18. Fejezet: A szövetség

158 11 3
                                    

2 héttel később

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

2 héttel később

San Alvo városa, 78 mérföldre Brighton Falls-tól.

A város szó talán még túlzó is volna. San Alvo egy apró kis település volt. Még Brighton Falls-nál is kisebb. Talán ha 5000 ember lakta mostanra. Fénykorában ennek háromszorosa volt és rengeteg ember járt ide dolgozni más településekről. Régen amolyan gyárvárosként szolgált. Fémipari munkahelyeket teremtett a városvezetőség. Aztán szépen lassan elkezdtek a gyárak bezárni. A lakók pedig más munkahelyek után néztek a környező településeken. Az elhagyatott gyárépületek, torz kísértetkastélyként nyomasztják a városképet. Ijesztő, de soha nem történt itt semmi. A legnagyobb fennforgást 1-2 ittas vezető okozza, vagy ha a gyárba besurrantak a fiatalok szétnézni, vagy ellopni ezt azt. Illetve ezekre a helyekre jártak a fiatalok az autóikkal, hogy kiéljék szerelmüket és vágyaikat. Az egyik gyár melletti sikátorban is éppen ez történt. Egy piros Jaguárban a polgármester fia, a hátsó ülésen kényeztette koreai származású barátnőjét.

A lány lábai össze voltak kulcsolva a fiú derekán, kezével az izzadt hajába túrt, miközben a srác ütemesen csúsztatta be az óvszerbe csomagolt farkát a nedves puncijába. Ki és be, ki és be. A kocsi ringott, ahogy egymáséi lettek. Kéjesen nyögtek és ziháltak. Nedves hang kísérte az egymáshoz csattogó testrészeik hangját. A csupaszra borotvált zacsi egyre gyorsabban és többször puffant a lány fenekén. Aminek a vágatába lecsorgott a saját puncinedve és az izzadtsága. Kellemesen csiklandozta. A kelyhe finoman rászorított minden döfésnél a párja szerszámára. Amit egyre nehezebben viselt a srác. Már összeszorított foggal sziszegett. Nagyon visszakellett fognia magát, nehogy elélvezzen. A lány teste is kezdett megfeszülni, közeledett az orgazmus de valami morajló hang megzavarta a kefélésüket.

- Oh, oh Jimmy! Várj... várj egy kicshiitt... nngghhh! - nyöszörögte.

- Nem tudok... ááhhh! Bébi, mindjárt elmegyeeek!

- Nem... tényleg várj... nem hallottad?

A srác bosszankodva megállt. A farka félig benne volt még a lány résében. Megtörölte izzadt homlokát és fülelt. Tényleg volt valami. Egyre közeledő dübörgés hangja. Kinézett az ablakon de a sötétben nem látott semmit, csak az utca lámpafényeit. Aztán valahol, egy távolabbi gyárnál egy nagy robbanás történt. Valóságos tűzgolyó emelkedett az égbe. A kocsi megrázkódott és a lány sikított. Majd fegyverropogás hangjai közeledtek. Járművek és hatalmas fémes léptek hangjai rengették meg a környéket. A pár meg sem mert moccanni, ugyanabban a testhelyzetben maradtak. A srác farka még mindig kőkemény volt és félig a lány szűk barlangjában volt. Ahogy közeledett a káosz hangja, a srác jobban hozzápréselődött a lányhoz, a farka teljesen elmerült benne, amitől a lány felnyögöttt és várták, hogy mi történik. A sikátor előtt egy fekete terepjáró száguldott el, nyomában öt másik autó és folyamatosan tüzeltek. Sakkban tartották a menekülő gépet.

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Dec 30, 2023 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Több, mint barátDonde viven las historias. Descúbrelo ahora