𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦 - 𝐄𝐬 𝐢𝐬𝐭 𝐤𝐞𝐢𝐧 𝐇𝐚𝐩𝐩𝐲 𝐄𝐧𝐝

7. Váratlan "vendég"

Hazaérve duzzogva siettem a bejárathoz, és benyitva egyből fel a lépcsőn, siettem a szobámba. Még továbbra is remegtem, hiába volt az egy órás út csak 45 perces – Tomnak hála-, nem maradt abba a félelem. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá, most inkább gyorsan túl akartam esni a fürdésen.

Tűzforró vízzel fürödtem, hiába perzselte a bőrömet, nem érdekelt, siettem ahogy csak tudtam.

Megtörölközve felöltöztem, és az ágyba mászva felkapcsoltam az ágy mellett lévő, sólámpát, plusz a lávalámpát is, de így is még túl sötét volt a szobában. De ha a rendes lámpát kapcsoltam volna fel, az meg már túl sok lett volna.

Magamat nyugtattam, és próbáltam pozitív dolgokra gondolni, de a tudatom ellenem játszott.

– Bocsi a zavarásért – nyitott be Tom az ajtón, kopogtatás nélkül.

– Gyere csak – sóhajtottam fel, miközben felé pillantottam.

– Gondolom még kivagy. Az úton is végig remegtél és kifelé bámultál, mint valami eszelős – csukta be az ajtót, majd az ágyhoz lépett.

– Kicsit nagyon megijedtem ma – vallottam be halkan. – És igen, még félek. Akár hányszor pislogok, olyan mintha ott állna az a fekete alak a sarokban.

– Igeeen, az a sarok elég para – értett egyet Tom is. – Ha félsz, és ha már úgy is itt vagyok, szeretnéd, hogy ma veled aludjak? Talán az megnyugtatna.

– Tudom mire megy ki a játék – néztem fel rá. – De most túlságosan félek, szóval egy a fene, gyere – emeltem fel a takarót, és kicsit arrébb is csúsztam. – De ha bepróbálkozol, vagy hozzám érsz úgy, ahogy nekem nem fekszik, kirúglak az ágyból, Isten a tanúm rá.

– Vettem – bólogatott nevetve, majd elfeküdt mellettem.

Csendben feküdtünk az ágyban, ám pár perc után muszáj volt rászólnom, mivel nem, úgy néz ki nem vette a lapot.

– Megtennéd, hogy elveszed a kezedet a derekamtól? Zavar – motyogtam a sötétbe csukott szemmel.

– Hát de nincs is ott a kezem – jött a válasz, mire nekem kipattantak szemeim, és azzal a lendülettel felültem és felé fordultam. Felkapcsoltam a kislámpát, és megrökönyödve bámultam Tom vigyorgó arcát.

– Most mi az? – kérdezte visszafolytott nevetéssel.

– Te – mutattam rá tikkelő szemekkel. – Csinálj vele valamit!

– Hát de mit tudnék vele csinálni? Nem múlik el két perc alatt – vonta meg vállait kuncogva, miközben megtámaszkodott kezeivel, oldalas fekvésben.

– Gondolj valami rosszra. Csúnyára, attól elmúlik – kúsztam arrébb, de szememet alig bírtam levenni róla. Nem volt olyan apró.

– Hogy gondolhatnék valami olyanra, ha itt vagy mellettem? – nézett rám olyan nézéssel, amitől általában a bugyi is lecsúszik a lányokról. Tisztában volt a csáberejével, és ez bosszantott.

– Akkor menj ki a fürdőbe, nem akarok vele szemezni – néztem sötét szemeibe.

– Eltakarom neked, jó? – rázta meg fejét, majd derekáig felhúzta a takarót. – Nem hittem volna, hogy ilyen prűd vagy, de érnek még meglepetések engem is – dőlt vissza a párnák közé.

– Nem vagyok prűd – suttogtam dermedten. Valahogy, emiatt a dolog miatt eszembe jutott egy bizonyos eset, még három évről ez előttről. – Mit is tudsz te – hunytam le szemeimet.

– Volt egy köcsög volt barátod, aki egy szar alak volt. És sejthetően nem bújtál be más pali ágyába, szóval prűd vagy.

– Ide figyelj – fújtam ki lassan a levegőt, nehogy neki ugorjak és megfojtsam idegemben. – Nem tudsz te mindent rólam, hiába hiszed azt. Hallgatóztál, ügyes vagy, de ne hidd azt, hogy ezáltal a sztori miatt tudsz is mindent a múltamról.