt lenni, jobban mint otthon. Ha egyáltalán nevezhető-e otthonnak.
Az elején sokszor kívántam azt, hogy bárcsak más emberek életet kelljen hogy éljem. De meglepő módon ez sose lett igaz....Mint ahogyan a szerető férj, boldog család gyerekekkel? Két külön világ az is. Mert ez a kibaszott valóság. Itt nincs szőke herceg fehér lovon, aki jön és megment téged a gonosztól, miután boldogan éltek míg meg nem haltok...

Vagy mégis létezik ilyen?

Az elején Davis-sel még minden rendben volt. Vagy legalább is csak azt hittem. Az elhitt, szépen felépített jövőm egyre jobban csak dőlt lejjebb és lejjebb....
Ezekben az időszakokban nagyon sokat sírtam, hisz mást nem tudtam tenni. Elhagyni meg nem mertem, mivel féltem tőle, féltem, hogy kárt tesz valamelyik családtagomba, amiért otthagytam őt. Mivel ezzel elég sokszor fenyegetőzik még a mai napig is. És kinézem belőle, hogy képes lenne ölni csak azért, hogy magánál tartson. Ezért csak tűrtem. Mint most is. Hiába vagyok olyan belül, amilyen.
Összetört. Lelkem, akárcsak egy fekete lyuké. Amit magamnak köszönhetek mert gyáva vagyok.....

De ezt valakinek mégis  sikerült megváltoztatnia...

Jimin.

Már az első összebotlásunknál  éreztem valamit. Valamit, ami sokkal másabb volt  és intenzívebb. Ahogyan törődött velem, ahogyan aggódott értem az maga volt a csoda.
Még sose aggódott értem senki ennyire mint ő.
Már akkor jó érzés töltötte el, a mellkasom, ami majd szét szakadt. Nem féltem. Sőt inkább biztonságba éreztem magamat. Fura, hiszen egy tök idegen férfi volt a számomra, de valahogy mégis biztonság érzetet adott amikor karjai közt voltam. Mellette fellégeztem.
Azonban mikor távozott, hirtelen olyan volt, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem.
Mintha egy részem elhalt volna. Megint ugyanolyan ürességet érzetem mint mindig.
A varázs ami addig volt, eltűnt....Míg nem másnap azaz ma újra betoppant ő. Jimin. Aki újra felbolygatott bennem mindent. Elég volt csak rám néznie, és már görcsbe rándult a gyomrom. És amikor a kézfejemre csókolt? Majd fel forrtam. Tenyerem izzadt ahogyan fogta gyengéden az ő mégis férfias de puha kezével. Orromat megcsapta a férfi kellemes illata. Ami biztosan nem lehetett egy olcsó darab. Aromája akár csak a tűlevelűerdőé. Erősen fűszeres, de mégis kellemes.
Gondolkodásomból az órámon megpillantott idő zökkentett ki.

- Chan nekem mennem kell. El bírod az embereket? - Kérdeztem.

- Nyugi, te menj csak - Biztató mosolyt küldött felém. De szeméből tisztán ki lehetett olvasni hogy "vigyázzak magamra."

- Köszönöm. - Halványan elmosolyodtam és már indultam is a főnök vagyis Jimin irodája felé.

Zakatolt szívvel indultam az iroda ajtó felé miközben számat már véresre harapdáltam.
Egy ideig még hezitáltam az ajtó előtt, hogy most kopogjak? Vagy inkább csak menjek el szó nélkül? De mivel az első opció nyert, ezért remegő kezekkel bekopogtam.

- Igen? - Hangja hallatán ismét megborzongtam.

- Csak én vagyok az - Lassan dugtam be fejem az ajtó résen, ahol egy koncentráló Jimint pillantottam meg az asztalnál ülve aki a monitor képernyőjét bámulta, miközben tolla vége a húsos ajkai közt volt. Haja rendezetlenül hullott homlokára míg ingének két gombja ki volt gombolva ezzel rálátást kapni nyakára illetve kiálló kulcscsontjára. Lenyűgöző látvány volt.

Torokköszörülésre lettem figyelmes, amire rögtön felkaptam fejem ezzel szemébe nézve. Ez de ciki.

- Igen? Mit szeretnél? - Kérdezte fürkésző tekintettel. - Netalán van valami baj?

- N-nem nincs semmi baj, cs-csak ha lehetséges, eltudna engedni hamarabb? - Kérdeztem, de mondatom végére elcsuklott a hangom.

- Miért engednélek el hamarabb? - Dőlt hátra kényelmes bőrszékében.

- Kérem, ez nagyon fontos lenne.

- Miért is? - Állt fel helyéről miközben lazán kerülte meg asztalát, és dőlt annak, zsebre dugott kezekkel. Nagyot nyelve figyeltem végig minden apró mozdulatát részletesen.

- A szemem itt van fent, kislány - Nevetve mutatott egyik kezével az említett testrészéhez.

- E-elnézést... - Kínosan hajtottam le fejem, miközben görcsösen markolásztam táskám pántját. De egy idióta vagyok.

- Ugyan - Lökte el magát hirtelen, mire előttem termett.
- Menj nyugodtan, de... - Mutató ujjával finoman állam alá nyúlt, ezzel tekintetem találkozott az övével. Ajkam magától nyílt el, finom érintésétől.
- Rám nézz, ha hozzád beszélek elvégre a főnököd vagyok, nem de? - Vonta fel egyik szemöldökét egy grimasz kíséretében amin muszáj volt picit felnevetnem. Hihetetlen egy férfi.

- Bocsánat és köszönöm - Hangom még mindig halk volt.

- Na nyomás, mielőtt még meggondolom
magam - Nevetve lépett el tőlem, vissza csúsztatva kezét zsebébe.

- Köszönöm mégegyszer is - Mosolyodtam el mire aprót biccentett.

És végül elindultam "haza"

Útközben próbáltam lenyugodni és nem pánikolni. Mivel a második opcióval nem igazán érek semmit, ezért muszáj volt erőt vennem magamon.
Itt egyedül csak is magamra számíthatok.

~II~

- Otthon-

"Haza" érve, táskámat rögvest ledobtam az ajtó mellé, így neki is láttam a hosszadalmas munkának. Még át öltözködni se érkeztem ne, hogy még baja legyen belőle a drága férjemnek, hogy nem vagyok kész a munkámmal....
Először a szennyeseket mentem összeszedni, miután bekapcsoltam a mosógépet azoknak mosására. Utána sietősen át szaladtam a nappali és a konyha részre, ahol a Davis után hagyott félig üres pálinkás üvegeket, hajítottam ki a kukába. Neki látva a konyhának, a tegnap felhalmozódott edényeket, tányérokat kezdtem elmosogatni. És végül nem utolsó sorban letöröltem a porcicákat a polcokról, asztalról és a pultrol is. A vége fele márcsak gyorsan felporszívóztam, igyekezve a leggyorsabban és a legprecízebben takarítani. Pont, hogy végeztem. Mert már nyílt is az ajtó, amin Davis lépett be, kezében egy félig üres Whiskys üveggel....Fasza. Nagyot nyelve figyeltem az előttem álló dülöngélő férfit. Hisz rosszabb helyzetbe érzetem magamat mint eddig.....Még rosszabban!

Esetlenül zárta be maga mögött az ajtót, aminek neki támaszkodva még egy utolsót belekortyolt whiskyébe és kuncogva mosolygott.

Míg el nem indult felém...