Ragyogó napfény

18. fejezet

Lana

  Hajnali négykor csörgött az ébresztő a telefonomon. Nyafogtam egyet, aztán kinyomtam az ébresztőt, és nyújtózkodtam egyet. Nem reggeliztem semmit, mert ébredés után nem igazán bírtam enni, meg hát ez egy elég stresszes reggel volt. Jayla-val megbeszéltem, hogy ötkor találkozunk a reptéren.
   – Valaki nem látta a töltőmet? – Idegeskedett a nevelő apám.
– Jah, bocs, én voltam – felelte a bátyám.
– Anya, mit viszünk enni a repülőre? – Kérdeztem.
– Szendvicset, gyümölcsöket, vizet, csokit. De ugye a könyvedet elraktad?
– Ó, baszd ki! – kiáltottam fel.
– Az ásványaid?
– Semmi nincs már a szobába, ami az enyém lenne, szóval úgy gondolom, hogy mindent elraktam.
– Indulhatunk – mondták a fiúk.
    Amikor a taxiból kiszáltunk, messziről már kiszúrtam Jayla-t, aki egy könyvet olvasva várt rám a megbeszélt időpontra. Amikor közelebb mentem hozzá, láttam, hogy karikásak a szemei és kicsit kócos a haja.
– Ettől a naptól rettegtem – mondta Jayla.
– Ettől féltünk már mióta találkoztunk. Egész nyáron – válaszoltam. – Miért nem élveztük ki a nyarat? Folyton csak ettől a hülye naptól féltünk.
– Igazad van...de azért élveztük is. Vagy te nem így érezted? Mert, tudod, nekem ez volt életem legjobb nyara. És remélem, nem sokára visszajössz.
– Nagyon jó nyár volt, persze, csak...nem értem, hogy miért nem lehetek itt hosszabb ideig. Persze, visszajövök, de miért kell elmennem? Én nem akarok elmenni. Én maradni akarok. Veled.
– Remélhetőleg ősszel visszajöttök, nemde?
– Ha minden igaz, de. De még nem tudjuk, hogy hogyan hordjuk át a régi házból az összes cuccot, közben újítsuk az új házat is. Egyszerűen csak átakarom ugrani az időt.
– Sajnos nem tudok neked segíteni, ha tudnék, most nem lenne ez, és ebben senki nem tud segíteni, szóval csak át kell vészelnünk. Nem lesz nagy dolog, és ennél vannak rosszabb dolgok is. Szóval, majd megoldjuk. Majd telefonálunk, írkálunk, aztán meg visszajössz, és sok időt tölthetünk egymással, személyesen is.
– Lana, már fél óra múlva indul a gép – közölte anya.
– Jó, addig még beszélgethetek Jayla-val, ugye?
– Persze, csak szóltam – aztán elment.
– Lana...el kell valamit mondanom, még ma.
– Hát jó. Akkor mond!
– Tudom, ez most teljesen random jön, de...én szeretlek!
– Szeretlek, Jayla! Nagyon. Már mióta találkoztunk, én azóta szerelmes vagyok beléd.
  – Csukd be a szemed!
– Mi? – Kérdeztem vissza, kissé nevetve.
– Csak csukd be! – Utasított továbbra is Jayla.
Így tettem, becsuktam a szemem, bár kissé össze voltam zavarodva, hiszen elég fura volt. Csak álltam ott csukott szemmel, aztán éreztem két kezet a nyakamon, és lassan érzékeltem, hogy közeledik valami az arcomhoz, majd az ajkamhoz lágyan hozzá tapadt a Jayla ajka. A csókban valahogy észre lehetett venni a szenvedély, de valahol a szomorúságot is. Most több ideig tartott ez a csók. Másfajta csók volt.
– Tetszett? – Érdeklődött Jayla.
– Viccelsz? Ez volt az egyik legjobb csókunk.
– Sajnos már tíz perc múlva indultok...nagyon fogsz hiányozni, de ki fogjuk valahogy bírni.
   És, eljött a pillanat, amikor már integettünk egymásnak Jayla-val, és én felültem a gépre. A szívem majd szét szakadt a fájdalomtól, a tenyerem izzadni kezdett, a szememből pedig már egy-két csepp könny el is húllt.
   – Hát, úgy néz ki, hogy melletted kell ülnöm az egész úton. Király! – Közölte a szomorú hírt a mostoha testvérem.
– Anya, ez most komoly? – Fordultam hátra, hogy biztosan tudja, komolyan kérdeztem.
– Igen. A nevelő apáddal szerettünk volna egymás mellett ülni.
– Hát persze. Nem is zavarok – dugtam be a fülhallgatót a fülembe.
Az úton nagyon kellemetlenül éreztem magam a bátyám mellett. Nem nagyon szoktunk beszélgetni, és nem is együtt nőttünk fel. Nem is vagyunk igazi testvérek, csak mostoha. És ő egy teljesen más ember, mint én, vagy a családomból bárki más. Nem álltam hozzá közel, egész végig szótlanul ültünk egymás mellett. Végre sikerült aludnom egy kicsit, bár azt én sem értem, hogy hogy, mivel egész végig kényelmetlenül éreztem magam emellett a fiú mellett. Persze, nem sokat aludtam, nagyjából negyven percet, aztán ettem, utánna pedig újra zenét hallgattam. Minden könyv, ami nálam volt az utazás során, kiolvastam, és egyik sem volt olyan érdekes, hogy újra olvassam bármelyiket is, így olvasni sem tudtam, pedig jól esett volna.