𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦 - 𝐄𝐬 𝐢𝐬𝐭 𝐤𝐞𝐢𝐧 𝐇𝐚𝐩𝐩𝐲 𝐄𝐧𝐝

10. Időpocséklás lvl.100

Éjjel nem igen tudtam sokat aludni, mivel Ruby össze-vissza forgott, az eszem pedig Tom körül járt. Mindennél jobban vágytam arra, hogy rám nézzen, hogy lássa milyen vagyok, hogy érezze, én lehetek számára a legjobb. Persze az utolsó csak inkább egy vágyálom, ami soha nem valósulhat meg. Mármint, kinek lehetnék én a legjobb? Max saját magamnak.

A függönyt bámulva gondolkodtam, és próbáltam nem elásni magamat a saját gondolatmenetemben. Annyira abszurd volt az egész helyzet, hogy már jóformán nevethetnékem támadt. Még, hogy Tom és én, na persze. Vessük össze az információkat. Tom egy híresség, és ő az egyik munkaadóm. Én meg itt vagyok, csicska szerepben – nem mintha bántam volna – és kezdtem belehabarodni az idősebb Kaulitz fiúba, csak mert történt vele ez meg az. Életemben nem volt ennyire jó a szex, mint vele, de úgy is azt gondoltam, hogy egyszeri alkalom volt, és majd a jövőben mesélhetem az unokáknak, hogy lefeküdtem egy hírességgel.

Elmosolyodtam, és felülve nyújtózkodtam egyet. A telefonomért nyúltam, és csodálkozva pillantottam meg, hogy már elmúlt kilenc óra is. Lerúgtam magamról a takarót, és a szekrényemhez osonva kivettem egy trikót és egy rövidnadrágot, majd a fürdőbe sietve, becsuktam az ajtót.

Elvégeztem a reggeli szeánszomat a tükör előtt, vagyis megmostam, lekezeltem, tettem fel egy kis szájfényt, a hajamat pedig egy laza kontyba felfogtam. Eléggé itthoniasra sikeredett a kinézetem, de ha úgy vettük, ez volt az otthonom, ha még csak átmenetileg is.

A szobából mesterien jutottam ki a folyosóra, majd becsukva olyan halkan az ajtót, ahogy csak lehetett, megindultam a földszint felé. A reggelin gondolkodtam, persze semmi kedvem nem volt hozzá, de muszáj volt az éhes szájakat betömni.

A nap fényesen ragyogott be a nagy ablakokon, szinte zavarta a szememet ez a sok fény. A házban csend volt, így arra jutottam, hogy biztos alszik még a ház népe. De így nem is lett volna értelme neki állni a reggelinek, mivel ki tudta volna, hogy mikor kelnek fel.

Így hát, a kanapé felé vettem az irányt, de meggondolva magamat, megtorpantam. Nem volt kedvem semmihez úgy igazán. Ekkor jutott eszembe, hogy nekem rohadtul tanulnom kellett volna az érettségire. Már április vége volt, szinte heteken belül eljön az ítélet idő, én meg semmit nem tudtam. Felsóhajtottam, és legyintettem magamnak egyet, és annyiban hagytam a tanulás gondolatát is.

A terasz ajtó felé fordultam, és úgy döntöttem, hogy kimegyek a kertbe. Amúgy is egy bent ülős fajta voltam, hiányzott a D-vitamin a szervezetemből, és a bőrszínem is vetekedett a faléval. A kilincset lenyomva akartam volna lendületesen kilépni, de az zárva volt. Homlokom koppant az üvegen én pedig egy szép nőieset káromkodva kinyitottam duzzogva a kulcsra zárt ajtót, majd megkíséreltem ismét a kilépést.

A nap melege egyből megütött, szinte perzselte bőrömet, de a lágy szellő igencsak jól esett a testemnek, és a lelkemnek is egyaránt. Körbe néztem, és azon gondolkodtam, hogy kiterülök egy szimpatikus füves részen.

Meg is találtam azt a részt, egy szép fa tövében. Odabillegtem, majd törökülésben leültem a fa tövéhez, és megtámasztva a hátamat a törzsénél, az eget kezdtem el kémlelni. Próbáltam nyugodtan venni a levegőt, próbálva a jó dolgokra gondolni, azonban egyből az előző este jutott eszembe, a szívem pedig egyből gyorsabb fokozatra kapcsolt. A gyomrom is összerándult, a pillangók egymást ölték, én pedig ilyen kellemes izgulást kezdtem el érezni magamban. Vártam már, hogy láthassam őt, hogy a szemébe nézhessek.

Észbe kapva, kezeimet arcomhoz csapkodtam, hogy végre észhez térjek. Nem lehettem szerelmes, nem érezhettem semmit pont iránta. Nem volt rossz se külsőleg se belsőleg, viszont volt egy olyan fajta viselkedése, amit nem igen toleráltam. Viszont még akkor is vonzó volt, hiába üvöltött róla, hogy nem az a romantikus filmbe illő álom férfi. Vagy fiú? Nem is tudom.