-Bassza meg!-kaptam a számhoz, majd mindenkit elkezdtem volna sorba hívni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Ha megtudják az igazságot, soha többé nem találkozhatok Charlessal, talán még az egész forma 1-től is eltiltanak.
Végül a legnagyobb balszerencsémre csörögni kezdett a kezemben lévő készülék és anya neve jelent meg rajta. A gyomorideg azonnal elkapott, nem tudtam másra koncentrálni minthogy mindjárt kidobom a taccsot. Próbáltam összeszedni magam, de nem sikerült. Megjelent mögöttem Charles, megsimította a hátam ezzel éreztetve a támaszt mire nagy levegőt éve felkészültem a halálos ítéletemre.
-Hol a fészkes fenében vagy, és miért nem tudunk téged elérni?-vágott bele a közepébe egyből. Igazából ötletem sem volt, hogy mit is kéne mondanom hiszen az ami történt tulajdonképpen nem tartozik senkire főleg a családomra nem.
-Megtudom magyarázni-szólaltam meg, de remegett a hangom az idegességtől.
-Hallgatlak!-kiáltotta, de én egy szót sem tudtam kiejteni a számon.
-Gyere haza azonnal!-törte meg a pár perces csendet-Utána itthon szemtől szemben elmondod mi ez az egész!-zárta le ennyivel a telefonbeszélgetést. Amint kinyomta a hívást az ágyra rogytam.
-Héj-szólított meg kedvesen, majd magához húzott-nem lesz semmi baj-puszilta meg a homlokom mire a könnyeim eleredtek.
-Nem ismered őket-szipogtam-tuti, hogy elleneznének minket-néztem rá, mire komolyra fordult az arca.
-Beszélek velük-dobta be az ötletet mire kínomban nevetni kezdtem.
-Nem tudnád meggyőzni őket-fogtam meg a homlokom.
-Akkor mi lenne ha itt maradnál velem, Monacoba? Ruhát meg tulajdonképpen mindent betudunk neked szerezni, egyedül a laptopod amiért érdemes oda visszamenni-rántott vállat, de nekem ez sokkal, de sokkal többről szólt.
-Meg kell beszélnem velük ezt az egészet, nem akarom elveszíteni őket-álltam fel.
-De engem meg igen?-állt fel utánam és széttárta a kezét.
-Dehogy is! Hogy mondhatsz ilyet, főleg a tegnap éjjel után!-emeltem fel a hangomat, képtelen voltam elhinni, hogy ennyire paranoiás.
-Nem tudom! Nem tudom! Bepánikoltam és kész!-csapkodott kettőt. Két kezét megfogtam, majd megszorítottam.
-Itt vagyok veled, emlékszel?-néztem rá kérdőn mire bólintott egyet, majd az agyam ismét a megoldásokon kezdett járni.
-Van egy velem egyidős ismerősöd?-hangosítottam ki az egyik ötletem amit nem értett.
-Mivan?!-nézett rám teljesen értetlenül, miközben én megindultam össze szedni a cuccaimat.
-Mi lenne, ha egy velem egyidős sráccal beállítanék elmondanánk a szerelmi sztorinkat bla bla és megnyugtatnánk őket azzal kapcsolatban, hogy nincs olyan dolog amiről ők ne tudnának! Nem mellesleg a "pasim" Monacoba él és bejelentjük, hogy 5 hónap után ki szeretnék próbálni az együttélést egy időre, mondjuk 2 hónapra-szedtem a cuccaimat.
-De mindeközben pedig velem lennél! Ez brilliáns!-vigyorgott, majd ahogyan elhaladtam előtte elkapta a derekamat és maga elé fordított.
-Megoldjuk, érzem-nyomott egy puszit a számra.
-Remélem-néztem fel rá.
-Charles ez az egész ami köztünk van, nagyon különleges és nagyon szeretlek-simítottam meg az arcát-de ez az menet nem lesz könnyű, egyáltalán nem. Egyszer el kell majd mondanom nekik az igazat, nem áhíttathatom őket egész életemben-sóhajtottam.
-Velem akarod leélni az életed?-ragadta ki a lényeget a mondandómból, mire elmosolyodtam a saját pár másodperccel ezelőtti kijelentésemen.
-Igen-válaszoltam magabiztosan, majd megcsókoltam, hogy hatásos legyen az akció. Tulajdonképpen nem tudom még, hogy mi lesz a jövőben, de biztos vagyok benne, hogy Charles valamilyen módon a része lesz, és egyenlőre ennyi elég.
-Induljunk!-fogtam meg a táskám, majd az előtérben felkaptam a cipőm és megindultam a már jól ismert autó felé.
-Útközben felhívod a csávót?-néztem rá, mire csak bólintott egyet. Persze, hogy nem lelkesítette az ötlet, hogy barátnője valaki mással mutatkozik csak azért mert a szülei nagyon szigorúak...de áldozatot kell hozni mind a kettőnknek. Eddig én voltam az áldozathozó, most rajta a sor.
Mint később kiderült a srác Arthur volt, Charles öccse. Nem tudom, hogy juthatott eszébe ez az ötlet, de talán ez volt a legegyszerűbb leggyorsabb megoldás.
Miután leszállt a gép Charles Monacobol áthozatott autójához léptünk, de az már nem volt egyedül. Mellette állt egy Charleshoz hasonló, nagyon jóképű srác rövidnadrágban és pólóingben, meg egy napszemüvegben.
-Sziasztok!-köszönt mosolyogva, majd levette a szemüveget-Biztos te vagy ez a titokzatos lány-nézett rám-Arthur-nyújtott kezet, amit el is fogadtam.
-Liza.
-Szóval mi is ez az egész?-tért a lényegre mire Charles intett, hogy szálljunk be az autóba és a történet publikus részét megosztotta a testvérével aki a végén igent mondott a felkérésre. Azzal, hogy Charles Leclerc testvére a szüleim által a "barátomként" lesz ismerve, elég hamar elfog terjedni az ismerősi körben is, ami igazából nem probléma hiszen elköltözök Monacoba.
-Itt is vagyunk-vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból. Egy fehér szoknya és egy ujjatlan kék ing volt rajtam, ami elöl össze volt csomózva, illetve a lábamon egy fehér sportcipő.
-Ügyesen-mosolygott ránk Charles mire egy szemforgatással megnyomtam a csengőt és Matty szinte azonnal ajtót nyitott.
BẠN ĐANG ĐỌC
Várok rád {C.L.}/✔️
FanfictionCharles Leclerc ismét főszerepben! Ezúttal azonban a szokásosnál is szomorúbban jelenik majd meg a történetben, egy özvegyként. Felesége egy váratlan autó baleset áldozatává vált, ezzel hátrahagyva szerető férjét és közös kis fiukat, Harry-t. Charle...