Rejtély vörösben

𝙓. 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩 - 𝙀𝙜𝙮 𝙫á𝙧𝙖𝙩𝙡𝙖𝙣 𝙫𝙚𝙣𝙙é𝙜

Nem sokat aludtam. Egész éjjel azon gondolkodtam, mi a helyzet Antonio Fuocóval. Kíváncsi voltam, miért bánik így velem. Még azt az esélyt sem adta meg, hogy megismerjük egymást. Első itt töltött napom óta minden ok nélkül támadóan viselkedik. Az volt a szándékom, hogy figyelmen kívül hagyom őt, de ez nem lesz könnyű, ha minden találkozónk alkalmával  durvább lesz. Nem tudtam elfelejteni, hogy tegnap közel voltam ahhoz, hogy arcon üssem, és tudtam, hogy egy nap Charles és Carlos nem lesznek a közelben, hogy megmentsék őt a vasöklömtől.

Amikor az óra 7 órát mutatott, kikeltem az ágyamból, és elkezdtem készülni a mai gyárlátogatásra Charles-szal. Tudtam, hogy nem ott van a helyem, de Charles ragaszkodott a jelenlétemhez, így el kellett fogadnom a felajánlását. Ezért döntöttem úgy, hogy ma egyszerűbben öltözködöm föl. Felvettem egy fehér pólót és egy magasitott derekú  farmert, majd egy farmerdzsekit a tetejére, és mint mindig, felkentem egy könnyű sminket és a kedvenc parfümmel fejeztem be az öltözködésemet. Az illata minden alkalommal visszahúzott gyerekkoromba, amikor a nagymamám vanília ízű kekszet készített, én meg meggylekvárt tettem bele.

Bármennyire is mélyen voltam mindig is vágytam a szép megjelenésre. Sok ember előtt álltam, akiket határozottan nem érdekelt az öltözékem, de Charles... nem akartam csúnya lenni előtte. Az izgalom különös érzése töltötte be a lelkemet, amikor rá gondoltam. Tegnapi szavai után pedig... próbáltam nem figyelni rájuk, de valahányszor meglátom a „Scuderia Ferrari" embléma dicsérő lovát, eszembe jut a feszes egyenruhámmal kapcsolatos megjegyzése. Tényleg ennyire szűk volt?

9 órakor indultam el a lakásomból. Gyönyörű napsütéses idő volt, felhő mentes világoskék volt az ég. A madarak énekeltek a közeli cseresznye - és gesztenyefákon az épületem előtti nagy kertben. A kikövezett utak közötti virágágyásokat már hóvirágok és tarka kankalinok, nárciszok, krókuszok és azáleák borították. Mélyen beszívtam a levegőben terjengő jázmin illatát. Közeledett a tavasz és éreztem, ahogy a természet életre kell.

Mosollyal az arcomon a mélygarázs felé vettem az irányt, majd beültem a kocsimba és elindultam Maranellóba.

Időben a gyárba értem. Charles már ott volt a híres Ferrari 488pistájában, és várt rám az épület előtti parkolóban. Nagyra értékeltem az autóját – ami fekete volt, a monacói fehér és piros csikokkal az autó hosszában. A hatalmas piros párnák messziről látszottak, a nagy könnyűfém keréktárcsák pedig csillogtak a napfény alatt.

Leparkoltam mellette az autómat. A motorom hangjától abbahagyta a telefonja lapozgatását és felnézett. Kíváncsi voltam, mit csinál rajta- mindig a kezében volt, ellenőrizte, becsukta, ha valaki közeledik... Az ezzel kapcsolatos gondolatok minden alkalommal furcsa feszültséget keltettek a szívemben.

Leclerc szélesen mosolygott, megmutatva édes gödröcskéit. A szeme ragyogni kezdett abban a percben, amikor kiszálltam az autómból és közelebb értem a Ferrariához.

- Elmentem volna érted – mondta. - De nem tudom a címedet.

- Sohasem kérdezted – válaszoltam vigyorogva, majd a járművére mutattam. - Jó kocsi! Csak, hogy tud, ha felajánlod azt, hogy kipróbjam az autódat, nem fogom visszautasítani.

- Csak az autót? – suttogta majd egy gyors döbbent pillantást vetettem rá. – Ó, úgy értem... Az az autó... Ki kell próbálni a többi márka társát is, nem csak ezt. Csodálatosak... Egy piros tökéletesen megfelel majd!

- Nos, az első futam eredményeire hivatkozva, remélem, nem lesz DNF-ünk a futam közben... - mosolyogtam játékosan. – Ó, a pályára gondoltam.

Elégedetten elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét. Mindezek az utalások, amelyeket használt, engem is arra késztetett, hogy használjam őket, megőrjít ez az ember. És a tekintete – egy angyalarc, amely hirtelen mocskos képzeletű fickóvá változik. Hogy-hogy?