Ragyogó napfény

25. fejezet

Lana szemszöge

Az ágyamban feküdtem, miközben Jaylát próbáltam elérni, de sehogy sem sikerült. Nem értettem semmit, mert előző nap még olyan jól éreztük magunkat, másnap pedig telejesen ignorált.
Délután egy óra volt, de én még semmit nem ettem. Nem is voltam éhes, egyszerűen nem kívántam az ételt.
- Mi a baj? Miért nem ettél még ma?
- Anya, nem érzem jól magam, tudod, hogy ilyenkor bármit szívesebben csinálnék, mint hogy egyek.
- De enned kell valamit. Csináltam gyümölclevest, had szedjek, csak egy kanállal, légyszíves!
- Talán később, most csak a szobámban szeretnék lenni. Egyedül.
- Mi van veled? Te mindig depis vagy, leégetsz a mostoha apád előtt, viselkedj! Meg van mindened, szóval nincs okod szomorúnak lenni.
- Oké, megyek a szobámba - mondtam elcsukló hangon.
- Ne sírj már! Chh... kisbaba!
A szobámba sétáltam a kis vitánk után, azán becsaptam az ajtót, és becsuktam kulccsal. Éreztem, hogy a dolgok megint rosszra fordultak. A világ ismét ellenem volt. Könyörögtem az életnek, hogy legalább Jaylát adja vissza, de tudtam, reménytelen. Írtam a barátnőmnek, hogy írjon vissza sürgősen, mert aggódom, de semmi választ nem kaptam, szóval gondoltam, írok a legjobb barátnőjének, Kyleenak.

,,Szia, nem tudod, hogy Jaylával mi újság? Semmibe vesz, és nagyon aggódom".

,,Szia, Lana! Éppen az előbb jöttem haza, mert nála voltam, és nagyon fura volt, de nem tudom, mi lehet vele. Összevesztetek?
Tudom, nem az én dolgom, csak engem is érdekel, hogy mi van vele".

,,Ohh, szóval ketten vagyunk :( mi nem vesztünk össze, tegnap este volt itt a Walton család, és Jaylával nagyon jól szórakoztunk, szóval nem értek semmit".

,,U, remélem, hogy minél hamarabb jelentkezik, és ha történik valami, légyszi, értesíts, mert engem is érdekel".

,,Oké, úgy lesz, és remélem, hogy fog írni, vagy hívni, mert nagyon rosszul érzem magam. De légyszi, te is szólj majd, ha tudsz valamit!"

Ohh, hát ez nagyon jó! Senki nem tudott semmit, én pedig már közel voltam az ájuláshoz, mert nem ettem a közös vacsora óta, szószerint semmit, csak egy kis vizet ittam. Pocsékul éreztem magam, egyszerűen csak... mindegy, szóval nagyon rossz volt az egész. Utáltam így létezni. Egész nap nem mentem ki a szobámból, végig zenét hallgattam és sokszor rámjött a sírás. Anya sem értett meg, senki nem keresett, bármit csinálhattam volna magammal.
Este már kimerészkedtem a kis helyecskémből, mert már tényleg éhes voltam kicsit, viszont még mindig nem kívántam az ételt. Kinyitottam a hűtönket, ami tele volt mindenféle étellel, de én a legegyszerűbb, legkisebb kaját kerestem az egész házban. Hosszas keresgélés után találtam szőlőt, le is szedtem belőle egy fürtöt, aztán nagynehezen magamba erőltettem a gyümölcsöt. Evés után fogat mostam, aztán lezuhanyoztam, és mentem vissza a szobámba. Hajnali három óra volt, tökéletes alkalom volt arra, hogy addig zokogjak, amíg aztán már majd' megfulladok.
Hajnali öt volt, mire teljesen lenyugodtam, aztán kimentem a mosdóba, visszamentem a szobámba, és letettem sajogó fejem pihe-puha párnámra, majd lecsuktam viszkető, égő szemem, hogy végre aludjak is pár órát.
Másnap reggel hét órakor arra keltem, hogy Steve a másik szobában fúrja a falat, mert anyának valami képet kellett feltenni a falra, és ezt persze korán reggel kellett. Ezen a reggelen sem éreztem magam túl éhesnek, szóval csak ittam egy bögre tejet, ezután vissza slattyogtam a szobámba, pontosabban, az ágyamra feküdtem, mert még túl fáradt voltam mindenhez.
Másfél óra múlva úgy döntenem, hogy előkészülök a napra, és ráírok Jayla egyik öcsijére, hátha ők tudnak valamit a dologról.

,,Heló, Jaden! Nem akarlak zavarni, de Jayla jól van? Egyszerűen nem válaszol nekem egyik üzimre sem, légyszi, segíts! Remélem, nincs baja".
Látta: 10:02