14. Fejezet: Mellékhatások

238 7 3
                                    

Charlie a szokásos bevásárló körútjáról tartott hazafelé. Meglátogatta a családját is természetesen, ha már volt egy kis szabadideje. Volt mit megbeszélni. Hamar elterjedt a hír, hogy Charlie a robotoknak segít. Többen is megkérdezték a környéken Sally-t, hogy mit szól ő ehhez, de senki sem volt ellenséges, ahogy elmesélte. Inkább értetlenkedéssel fogadták a dolgot. Nem tudták megérteni, hogy miért akarna bárki is ezek közé keveredni. Sally nem mondott soha semmit, ami nem tartozott a szomszédságra, vagy a város többi lakójára. Csak annyit mondott, hogy a lánya katonai műveletekben vesz részt és védi a várost az Autobokkal. Ez jól esett Charlie-nak. És érdekes mód ő sem lett célpontja senkinek, sőt néhányan elkezdtek előre köszönni neki. Akinek nem tetszett valami, inkább kikerülte őt de nem piszkálták. Ez egyáltalán nem zavarta Charlie-t. Otis pedig a menők közé került a suliban, mert a nővére a robotok barátja. És úgy tűnt az otthoni dolgok is helyre rázódtak. Ron újra talált munkát a városban. Az Álcákról pedig nem lehetett hallani egy jó ideje a közelben. Szinte túl szép volt, hogy igaz legyen.

Két helyen állt meg vásárolni Charlie. A plázában a szokásos kaja, innivaló és egyéb dolgokat szedte össze. Illetve megállt a szexshopban is síkosítóért. Főleg az análisért, mert az utóbbi időben kezdtek kifogyni belőle. Eléggé felbátorodtak az első akció után. Gyakoroltak és szoktatták magukat a szex ennek a különleges formájához. Néhány aktus után, már annyira belejöttek, hogy Űrdongó teljes mérettel tudott Charlie titkos barlangjába hatolni. Bármiféle fájdalmas ellenállás nélkül. Az első alkalommal is meglepte Charlie-t, hogy milyen könnyedén hozzászokott a cybertroni hőmérőhöz a popsijában és az is, hogy a méret sem okozott különösebb problémát pár próbálkozás után. Mindig perverzen mosolygott amikor az elmélete eszébe jutott. "Talán ez a különleges képességem! Anál királynő vagyok!" Valóban jól alakultak a dolgok és igen, túl szép volt, hogy mindez igaz legyen. Murphy törvénye: "Ami elromolhat, az el is romlik" egy kereszteződésben aktiválta magát a piros lámpánál.

A Corvette rángatni kezdett és a motor hangja betegre, köhögősre váltott. Charlie riadtan nézett ki a kocsiból. Annyira figyelte a motorháztetőt, hogy szinte elhitte át tud látni rajta és az ülésből meglátja mi lehet a baja a motornak. Nem volt kérdés. Charlie ismerte az autókat, ezt pedig főleg. Pontosan tudta, hogy valami motor hiba lesz. Morcosan káromkodott egyet az orra alatt. A motor kínkeservesen sikított és nyögött, ahogy elindult az autó. Charlie-nak nem voltak hiú ábrándjai, pontosan tudta, hogy ezzel nem fog visszajutni a bázisra. Segítségre szorult. Megcsörgette Hank bácsit és kért egy vontatókocsit, ami visszaviszi a hegyekbe. A hívás után értesítette Dongót is. Pár perc várakozás után meg is érkezett a vontató. Ütött-kopott, agyonhasznált, sűrű füstöt okádó autó volt. Ami már sokat látott de megbízható volt. Oldalára Hank szervizének a logója volt felfestve. Kopott volt és kiszívta a Nap. Réges rég kikellett volna már pofozni ezt a csotrogányt kívül belül. Hank bácsi valószínűleg nem így gondolta. "Ez csak hozzátesz a karakteréhez." Mindenre ez volt a válasza ami leharcolt állapotban volt és ráfért volna némi csinosítás. Festék a falon, megrepedt képernyőjű TV. Teljesen mindegy volt.

Nyikorogva nyílt ki az ajtó és Charlie egyik ex-kollégája, Frank vigyorogva pattant ki a kocsiból.

- Na mizu Charlie? Taccsra tetted ezt a gyönyörűséget?

- Úgy tűnik. - sóhajtotta szomorúan.

- Belenézek a motortérbe, hátha olyan probléma, amit megoldhatunk ideiglenesen.

- Csak tessék. De nem leszünk előrébb, hidd el. - hagyta rá Charlie.

Pontosan tudta, hogy nagyobb lesz a baj. Ismerte ezt az autót, mint a tenyerét. Ő és az édesapja újították fel ketten és végül ő fejezte be. 100%-ig biztos volt benne, hogy ezt nem fogják tudni itt és most megoldani. Amit pár perccel később Frank is megerősített. Charlie csak a szemét forgatta. "Nem megmondtam?"

Több, mint barátTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang