Voyager - A 926-os felhőkarcoló (Monsta X ff.)

24. Rész

Éppen kinyílt az orrunk előtt a rozoga liftajtó, így csak biccentettem a mellettem ácsorgó Jooheonnak, ezzel jelezve, hogy menjen előre, én pedig futólépésben megtettem azt a pár métert a lépcsőházig. Nem akartam szégyent hozni Minhyuk pozíciójára azzal, hogy nem végzem el lelkiismeretesen a helyettesi feladataimat. Miyeon a korlátnak támaszkodott, nekem háttal, így nem láthattam arckifejezését, csupán azt, hogy még mindig a szájához emelte az adóvevőt. Feltételeztem, hogy a doktor úr még mindig vonalban volt.

– A fenébe… – hallatszott egy gondterhelt sóhaj a készülékből, barátom hangja egészen álmosnak hangzott. – Azt hiszem, még ebben az órában indul egy szállítmány a felhőkarcolóból, beszélj Han úrral, rendben? – mormolta halkan.

– Rendben, megyek, amint tudok – válaszolt Miyeon megremegő hangon, majd homlokát a korlátnak döntve támaszkodott neki teljesen, mintha elhagyta volna az ereje.

– Ha egészségügyi termékekre vagy görcsoldóra van szükséged, azt itt is tudunk adni – szólaltam meg lágy hangon, annak reményében, hogy nem ijesztem meg túlságosan, de nem jártam sikerrel, mivel ha ez egyáltalán lehetséges, még sápadtabbá vált, ahogy hátrakapta rám a tekintetét. – A hallottak alapján most nem lenne esedékes, igaz? – puhatolóztam diszkréten, de szemmel láthatóan feszengett, így nem szándékoztam tovább faggatózni. Majd a doktor úrral megbeszél mindent.

– Igen, még csak félidő van – válaszolt lesütött szemekkel, lélektelenül maga elé bámulva húzta összébb magán a kardigánját. – De megyek is, indulnom kell az egészségügyi központba. Köszönöm, és szép napot, Im professzor – hajolt meg röviden, miután a kezembe nyomta az adóvevőmet, majd elsietett.

Elgondolkodva néztem utána, aztán egyszerűen csak folytattam utamat az eredeti terveim szerint. Őszinte csodálattal elmélkedtem a felhőkarcoló hölgy lakosairól a liftben való utazás közben. Habár nem voltam a téma szakértője, azzal azért tisztában voltam, hogy ezeken a napokon különböző tünetek nehezítették a napjaikat, amiket olyan dolgok is befolyásoltak, mint az étkezések rendszeressége és minősége. Ezekben a pillanatokban meg is fogalmazódott bennem, hogy Hyungwon hyunggal mindenképp ki kell fejlesztenünk egy olyan összetételű táplálékkiegészítőt, ami segíthet nekik ezeken a napokon.

Amikor megérkeztem a klubhelyiség ajtajához, az résnyire nyitva volt hagyva, így rögtön be is nyitottam. Jooheonie hyung az egyik babzsákfotelben ülve kulcsolta össze ujjait, a szemei is le voltak hunyva. Egy mosollyal figyeltem őt, a súlyos táskámat pedig végre lehelyeztem a földre. Nem volt szükség szavakra, tudtam, hogy az az egy kétségbeesett mondat hallatán már
imádkozott is Miyeon egészségéért.

– Ó, meg is érkeztél? – jelent meg arcán egy kis meglepettség, ahogy kinyitotta a szemeit. – Minden rendben vele?

– Rendszertelen menstruáció, azt hiszem. A központba fog utazni – válaszoltam halk hangon, megértően bólintott egyet. Az arcára volt írva, mennyire sajnálta a fiatal kertészlányt.

– Egyébként, miről van szó? Miért jöttünk ide? – méregetett kíváncsi szemekkel hol engem, hol a táskámat, de közben egy ölelésbe invitált. Halkan nevetve öleltem át vállait, egyik tenyeremet tarkójára simítva, majd miután megpaskoltam hátát, leguggoltam, hogy felfedjem előtte a felszerelésem. Kicsit tartottam attól, hogy el fogja mondani Hyunwoo hyungnak a titkomat, és akkor valószínűleg idő előtt le kéne állnom a projekttel, de azért szívesen meséltem róla az aranyszívű kereszténysrácunknak.

– Az az igazság, hogy egy ideje már dolgozgatok egy programon. Egy virtuális valóságon, amin keresztül megtapasztalhatjuk, milyen lehetett a régi világ. Virágos mezők, fenyőerdők, vízesések, akármi – kezdtem el kipakolni a saját fejlesztésű érzékelőket, amely segítségével vizualizálni készültem az emberi mozgást. – És a fejlesztéshez kellene egy kis segítség. Kihyunie hyungot akartam megkérni, de úgy tűnik, ő most nincs a helyzet magaslatán – nevettem halkan, egy kis keserűséggel a hangomban. Egy kicsit aggasztott a furcsa viselkedése.