Várok rád {C.L.}/✔️

Part Twelve

-Bassza meg!-kaptam a számhoz, majd mindenkit elkezdtem volna sorba hívni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Ha megtudják az igazságot, soha többé nem találkozhatok Charlessal, talán még az egész forma 1-től is eltiltanak.

Végül a legnagyobb balszerencsémre csörögni kezdett a kezemben lévő készülék és anya neve jelent meg rajta. A gyomorideg azonnal elkapott, nem tudtam másra koncentrálni minthogy mindjárt kidobom a taccsot. Próbáltam összeszedni magam, de nem sikerült. Megjelent mögöttem Charles, megsimította a hátam ezzel éreztetve a támaszt mire nagy levegőt éve felkészültem a halálos ítéletemre.

-Hol a fészkes fenében vagy, és miért nem tudunk téged elérni?-vágott bele a közepébe egyből. Igazából ötletem sem volt, hogy mit is kéne mondanom hiszen az ami történt  tulajdonképpen nem tartozik senkire főleg a családomra nem.

-Megtudom magyarázni-szólaltam meg, de remegett a hangom az idegességtől.

-Hallgatlak!-kiáltotta, de én egy szót sem tudtam kiejteni a számon. 

-Gyere haza azonnal!-törte meg a pár perces csendet-Utána itthon szemtől szemben elmondod mi ez az egész!-zárta le ennyivel a telefonbeszélgetést. Amint kinyomta a hívást az ágyra rogytam.

-Héj-szólított meg kedvesen, majd magához húzott-nem lesz semmi baj-puszilta meg a homlokom mire a könnyeim eleredtek.

-Nem ismered őket-szipogtam-tuti, hogy elleneznének minket-néztem rá, mire komolyra fordult az arca.

-Beszélek velük-dobta be az ötletet mire kínomban nevetni kezdtem.

-Nem tudnád meggyőzni őket-fogtam meg a homlokom.

-Akkor mi lenne ha itt maradnál velem, Monacoba? Ruhát meg tulajdonképpen mindent betudunk neked szerezni, egyedül a laptopod amiért érdemes oda visszamenni-rántott vállat, de nekem ez sokkal, de sokkal többről szólt.

-Meg kell beszélnem velük ezt az egészet, nem akarom elveszíteni őket-álltam fel.

-De engem meg igen?-állt fel utánam és széttárta a kezét.

-Dehogy is! Hogy mondhatsz ilyet, főleg a tegnap éjjel után!-emeltem fel a hangomat, képtelen voltam elhinni, hogy ennyire paranoiás.

-Nem tudom! Nem tudom! Bepánikoltam és kész!-csapkodott kettőt. Két kezét megfogtam, majd megszorítottam.

-Itt vagyok veled, emlékszel?-néztem rá kérdőn mire bólintott egyet, majd az agyam ismét a megoldásokon kezdett járni.

-Van egy velem egyidős ismerősöd?-hangosítottam ki az egyik ötletem amit nem értett.

-Mivan?!-nézett rám teljesen értetlenül, miközben én megindultam össze szedni a cuccaimat.

-Mi lenne, ha egy velem egyidős sráccal beállítanék elmondanánk a szerelmi sztorinkat bla bla és megnyugtatnánk őket azzal kapcsolatban, hogy nincs olyan dolog amiről ők ne tudnának! Nem mellesleg a "pasim" Monacoba él és bejelentjük, hogy 5 hónap után ki szeretnék próbálni az együttélést egy időre, mondjuk 2 hónapra-szedtem a cuccaimat.

-De mindeközben pedig velem lennél! Ez brilliáns!-vigyorgott, majd ahogyan elhaladtam előtte elkapta a derekamat és maga elé fordított.

-Megoldjuk, érzem-nyomott egy puszit a számra.

-Remélem-néztem fel rá.

-Charles ez az egész ami köztünk van, nagyon különleges és nagyon szeretlek-simítottam meg az arcát-de ez az menet nem lesz könnyű, egyáltalán nem. Egyszer el kell majd mondanom nekik az igazat, nem áhíttathatom őket egész életemben-sóhajtottam.

-Velem akarod leélni az életed?-ragadta ki a lényeget a mondandómból, mire elmosolyodtam a saját pár másodperccel ezelőtti kijelentésemen. 

-Igen-válaszoltam magabiztosan, majd megcsókoltam, hogy hatásos legyen az akció. Tulajdonképpen nem tudom még, hogy mi lesz a jövőben, de biztos vagyok benne, hogy Charles valamilyen módon a része lesz, és egyenlőre ennyi elég.

-Induljunk!-fogtam meg a táskám, majd az előtérben felkaptam a cipőm és megindultam a már jól ismert autó felé.

-Útközben felhívod a csávót?-néztem rá, mire csak bólintott egyet. Persze, hogy nem lelkesítette az ötlet, hogy  barátnője valaki mással mutatkozik csak azért mert a szülei nagyon szigorúak...de áldozatot kell hozni mind a kettőnknek. Eddig én voltam az áldozathozó, most rajta a sor.

Mint később kiderült a srác Arthur volt, Charles öccse. Nem tudom, hogy juthatott eszébe ez az ötlet, de talán ez volt a legegyszerűbb leggyorsabb megoldás.

Miután leszállt a gép Charles Monacobol áthozatott autójához léptünk, de az már nem volt egyedül. Mellette állt egy Charleshoz hasonló, nagyon jóképű srác rövidnadrágban és pólóingben, meg egy napszemüvegben. 

-Sziasztok!-köszönt mosolyogva, majd levette a szemüveget-Biztos te vagy ez a titokzatos lány-nézett rám-Arthur-nyújtott kezet, amit el is fogadtam.

-Liza.

-Szóval mi is ez az egész?-tért a lényegre mire Charles intett, hogy szálljunk be az autóba és a történet publikus részét megosztotta a testvérével aki a végén igent mondott a felkérésre.  Azzal, hogy Charles Leclerc testvére a szüleim által a "barátomként" lesz ismerve, elég hamar elfog terjedni az ismerősi körben is, ami igazából nem probléma hiszen elköltözök Monacoba.

-Itt is vagyunk-vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból. Egy fehér szoknya és egy ujjatlan kék ing volt rajtam, ami elöl össze volt csomózva, illetve a lábamon egy fehér sportcipő.

-Ügyesen-mosolygott ránk Charles mire egy szemforgatással megnyomtam a csengőt és Matty szinte azonnal ajtót nyitott.