Sötét vágyak ~ pjm|

14. rész

-SunHee POV.-

Két karommal a fejemet védtem, ahogyan fölöttem ismét darabokra tört egy tárgy a falon.
Testem remegett. Sebeim csíptek, míg szememet marták már a sós könnyek.
Félve pillantottam az előttem magasodó, majdnem 190 magas férjemre aki dühösen izzó szemekkel mért végig, miközben keze ökölbe szorult. Össze szorítottam szemeim, miközben olyan gondolatokkal tömtem tele az elmém, hogy semmi baj nem lesz, nemsokára talán lenyugszik vagy megsajnálja nyomorult lényemet és ehhez hasonlók. De tévedtem.

- Ki volt ez a fiú ? - Kérdezte egy cseppnyi visszafogottsággal a hangján amire nem feleltem. Féltem, rettegtem hisz bármit is mondanák úgyis ugyan azt kapnám amit. Némaságom nem igazán tetszett neki ezért a kezében lévő tárgyat teljes erejéből vágta neki a falnak ami miatt még jobban összébb húztam magam.
- Kérdeztem valamit SunHee! Ki volt ez?!

- A-a f-főnököm, Park Jimin - Mondtam elhaló hangon, mire cinikusan felnevetett.

- Park Jimin mi? - Túrt bele idegesen tincsei közé, folyamatosan engem bámulva. Nem értettem hirtelen feldúltságát. A név hallatán arcvonása teljesen megváltozott, ami nagyon összezavart. Talán ismerné Jimin-t?
- És mit mondtam én neked, hah?! - Közelebb lépve hozzám, egyik kezével fejemet erőszakosan fordította maga felé. Szorítása fájt állkapcsomon. Szememet ösztönösen hunytam le a nyomó fájdalomtól.
- A legnagyobb szabályt szegted meg csakhogy tudd - Szeme hirtelen sötétült el ami nagyon megrémisztett. El nem tudtam képzelni, hogy mégis mi féle őrültséget tervez velem művelni.

- Davis n-ne csináld. Bocsánat. - Ajkam megremegett ahogyan közel álltam a síráshoz, s bár minden erőmmel azon voltam, hogy ne mutassam előtte gyengeségemet és fájdalmamat, csak kigördült egy könnycsepp.

- Ülj le a székre és tedd hátra a kezed. Most. - Parancsolta, miközben lökött rajtam egyet.

- Davis kérlek, nem történt semmi. Nem csinált semmit. - Meggyötört arccal fordultam felé, amit határozottan nem kellett volna, ugyan is karomnál fogva ráncigált az említett tárgy felé, amire egy egyszerű mozdulattal lökött rá.
- Befogod még ma?. - Apró kezemet idegesen tette hátra, majd pedig szorította meg azokat.
- Ne merd innen elmozdítani. - Mondatára aprót bólintottam majd pedig elment.

Pár perc elteltével vissza tért egy bilinccsel és egy hajgöndörítővel a kezében. Mindenre számítottam csak erre nem. Elkapott a pánik, mellkasom szúrt, fájt. Nehezen vettem levegőm és itt már nem tudtam magamba folytani a sírást, egyszerűen kitört belőlem, patakokban folytak a könnyeim.

- Ne kérlek! Bocsánat! - Két kezemet összekulcsolva könyörögtem neki hátha megsajnál.

- Ejj- Mosolyogva szedte szét kezem meg nem szakítva a szemkontaktust. - Már megint nem hallgatsz? - Hátam mögé lépve kezemet erősen feszítette hátra majd pedig bilincselte meg. Kétségbeesetten ráncigáltam kezem, miközben bőrömet nyomta a kis kiálló fém darab ami miatt picit felszisszentem.

- Ne csináld - Erőtlenül hajtottam le fejem ami belőle egy jóleső kacajt csalt ki.

- Itt az idő megtanulnod drágám, hogy amiket mondok az nem vicc. Im SunHee. - Mélyítette el hangját mondata végére, mire még jobban elkapott a sírógörcs.

- D-Davis! E-ezt te se gondolhatod
komolyan! Több ilyen nem fog előfordulni, csak kérlek engedj már el az istenit! - Emeltem fel a hangom, amit egy csattanós pofon követett mire esetlenül bicsaklott oldalra a fejem. Fejem lüktetett a hirtelen ért ütéstől. Szám széle felrepedt amiből szivárogni kezdett lassan a jól ismert piros folyadék.

- Nem szeretem ha felemeled a hangod, és ezt te is nagyon jól tudod - Vette kezébe a mai főszereplőnket majd pedig a mellettem lévő konnektorba dugta. Eszeveszett módon kezdtem kezem ráncigálni. A csuklóm területe biztosan vérzett mivel éreztem valami meleget lefolyni a kezemen.

- Hmm...szerinted a 200 fok a jobb vagy a
220? - Mutatta felém a gőzölgő tárgyat amire nagyot nyeltem. Tenyerem izzadt, gyomrom görcsbe rándult míg az egész testem remegett a félelemtől.

- Ne t-tedd...

- Próbáljuk ki. - Kínzó lassúsággal közeledett felém a már készenlétbe álló vasrúddal.
- Szólok, hogy fájni fog - Fülemhez hajolva így szólt - Úgy fogod érezni mintha az egész testedbe késeket szurkálnának. Égni fog minden egyes porcikád miközben ordítani fogsz a maró csípő érzéstől. De emlékeztetni szeretnélek arra, hogy itt senki nem fog téged meghallani. Szóval hajrá, most legyen nagy a szád. - Nevetve távolodott el tőlem mire a felhevült vasat az érzékeny bőrfelületre érintette. Fájdalmasan kiáltottam fel. A bőröm csak úgy égetett az egyre erősebben perzselő tűző forróságtól. Szemem könnyezni kezdett az egyre erősebb fájdalomtól. Sosem éreztem még ilyet. Még tőle sem. Erre nem számítottam. Kínzott. Hihetetlenül fájt. Hiába kérleltem, hogy hagyja abba, nem tette. Továbbra is csak erősen hozzám szorította azt a tűző fém darabot. A forróság áthatolt a testemen. Remegtem. Csontjaim, porcikáim is érezték ezt a rendkívül fájdalmas érintkezést a testem és a felhevült vas között. Tehetetlenül vergődtem a székbe ezzel próbálva kitérni a kínzás alól. Nem jártam sikerrel, mivel még jobban bőrömhöz nyomta és folyamatosan nevetett. A házat az én sikításom, bőgésem és Davis jól eső kacaja töltötte be. Őrülten fájt, hogy lehet valaki ilyen pszichopata?! Végül elvette rólam a rudat, ami elég erős helyet hagyva magamon, tovább égetett es vérzett. Testem genyben lábadt. Fáradtan hajtottam le fejem. Mindenem remegett. Torkom kiszáradt a sok tehetetlen sikítástól, szemem csípett, fejem lüktetett. Tönkre voltam. Ez az egy kör is már kifárasztott De ez még csak a bemelegítő kör volt. Hátra volt még a java...

Átkoztam az időt, mikor betettem a lábamat  ebbe a házba. Átkozom magam amiért
"igen-t" mondtam neki.  Minden percben a halált kívánom, hogy végre  megszabadulhassak tőle. Gyűlölök élni, s ezek után azt kívántam, bár lenne csak egyetlen egy lehetőségem, hogy valahogy könnyebb legyen az életem.

Kérésem aznap éjjel meghallgatásra talált.