Voyager - A 926-os felhőkarcoló (Monsta X ff.)

15. Rész [18+]

– Kihyun szemszöge –

– Hyung, ez így jó lesz? – pillantottam le Hyunwoo-ra az áramtermelő reaktorból kölcsönvett fémlétra tetején ácsorogva, egy ünnepi füzért igazítgatva a közösségi tér ablaka fölé. Sötétzöld és fehér színű papírból készült levelekből állt.

– Jó lesz, fogd – bólintott rá, miközben odanyújtott nekem egy nagyobb gombócot abból a ragacsos, gyurmaszerű anyagból, amit Changkyun fejlesztett ki, tökéletesen a helyére rögzítette a dekorációt.

A legforgalmasabb helyiség ezekben a pillanatokban a szokásostól is zajosabb volt. Aki csak tudott, segített valahogy a készülődésben, a naplemente miatt narancsos fényben úszó közösségi térbe korán beköltözött az ünnepi hangulat. A gyerekek élvezték, hogy segíthetnek a másnapra szánt fánkocskák formázásában, az üvegházban dolgozó asszonyok halkan énekelgettek, miközben egy körben ülve tisztították a frissen szüretelt zöldségeket, gyümölcsöket. Minden emeletet igyekeztünk szervezett munka keretein belül legalább egy kicsit ünnepi hangulatúvá varázsolni, hiszen ezen a napon emlékeztünk vissza a kevésbé kétségbeejtő napokra. Amikor még a felhőkarcoló melletti területet nem csak kitikkadt talaj, hanem némi tápanyaggal rendelkező termőföld borította. Amikor még volt jelentősége reménykedni egy jobb világban.

– Hogy haladtok? – léptem oda a másik körben ülő csoportosuláshoz, kezeimet Jooheon és Changkyun vállára tapasztottam. Hyungwon, Minhyuk, illetve a tanársegédem is a köreinkben voltak, szorgosan készítették a hagyományos, szárított növényekkel díszített koszorút. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem Yunhóval, ajkaimra pedig egy zavart mosoly fagyott. Továbbra is kínosan hevesen dobogott a szívem, ha csak eszembe jutottak az irattárban történtek.

– Olyan szép lesz, hogy a csíra menten erőre kap és kitör a kis üvegburokból – adta elő rakodómunkásunk eltúlzott kézmozdulatokkal, amire mindenki halk nevetésbe kezdett.

– És még a Földet is újra benépesíti zöld növényzettel egymaga – szőtte tovább Im professzor a meseszerű történetet, egy nagy vigyorral veregettem meg mindkettőjük vállát. El kellett ismernem, ügyes kezük volt. Gyönyörűen mutatott a vastag, kukoricaszárakból font alap, a beletűzdelt kék és vörös virágok, az apró részletek.

– Tényleg nagyon jó munkát végeztetek – dörzsölgettem meg a felkarjaikat is, kicsit babusgatva őket, majd hátraléptem egyet. – Ha ezzel megvagytok, Minhyuk-ah, velem tudnál jönni? – biccentettem a lift felé.

Rögtön értette, hogy mi a következő teendő, így át is adta az éppen a kezében lévő gyöngyöket Hyungwonnak, egy lágy mosollyal az arcán szegődött mellém. Még a helyiség két végéből összepillantottunk Hyunwoo hyunggal, ő is jelezte egy bólintással, hogy mehetünk nyugodtan, így beszálltunk a liftbe. A szőke ápoló izgatottan mesélt mindenfélét, de közben én láttam a szemeiben a fájdalmát. Azt az őszinte szomorúságot. Már napok óta nem mutatta ki, hiába, mind tudtuk, hogy még mindig csak a századoson jár az esze. Legszívesebben csak támogatóan öleltem volna perceken keresztül, viszont tudtam, hogy erre most nem lesz szükség. Hiszen a lehető legjobb helyre tartottunk épp.

Pár pillanat múlva meg is érkeztünk az állataink elszállásolására kialakított tágas szobába. Különböző karámok, keltetők és akváriumok voltak kialakítva a nem túl népes állomány számára. A keltető polcain egyenletes távolságokban kihelyezett tartókban melegedtek a tojások, előtte a csirkék, kakasok és kiscsibék szabadon sétálgattak, a helyet pedig különböző állathangok töltötték be. Az utunk az egyik karám felé vezetett, ahol a felhőkarcoló legöregebb kecskéje, Vincent van Goat éppen a vacsoráját fogyasztotta. Már tíz éve volt minden utolsó csíra napi ünnepség fontos résztvevője. Nevét Minhyuktól kapta, miután ez a különleges jószág felcseperedése közben az egyik füle sokkal kisebb méretűvé fejlődött, mint a másik. Persze, mondhatni senki sem értette a névadás miértjét, így történt, hogy egy nap, az akkor még tizenéves, művészeteket kedvelő Minhyuk a fél felhőkarcoló előtt előadást tartott a régmúlt idők nagy festőjéről, aki levágta a saját fülét.