Ragyogó napfény

14. fejezet

Egyre közeledett a születésnapom, én pedig egyre jobban izgultam, de nem azért, mert annyira vártam volna. Persze, kiskoromban mindig nagyon vártam már a születésnapomat, hiszen volt torta, kaptam ajándékot – bár ezek még most is így vannak – de egy idő utá unalmassá válik ez a különleges nap is. 
      Sokszor azt kívánjuk, bár ne születtünk volna meg, de valójában vannak emberek, akiknek sokat jelentünk, például a családunk, a barátaink, házi állataink, esetleg párunk, egy jó ismerős, bárkinek....sokszor nehéz elképzelni, hogy vannak, akiknek számítunk, de valójában igenis, vannak, akiknek fontosak vagyunk, legyen az bárki.
   És ez a nyár mindent megváltoztatott....először utáltam, hogy egy szerencsétlen, semmirekellő, átlagos lány vagyok, de rájöttem, hogy vannak, akik így is szeretnek, például Jayla. Jayla megmutatta, hogy milyen az, amikor valakinek fontos vagy, ha valakit nem akarsz elveszíteni. Ő sem akart elveszíteni engem, és én sem őt.
    Augusztus elseje volt, amikor a telefonom az éjjeli szekrényemen elkezdett ébreszteni. Korábban kellett kelnem kicsit, mert mentünk megnézni a kinézett ingatlant. Augusztus volt, ezért hőség volt, így felvettem egy szürke haspólót, amiből kábé három ujjnyira volt kint a hasam – de még így is rosszul éreztem benne magam – és egy fekete farmer rövidnadrágot húztam magamra, na meg persze a cipő sem maradhatott el.
    – Lana, siess már, elkésünk! – Anya kiáltott a lehúzott ablaku autóból, és közben a nevelő apám nyomta a kocsi dudáját.
– Megyek màr, csak még a cipőmet kötöm!
Oda értünk a telekre, kiszálltam az autóból, hogy megcsodálhassam a házat közelebbről is. A ház külselye átlagos, fehér volt, de szépen le volt festve, egy hiba sem volt rajta. A tető és a csatornák feketék voltak. A kertben szép élénk zöld volt a fű, a füvet bámultam, aztán a hátam mögül hirtelen olyan volt, mintha a tusolót rám irányították volna.
   – Pech, épp most indúlt be a locsoló – oldalról hallottam meg egy fiú hangját.
– Igen. Te biztosan....
– Jackson vagyok, itt lakom, tőlünk fogjátok megvenni a házat.
– Ez esetben nagyon sajnálom, ami történt...biztosan nagyon rossz lehet, hogy elválnak a szüleid, az enyémek is elváltak.
– Hát igen, elég hírtelen jött ez a válás, pont az iskola előtt, egy hónappal, de békével váltak el, és továbbra is itt maradunk Atlanta Georgia-ban, szóval remélem nem lesz annyira borzalmas.
– Akkor remélem még összefutunk.
   – Jackson, miért nem szóltál, hogy itt vannak a vevők? Gyertek beljebb – mondta a tulajdonos nő.
A ház bejáratánál egy ,,üdvözöllek!" Feliratú lábtörlő volt lerakva, és amint a házba beértünk, kellemes öblítő illat csapta meg az orrom. Belülről tejeskávé barna volt az egész ház, kivéve persze a szobák, és a mosdó. Az én leendő szobám világos lila színűre volt festve, ami tetszett, de a Barbie-s poszterek a falon már kevésbé.
   – Szia, ez a te szobád lesz? – Megjelent a szobában egy kislány, aki öt év körüli lehetett, és ezzel a kérdéssel állt elő.
– Úgy néz ki. Az én nevem Lana, és téged hogy hívnak?
– Engem is Lana-nak hívnak, az egyik Barbie babámat is így neveztem el, ő a kedvencem.
– Én is szerettem Barbie-zni régen.
– Ez menő! Viszem az összes babámat a californiai házunkban.
– Várj, azt mondtad California? Nekem Jackson azt mondta, hogy itt maradtok, Atlantában.
– Mert apa és Jackson együtt fognak lakni, így egyeztek meg a szüleink.
– Ne aggódj, én negértem, hogy milyen...nekem is elváltak a szüleim, és a tesóim pedig már nem velünk laknak.
– Lana, már a többiek várnak téged a kocsiban – jött be a szobába Jackson, hogy közölhesse velem a hírt.
    Nagyon tetszett a ház, és nem is volt olyan drága, szóval ez màr biztos volt, hogy megvesszük.
   – Láttalak azzal a fiúval beszélgetni, biztosan tetszel neki, és szerintem neked is tetszik ő.
– Anya, csak barátok lettünk, és nem is jön be nekem, egyébként Jackson a neve.
– Ez most mellékes. Lehet, hogy hamarabb megyünk haza, hogy készen legyünk a házzal, és át tudjunk pakolni ide normálisan, de a születésnapodat azt még itt töltjük.
– Akkor csak hatodikáig maradunk?
– Nem, két napot még várunk, szóval nyolcadikán megyünk haza.
– Jó – mondtam kissé elcsukló hangon, aztán elmentem a szobámba.
    A szobám ajtajánál megcsippant a telefonom, az egyik kamu barátnőm volt az.

El üzenete: Szia, Lana! Milyen ott, Atlantába? Vannak jó pasik?

Lana üzenete: Helló! Szuper hely, a fiúkkal pedig nincsen baj, kedvesek.

El üzenete: Képzeld el, Lana, van egy fiú, aki nagyon rám van kattanva, és nagyon jól néz ki. Úgy néz ki, hogy alakul vele valami, de még nem biztos. Már most beleszerettem, Istenem! Annyira aranyos, olyan, mint Javon! Bár Javon jobb.

Lana üzenete: Örülök neki. Biztosan jófej lehet. Mi a srác neve?
                                          
                                           megnézve

Naná, hogy ez az egyik kamu barátnőm, akiről azt hittem, hogy a legjobb barátom! Csak az a fontos, amit ő írt, amit én írtam, azt meg már csak megnézte, de még azt sem mindig. És az a gáz, hogy még voltak ilyen barátaim.  El-t is meg lehetett érteni, mivel Atlantában voltam, az ő kiszemelte is ott lakott, jó, hogy irigy volt, én is az lettem volna. Csak itt az a baj, hogy El mindig is ezt csinálta. A legjobb barátnőjének hívott, aztán meg azzal a lánnyal lett legjobb barátnő, akit mindig nekem beszélt ki. Érdekes.
   Az ilyen kígyókból nagyon sok van, de hála Istennek, Jayla nem olyan lány volt. Jayla nem hagyott volna el engem soha másért. És nem szabad összekeverni egy Jayla típusú lányt, és egy El típusú lányt, mert könnyen csattanhatsz.