Rejtély vörösben

𝙑 . 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩 - 𝙏𝙖𝙡á𝙡𝙠𝙤𝙯𝙩𝙪𝙣𝙠 𝙢á𝙧 𝙫𝙖𝙡𝙖𝙝𝙖

Hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja, lassan kinyitottam a szemem, aztán rájöttem, hogy elaludtam.

- Lissa, mit keresel itt? – kérdezte az a személy aki felébresztett.

Súlyos sóhaj szökött ki a számon és megfordultam , Charles kékeszöld szemébe néztem. Azonnal felhuppantam a padról és ránéztem.

- Mit csinálsz itt?! – kiáltottam döbbenten.

- Ugyanezt kérdezem tőled. – tette derekára a kezét. - Ez a szobám.

- Igazán? – ziháltam és körülnéztem. – Ez a híres „pilótaszoba"?

- Lissa, válaszolnál a kérdésemre? – Leclerc kezdte elveszíteni a türelmét. - Hogy kerültél ide?

- Kerestem... a vécét – válaszoltam zavartan, mire kipirosodott az arcom. – Megláttam egy nyitott ajtót, aztán bementem ebbe a szobába, és... Talán használtam a fürdőszobádat... Egy kicsit...

- Hogy mit csináltál?! – tört ki dühében. – Lissa, te nem vagy macska, hogy csak úgy besétálj egy nyitott ajtós szobába. Mi lett volna, ha idebent egy sorozat gyilkos van?! Akkor mit csinálsz?

- Remélem, te nem vagy sorozatgyilkos. – húztam össze a szemöldököm.

- Még nem! – Charles sóhajtott és megrázta a fejét.

- Haragszol rám, mert használtam a fürdőszobádat? – kérdeztem félénken. – Esküszöm, át kellett...

- Nem a fürdőszobáról van szó – vágott közbe. – És ne aggódj miatta. Carlos is használta... sokszor.

- Nem igazán volt szükségem erre az információra. – ráncoltam meg az orrom undorodva és újra leültem a padra.

Halk nyögés hagyta el a tüdőmet, felkeltve bosszús  – csapattársam – figyelmét. Közelebb lépett és letérdelt elém.

- Mi történik veled? – kérdezte Leclerc rám nézve nagy tiszta szemeivel.

- Csak fáradt vagyok. – hazudtam, de ő ezt megérezte és gyanakodva vonta fel a szemöldökét.

- Ennyi az egész? – mosolyogva megmutatta gödröcskéit. - Nem hiszek neked!

- Lol, semmit nem titkolhatok el előled! - nevettem fel – Talán hallottál már Ravin Jainről.

- Csapatunkban gyorsan terjedtek a pletykák. – kuncogott Charles. – Tudod, hogy a legjobbat teszik érted. Várd meg a versenyhét végét, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

- Te többet tudsz mint én. – mondtam egykedvűen és lehajtottam a fejem. – Egyszerűen nehéz.

- Minden kezdet nehéz – suttogta és a térdemre tette remegő kezét. – Lissa, tudod, mit mondok magamnak, valahányszor amikor levert vagyok? "Szemeid ragyogjanak, fejet fel, mosolyogj szélesen."

- Ezek Effie sorai a „The Hunger Games"-ből – nevettem és felemeltem a fejem. – És még csak nem is mondtad jól.

- Nos, átfogalmaztam! – mondta lazán és megvonta a vállát.

Mindketten kuncogtunk, majd lehunytuk a szemünket. Az arca olyan titokzatos volt – furcsa keveréke az isteni ártatlanság és az ördögi jóképűség között. Michelangelo egyik szobrához tudnám hasonlítani. Még a piros, feszes versenyruhába öltözött teste is olyan volt, mint a márvány műalkotás. Lenéztem az ujjaira, öntudatlanul simogatva a térdemet. Ebben a pillanatban a szívem kihagyott egy ütemet és libabőrös lett az egész testemen.

- Mikor öltöztél át? – kérdeztem, amikor sikerült kiszakadnom a transzból.

- Amíg aludtál, mint egy csecsemő – válaszolta Charles és felállt. – Még arra sem ébredtél volna fel, ha itt helyben be indítottam volna a kocsit.