𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦 - 𝐄𝐬 𝐢𝐬𝐭 𝐤𝐞𝐢𝐧 𝐇𝐚𝐩𝐩𝐲 𝐄𝐧𝐝

12. Pozitív

Június végét tapostuk már jócskán, én pedig mintha kezdtem volna bekattanni. Ideges voltam és ingerlékeny, Tom beszólogatásaira úgy szóltam vissza, hogy nyitva maradt néha a szája is. Bill is sokszor megjegyezte, hogy vegyek azért vissza, mert sérülékenyek az érzései, neki sincs kőből a szíve, bár ezt elég nehéz volt elhinni.

A melegre tekintettel nem igen volt étvágyam, se úgy alapból életkedvem, de az éjjeli nasi sarkot mindig felfaltam, és ez kezdett is meglátszani már rajtam. Ennyit a nyári alakról.

Viszont egy valami sehogy se hagyott nyugodni. A svájci óra pontosságú menstruációm késett, és nem is olyan kicsit. Gyanakodtam, de mivel nem igen tapasztaltam mást, a stresszre, a munkára, és a meleg időre fogtam, hiszen ezek mind befolyásolhatták a havi baj megjövetelét. De akkor is, nálam ez soha nem volt jelen, mindig napra pontosan jött meg, így kissé aggódva sétáltam be késő este a közelben lévő éjjel-nappali boltba, és remegve vettem le két doboz terhességi tesztet. Magamban végig azon gondolkodtam, hogy jobb a megnyugvás, úgy se lesz semmi baj, és ezzel a mantrával mentem el a pénztárig, majd egészen a villáig. Profi lopakodó módban felspuriztam a szobámba, majd a fürdőbe érve neki is kezdtem a teszt tanulmányozásának. Soha nem fogtam még a kezemben, így a működésével se voltam igazán tisztában. Annyi volt meg, hogy le kell pisilni aztán várni.

Miután átnyálaztam a használati utasítást, neki is láttam az elsőnek, és gyomorgörccsel vártam az eredményre.

– Picsába – haraptam be alsó ajkamat, testemet pedig átjárta a lehető legrosszabb érzés, amit eddig tapasztaltam. – Még is miért – remegtem meg egész testemmel, majd egyszerre lettem idegbeteg és szomorú is. Király, ezzel az életem véget is ért.

Nagy levegőket véve mentem vissza a másik tesztért, hogy azért biztosra mehessek. Az se mutatott mást, ugyan az volt az eredménye, mint az elsőnek. Bevágtam a táskámba a már letisztított teszteket, és síró rohammal együtt, az ágyba dőltem. Utáltam mindent is, elegem volt mindenből. Éppen, hogy megszabadultam egy kötelező dologtól az életemben, már is belecsöppentem egy sokkal rosszabba.

Önmarcangolásom nem tartott sokáig, kopogtattak az ajtómon, és már lejátszottam fejemben, hogy hogyan fogom Tomot meggyilkolni a saját otthonában azért, amiért képtelen volt egy kurva gumit felhúzni magára. Mondjuk nem csak az ő hibája volt ez tény, de akkor is, lehetett volna annyi esze, hogy kihúzza... Na mindegy, értelmetlen volt ezen már idegeskedni.

– Gyere – ültem fel, törölgetve arcomat, és próbálva magamra erőltetni egy mosolyt.

– Csak gondoltam beszélhetnénk, az utóbbi időben kicsit idegesnek tűntél – bukkant fel Bill feje az ajtóm mögül. Óvatosan belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót.

– Uhm – gondolkodtam el, hogy még is mihez kezdjek, de nem akartam titkolni, főleg előle nem. – Történt valami...

– Áhá, gondoltam! – mutatott rám vigyorogva, majd lehuppant mellém az ágyra. – Na mesélj, mi nyomja a lelkedet? Hátha el tudlak látni a végtelen bölcsességemmel – tette kezét mellkasára.

– Terhes vagyok – böktem ki alig hallhatóan, Bill arcáról pedig a mosoly szépen lassan eltűnt, helyette átment valami döbbent grimaszba. Némán bámultuk egymást, és szinte levegőt se igen vettünk. Bill megcsapkodta gyengéden az arcát, majd magára erőltetett egy mosolyt, és még fel is nevetett erőltetve.

– Jó vicc volt, majdnem el is hittem már, huh – törölte meg szemét nyugtalanul. Viszont miután meglátta arcomat, egyből megváltozott az ő arca is. Mintha elszomorodott volna, és kétségbeesetten nézett szemeimbe, amik ismét könnybe lábadtak. – Várj, ez nem vicc volt?