𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦 - 𝐄𝐬 𝐢𝐬𝐭 𝐤𝐞𝐢𝐧 𝐇𝐚𝐩𝐩𝐲 𝐄𝐧𝐝

8. Egy csodás ebéd

Az étteremhez érve én szálltam ki előszőr, utánam Bill, de a gerlepárra persze várni kellett.

- Jó, hogy nem a kocsiban akarják még csinálni - forgattam meg szemeimet, Billnek célozva a mondandómat, de ő csak egy fintor után bekopogtatott a hátsó ajtó ablakán.

- Elnézést, hogy megzavarom a nagy romantikázásotokat, de mi már mennénk be - mondta jól artikulálva, majd kiegyenesedve mellém lépett, és így vártuk tovább őket.

Szerencsére nem húzták tovább a dolgot, és kiszálltak a kocsiból, hogy végre be tudjunk menni. Egy félre esőbb helyet foglaltunk be, természetesen Tom mellé ült a csaj, végig engem méregetve, mintha a meggyilkolásomon gondolkodna.

Beültem a kis boxba, mellém pedig Bill huppant le. Leraktam a táskámat magam mellé, majd az asztalra könyökölve vártam a történéseket. Bill az itallapot nézegette, és látszott rajta, hogy az alkoholokkal szemezett, de testvére miatt nem ihatott.

- Szóval - támasztotta meg két kézfején az állát Nicole, miközben pislogás nélkül vizslatta arcomat. - Mi is a neved?

- Haley - válaszoltam unott hangsúllyal. Most ki fog hallgatni, vagy mi?

- Tom említette, hogy nem vagy német származású. Akkor honnan emigrálódtál? - kérdezte ártatlan szemekkel, amiket legszívesebben kiszúrtam volna a legközelebbi villával.

- Írországból költöztünk ide, de félig német vagyok, sajnos - pillantottam Tom felé, aki elbambulva bámulta a többi asztalt.

- Minek jöttetek ide? - jött az újabb kérdés.

- Elnézést, de ez magánügy - hárítottam, mivel nem volt kedvem erről beszéni, és amúgy se egy random macával fogom ezt kitárgyalni.

- Nem vagy valami barátságos - húzta a száját, majd Tom kezét az ölébe húzta, aki felocsúdva pillantott végig az asztal társaságán.

- Az vagyok. A barátaimmal - néztem a szemeibe a csajnak, majd Bill felé fordultam. - Rendeljünk.

- Rendben - mosolyodott el Bill, majd intett a közelben lévő pincér felé, aki asztalunkhoz sietett, hogy felvegye a rendelésünket.

Én egy pizzát rendeltem, ahogy Tom is, Bill valamilyen fura nevű tésztát, Nicole pedig salátát. Csodás látványt nyújtott számunkra a gerlepár, mivel eléggé feltűnően falták egymást, és nem voltak restek néha nyögni mellé egyet.

Közben én Billel társalogtam halkan, próbálkozva azzal, hogy figyelmen kívül hagyhassam a két jómadarat, de nehezemre esett, főleg azután, hogy meghallottak Tom elfolytott, mély sóhaját. Hangja megütötte füleimet, és fél szemmel feléjük sandítottam. Eléggé érdekesen néztek ki, és szerintem Nicole keze nem éppen olyan helyen volt, ahol az elfogadott egy étteremben. Mondjuk kit érdekel, nem?

Szám szélét rágva próbáltam nem elképzelni, hogy milyen lehet Tom egy intimebb pillanatban, és szerencsére a nagyfőnök meghallotta gondolataimat, mivel mielőtt elképzelhettem volna egy jelenetet, megérkezett a rendelésünk.

Mint éhes vad, úgy kezdtem el enni, persze nem hagytam el női létemet, csak próbáltam elterelni buja fantáziámat, ami valljuk be, nehéz volt, tekintve arra, hogy a fantáziám fő személye velem szemben foglalt helyet; de egy másik nővel.

Csendben susmogtunk végig, bár Nicole inkább csak Tommal társalgott. Mintha be akarta volna húzni a saját kis világába, ezzel elzárva őt testvérétől. Azt megértettem, hogy én szúrtam a szemét, de hogy Billel se tudott két mondatnál többet beszélni, az már nevetséges volt.