Voyager - A 926-os felhőkarcoló (Monsta X ff.)

23. Rész [18+]

Hirtelen lepergett a szemeim előtt az az éjjel. Az, amikor álmában magához ragadta fegyverét, és megsebesített. Aztán az a pillanat, ahogy Kihyun figyelmeztetett, valójában milyen veszélyes helyzetbe kerültem. Csak én, a százados és egy raktárnyi fegyver. Talán ez lehetett Kihyun szörnyű előérzete? Azért hozott ide, hogy eltegyen lábalól? Így fog hát véget érni az életem?

Elhűlve, lélektelenül magam elé bámulva nyeltem egy nagyot, majd mielőtt lehunyhattam volna a szemeimet, a katonatiszt felém bökött egyet az ezüstözött pisztollyal. Ekkor vettem csak észre, hogy nem is volt az ujja a ravaszon.

– Ilyennel foglak megtanítani lőni, rendben? Nem a legkomolyabb fegyvereink közé tartozik, pont megfelel a célnak – szólalt meg derűs hangon, miközben próbált arra bíztatni, hogy átvegyem tőle. Habár a szívem visszasüllyedt a helyére, még kicsit tétován, remegő kezekkel nyúltam érte. Éreztem magamon tekintetét, így inkább magamra erőltettem egy széles mosolyt. Nem akartam, hogy tudja, mennyire megrémített az imént. – Biztos emlékszel, hogy megígértem, majd egyszer – hajtotta le a fejét, sokkal halkabban mondta, tarkóját vakarva – önvédelemre foglak tanítani. Persze, csak ha szeretnéd.

Ahogy végre fókuszáltam a szemeimmel, arcára pillantottam, a torkom pedig kezdett elszorulni. Minden bizonnyal észrevette az akaratlan reakciómat. Egy halk szusszanással méregettem a kezemben furcsán mutató fegyvert, majd szó nélkül megszüntettem a közöttünk lévő kétlépésnyi távolságot.

– Ne csináljon ilyet többször, a frászt hozta rám – mosolyodtam el orromat az ő imádnivalóan kerek orrához dörgölve. Jobbnak láttam, ha inkább elvicceljük a dolgot.

– Azt láttam. Én… Sajnálom – sütötte le a szemeit, szabad kezemre gyengéden rásimítva bőrkeményedéses tenyerét. Borzongatóan finom érintés volt, a közelsége pedig úgy növelte az előbbi kisebb halálfélelemnek köszönhetően egyébként is magas adrenalinszintemet, hogy valósággal kezdett túl sok lenni ez az érzés. – Összetöri a szívemet a gondolat, hogy okod adok arra, hogy félj tőlem – sóhajtott fel gondterhelten.

Nem hagyhattam, hogy rossz legyen a kedve, hogy kényelmetlen legyen a légkör, amikor annyira jól éreztük magunkat az úton, most először úgy igazán kettesben. Ahol senki sem zavarhatott meg minket. Lassan szorítottam rá erősebben ujjaimat a pisztoly hűvös markolatára, majd egy hirtelen mozdulattal nyomtam a százados arcéléhez a csövet, így felemelve állát. Egy halvány mosollyal néztem egészen ködössé vált szemeibe, ahogy mondhatni arra kényszerítettem, hogy ne lógassa az orrát a történések miatt. Hiszen csak egy félreértés volt az egész. Szinte izzott a levegő, nem tudhattam, mennyi lőport és egyéb gyúlékony anyagot tároltak idelent, de attól tartottam, a végén velünk együtt lángba borul ez a hely.

– Nem megmondtam azon az estén is? Igaz, kicsit megijedtem az imént, de én nem félek öntől. Önnek viszont lenne mitől tartania, mert most fogok ilyet először a kezemben. És tudja, kissé ügyetlen vagyok – mormoltam egészen közel hajolva ajkaihoz, egy századmásodpercre talán hozzá is értem, ahogy elkuncogtam magam. – Katona – szólítottam úgy, ahogy szerinte nem illendő, összevont szemöldökei azonnal határozott ráncot rajzoltak homlokára. Elképesztően vonzó volt a bosszússá vált tekintete. Egy szórakozott vigyorral, az alsó ajkamat beharapva húzódtam el, de rögtön erős karok öleltek át és húztak vissza az előző intim pozícióba. Halkan elnevetve magam karoltam át nyakát, bármiféle szégyenlősség vagy gátlás nélkül bámultam szemeibe, a pisztoly csövét lassan húztam végig nyakcsigolyáin. Furcsán élveztem ezt a helyzetet.

– Annyira meg akarlak csókolni, hogy az sem érdekelne, ha közben fejbe lőnél – mordult rá ajkaimra halkan, érzetre mintha meg is remegett volna egy kicsit.