Voyager - A 926-os felhőkarcoló (Monsta X ff.)

26. Rész

– Lee százados szemszöge –

A bőrömet ismerősen égette a forró, száraz levegő. Egyáltalán nem volt szokatlan érzés, ahogy az sem, ahogy a szabad alkarjaimhoz ütődtek az apró porszemcsék, ahogy Jooheonnal száguldottunk… Valamerre. Ha lett is volna konkrét úticélunk, akkor sem tudtam volna megmondani, merre tartunk, annyira teliment a szemem a vörös porral.

– Nézze csak, százados, ott van! – mutatott a távolba a hozzám hasonlóan gázálarcot viselő rakodómunkás, amikor lelassítottunk, egymás mellé parkoltunk a quadokkal. Erősen koncentrálva szűkítettem összébb a szemeimet, ha nem volt szembeszél, sokkal könnyebbé vált tájékozódni. Szinte éreztem, ahogy megy fel az adrenalinszintem, ahogy megpillantottam a tőlünk körülbelül száz méterre lévő hordozó árnyát.

Egy nagyot szívtam a gázálarc által tisztán tartott levegőből, miközben az ég felé emeltem a tekintetem. Ahogy a hátunk mögé pillantottam, elakadt a lélegzetem egy pillanatra. Kétség sem férhetett hozzá, hogy könnyen megtaláltam a felhőkarcolót annak idején. Halvány sziluettje innen is ijesztően felénk magasodott. Szóval nem jutottunk messzire az emberlakta területtől, mégis ilyen közel merészkedett a fenevad. Már megint.

– Akkor… – igazítottam meg kézfejemen a védőkesztyűket, majd ráfogtam a kormányra. Jooheon felé fordítottam a fejem – mutasd meg, mit tudsz – vigyorodtam el a maszk alatt, hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy készen áll.

Mivel ma mégsem érkezett el a támadás, amire felkészültünk, nyugodt szívvel hagytam el a felhőkarcoló területét, hogy szórakozzunk kicsit. A rakodómunkás mindenképp szerette volna megmutatni, hogy mi az, amihez a legjobban ért, amiről az első eligazításon beszélt. És mivel diskurzusunk közben a túlméretezett nappali ablaka előtt ácsorogva a látószögünkbe ért egy erre tévedt hordozó, gondoltuk, soha jobb alkalom. Izgalmasabb, mint a raktárhelyiségben lévő fali táblára dobálni azokat a precízen élezett tőröket. Jooheon ugyanis a tudtomra adta, hogy kiváló érzéke van a késdobáláshoz. Azt hittem, a vallásos fiú értékrendje miatt nem lesz vevő az ötletemre, de épp ellenkezőleg. Fellelkesült, ahogy megemlítettem, igazi célponton is megmutathatná a tehetségét. Mielőtt elhagytuk a menedék területét, azért a biztonság kedvéért magamra erősítettem a kétcsövű Berettát, ha esetleg nem bír el a mutánssal, segítsek neki. Habár lett volna versenyszellemem, hogy én hamarabb megszabadítsam a környéket a veszélytől, ha egy mód volt rá, inkább nem akartam saját kezűleg szenvedést okozni egyetlen lénynek sem.

A csontszáraz talaj csak úgy porzott a járművek kerekei alatt, ahogy teljes gázzal elindultunk a hordozó irányába. A szél süvítése, a motor zúgása töltötte be a hallójárataimat, miközben besoroltam a másik quad mögé. Véletlenül sem akartam Jooheon sötétszínű pengéjének az útjába kerülni.

És milyen jól tettem.

Már pár másodperce szem elől tévesztettük az időközben futásnak eredt hordozót, eltűnt alakja a horizonton, amikor hirtelen érkezett az eget rengető üvöltése az oroszlánszerű lények a bal oldalunk felől. Hosszú testét kinyújtva, karmait kieresztve rugaszkodott el a talajtól. Úgy tűnt a mi sebességünket figyelembe véve, hogy pont Jooheonra akarta rávetni magát a fenevad, de még a levegőben volt, amikor az élesszemű srác a combjára erősített tartóból előhúzta a fémesen csillogó tőrt, és a hordozó testébe állította egyetlen hajítással. Nekem még arra sem volt időm, hogy a fegyveremért nyúljak, de nem is volt rá szükség. Egy nagyot nyelve töröltem meg szemeimet, hogy aztán menetközben még hátranézzek a földre hullott lényre, eközben az elkövető az ülésből felemelkedve, öklét a magasba emelve, felrikkantva ünnepelte a hibátlan célzást.

– Csukott szemmel is ment volna – kiáltotta oda nekem, miközben folyamatosan hátrapillantgattunk, ahogy egyre távolodtunk. Elismerően bólintottam, majd egy drifteléssel fordultam vissza a felhőkarcoló irányába, lelassítva vártam a játszópajtásom, hogy mellém érjen. Lassan ülepedett le körülöttünk az imént felkavart por.