𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦 - 𝐄𝐬 𝐢𝐬𝐭 𝐤𝐞𝐢𝐧 𝐇𝐚𝐩𝐩𝐲 𝐄𝐧𝐝

5. Ezek a véletlenek

2 hét telt el azóta, hogy belecsöppentem abba a munkába, ami felforgatta az eddigi, idilli kis életemet. Esténként jóformán alig aludtam valamit, bent végig lestem a fiúk kívánságait, főztem, mostam, takarítottam, bevásároltam, és még a masszázst is én csináltam nekik, de legalább le tudtam vezetni a feszültséget a fiúk feszült izmain.

Ezen az éjjelen is hajnali négyig fent voltam, mivel a papírokat néztem át, mivel hamarosan megkezdődik az európai turnéjuk, ahova persze nekem is mennem kell. Hulla voltam, már folytam le az ágyról, mikor valaki kopogtatott az ajtómon. Nem kívántam szólni, ha azt hiszi az ajtó előtt ácsorgó, hogy alszok, akkor elmegy, de korántsem volt ilyen gyorsan feladó egyéniség. Ismét kopogtattak, én pedig nyöszörögve emeltem fel fejemet, és nyögtem egy olyasmit, hogy „Mivanh".

– Szép jó estét Haley – nyitott be Bill mosolyogva, látszólag ő nem volt a halálán, úgy mint én.

– Gond van? – támasztottam meg kezemmel fejemet, a szemeimet meg úgy kellett nyitva tartásra erőszakolni, mivel nagyon le akartak már tapadni.

– Nincs, csak gondoltam megnézem mi a helyzet veled – ült le az ágy szélére. – Miért nem alszol?

– Dolgozok – mutattam a temérdeknyi papírra, amik a takarón voltam szétszórva. – Legszívesebben felgyújtanám, vagy kiugranék az ablakon – mosolyodtam el, majd ásítottam egy hatalmasat.

– Aludnod kéne már – húzta el száját Bill. – A végén belebetegszel ebbe az életvitelbe.

– Muszáj hozzá szoknom, olyan élőhalott akarok lenni, mint amilyenek ti is vagytok – mondtam izgatottan, persze csak színlelve, majd felnevettem. – Nem lesz baj, régóta éjjelibagoly életvitelen vagyok, mondjuk így délutánig alszok, de nem para.

– Kivéve, ha menni kell reggel – mutatott rám mosolyogva. – Akkor már nem lennél ilyen lelkes – paskolta meg vállamat, majd felállt. – Elteszem magam reggelre, neked meg akkor további jó munkát – intett felém, majd kiment, becsukva maga után az ajtót.

Ismét egy hatalmasat ásítottam, majd mielőtt lefeküdtem volna magam is, kimentem a mosdóba. Nem is értettem, hogy miért a folyosón lévőbe mentem, mikor a szobámban volt egy egész aranyos fürdő is, de fogjuk csak a fáradtságra.

Miután végeztem a dolgommal, visszabotorkáltam a szobába, és már csukott szemmel bemásztam a takaró alá. Kicsit furcsálltam, hogy nem volt felkapcsolva a villany, de gondoltam, hogy lekapcsoltam mikor kimentem.

Nyakig felhúztam a takarót, majd egyet sóhajtva, kényelembe helyeztem magamat. Alig pár perc telt el, mikor egy kéz ölelt át, és egy emberi test nyomódott a hátamnak.

Szemeim azzal a lendülettel ki is nyíltak, és bámultam bele a sötétbe, lélegzet visszafolytva. Felemeltem a fejemet, hogy magam mögé nézzek, és Billel találjam szembe magamat, de nem mertem jobban megmozdulni, ilyen pozícióban pedig a nyakamat se tudtam semerre nagyon forgatni.

Belül tudtam, hogy tuti biztos, hogy ez Tom, nem pedig Bill, mivel nincs akkora mákom, hogy a kedvesebb, szerethetőbb ember mellé fészkelődjek be az éjszaka közepén. Magamat átkoztam először, majd ez az átokszórás átment abba, hogy Tomot szidtam, pedig neki most nem volt semmi köze ehhez.

Sóhajtva beletörődtem a helyzetbe, majd inkább próbáltam minél hamarabb elaludni.

§§§

Alig, hogy lehunytam a szemeimet, a vekker hangosan felsikított a fejem melletti kisszekrényen. Nyöszörögve nyújtottam felé karomat, de valaki megelőzött.

Fejemet felé fordítottam, majd amint észbe kaptam, ugrottam egyet az ágyban. Tom csak elégedetten mosolygott rám, majd kis idő múlva megszólalt.