𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦 - 𝐄𝐬 𝐢𝐬𝐭 𝐤𝐞𝐢𝐧 𝐇𝐚𝐩𝐩𝐲 𝐄𝐧𝐝

11. Party és egyéb mókák

Az idő csak úgy rohadt, és hamar eljött az érettségi. Eléggé kicsinált, főleg, hogy mellette dolgoztam is, és az ikrek nem kímélt. Bill a tanulással nyaggatott, Tom pedig konkrétan becsicskított, de valami kegyetlenül. Fizikailag is eléggé pocsékul éreztem magamat, de betudtam a stressznek és a kevés pihenésnek.

Éppen, hogy sikeresen letettem az egész érettségit, és ennyi elég is volt nekem az egészből. Idegbeteg voltam, és minden is idegesített. Főleg Tom, és a paraszt viselkedése.

A hosszú folyosón siettem a próbatermük felé, egyensúlyozva kezeimben az általuk rendelt kajával és innivalókkal, közben a telefonom is csengett a táskámban, én meg ott tartottam, hogy ledobok mindent a földre, és elsírom magamat. Annyira ki akartam már adni magamból a sok feszültséget, de egyszerűen bent ragadt, ezzel megfertőzve a lelkemet. Jobban kínzott, mint bármi más, és kezdett elegem lenni saját magamból. Utáltam amikor hisztis voltam, de valahogy nem tudtam elővenni a kedves és aranyos oldalamat.

Az ajtóhoz érve, könyökömmel lenyomtam a kilincset, lábammal pedig belöktem, és faarccal bementem, hátsómmal meg becsuktam magam mögött az ajtót. Bill épp énekelte az egyik számukat, Tom a gitárját hangolta, Gustav a telefonján pötyögött és vigyorgott, George meg a kanapén kiterülve pihent.

– Látom megy a próba ezerrel – szólaltam meg cinikus hanglejtéssel, mire mind a négyen felém kapták tekintetüket. – Megjött a kaja – tettem le az asztalra a dobozokat, majd átmozgattam karjaimat, mivel eléggé beálltak.

– Végre – sietett az asztalhoz Tom, és egyből rávetette magát a kajára, mint akit eddig éheztettek. Elmosolyodtam viselkedésén, olyan volt mint egy kisgyerek. Megdobogtatta a szívemet.

– Jó étvágyat nektek – mondtam mosolyogva, majd kikutattam kistáskámból a telefonomat, és megnéztem, hogy ki keresett.

Gyorsan visszahívtam a számot, de már nem vette fel az illető. Nem is érdekelt annyira, ismeretlen számokat amúgy se szívesen vettem fel, vagy hívtam vissza, de a munkaköröm megkövetelte valamilyen szinten, hogy felvegyem ezt az átkozott telefont minden random szám miatt.

A nap hamar eltelt, és péntek révén a fiúk bulit terveztek estére. Nekem nem igazán volt kedvem velük tartani, de muszáj volt ugyebár.

Persze előtte még hazamentünk, és elkészültünk. Én letusoltam, leszedtem minden kósza szőrszálat a testemről, megmostam a hajamat, amit múlthéten szőkítettem ki ismét, majd miután lefürödtem, bekentem magam egy semmilyen illatú testápolóval, megszárítottam a hajamat, majd köntösben neki kezdtem kisminkelni magamt. Na már most, én soha nem voltam nagy sminkes, és ez meg is látszott.

Mielőtt magamra kentem volna mindent, hidratáltam, majd csak utána kezdtem el a korrektort és a vékony alapozó réteget felvinni. Miután ezzel megvoltam, és meg is voltam vele elégedve, felvittem a púdert is, majd húztam egy vékony tusvonalat is, ami bár nem volt annyira egyforma, nem kívántam már korrigálni rajta. Átmentem pilláimon is egy fekete szempillaspirállal, majd feltettem egy bordós, de még természetesebbnek ható rúzst, majd rá átlátszó szájfényt. A hajamat Lágy hullámokban becsavartam hajkúppal, majd a szekrényemben kezdtem el kutatni.

– Tudom, hogy itt vagy valahol – motyogtam magam elé, miközben könyékig bent voltam a ruhák között, és kerestem azt az átkozott egyberuhát. – MEGVAGY HAHA – kiáltottam fel, miközben előrántottam a fekete, testhez simuló egyberuhát. Vékony pántjai voltak, és a bal oldalán ezüst színű díszek lógtak le róla. Ezt még tavaly vettem, mikor még tervben voltak a nagy party-k a végzős évre, de egyszer se hordtam. Egészen mostanáig. Felvettem, és kicsit kényelmetlenül éreztem magamat benne, mintha kissé szűkös lett volna. Igaz, kicsit meghíztam az elmúlt időben, a sok nasi mindig is az ellenségem volt.