Várok rád {C.L.}/✔️

Part Nine

Monaco verseny után

-Szia Lizi-köszönt bele a készülékbe a megállapodás szerint, de hangja iszonyatosan megtört volt, mivel egy csapat hiba miatt ismét fel kellett adnia a hazai versenyét.

-Szia-köszöntem, majd egy pár percig csak hallgattunk.

-Annyira szeretném, ha itt lennél, olyan szükségem van most rád-szólalt meg halkan, mire a szívem hevesebben kezdett dobogni. Nagyon jól esett, hogy ilyen sokat jelentek neki.

-Én is szeretném hidd el-válaszoltam végül.

-Találkozzunk, kérlek! Gyere vissza Monacoba-hangja olyan megtört volt, hogy nem tudtam nemet mondani neki.

-Vissza megyek-válaszoltam, majd kinyomtam a hívást. Azonnal pakolni kezdtem néhány cuccot, majd hívtam egy taxit. Amikor az autóban ültem megkaptam a jegyemet a gépre és hamarosan azon kaptam magam, hogy Monacoba sétálgatok a fiú autója felé.

-Szia-köszöntem, de ő csak szorosan magához húzott és egy ideig nem engedett el, majd mikor észbe kapott egyből bepattantunk az autóba és megindultunk az alig pár napja itt hagyott lakáshoz.

-Szüleid tudják, hogy itt vagy?-kérdezte utazás közben.

-Igen, hagytam egy üzenetet az asztalon, de nem tudják, hogy Monacoba jöttem, azt hiszik Olaszban vagyok most-vázoltam fel a helyzetet, mire a fiú megértően bólintott.

Amikor megérkeztünk a lakásba feltűnt, hogy Harry nem volt ott.

-A ma estét anyáéknál tölti-mondta, és olyan volt mintha csak bele látott volna a gondolataimba.

-Akkor kettesben vagyunk-jegyeztem meg.

-Annyira örülök, hogy vissza jöttél! Ha nem jöttél volna, lehet részegen táncolnék egy bár közepén és valami kurva nagy botrányba keverném magam éppen!-nevette el magát kínosan.

-De itt vagyok, úgy hogy mind ezt nem hagyom, hogy megtörténjen-vigyorogtam rá, ekkor megint szorosan magához húzott.

-Úgy érzem, hogy azén hibám! El vagyok átkozva!-motyogta a vállamba.

-Nem, dehogy a te hibád! Charles, te minden tőled telhetőt 200 százalékosan megteszel annak érdekében, hogy minden a legjobban mehessen! Ez teljesen a csapat hibája volt, úgy ahogyan a legtöbb esetben, nem a tiéd érted?-simogattam a hátát.

Charles Leclerc

Ahogyan Lizi simogatni kezdte a hátam azonnal az jutott eszembe, hogy baszki mennyire megakarom őt csókolni. Annyira sokat tesz értem az elmúlt időben, velem van támogat, mindenben mellettem áll, méghozzá úgy, hogy a saját problémáival mit sem törődik. Akármennyire is akartam, hogy csak egy barát legyen kezd átfordulni, sokkal de sokkal többé.

Az amit iránta érzek tudom viszont, hogy nem helyes. Hiszen az elején megbeszéltük azt, hogy ez az egész közöttünk csak és kizárólag barátság lehet semmi több...viszont a szívem még is mást akar. Emily elvesztésekor nem csak egy embert vesztettem el, hanem a másik felemet is aki mindig ott volt velem, és az utóbbi időben ezt Liza vissza hozta nekem és a lelkemben tátongó hatalmas üresség kezd eltűnni ennek a lánynak a segítségével, akiért nem lehetek elég hálás.

Már a legelső találkozásunkkor éreztem, hogy ő nem csak egy egyszerű rajongó, akin segítek, aláírom az egyik merchét majd hagyom tovább menni. Ő valami más volt. És az elmúlt hónapokban ezt teljesen be is bizonyította. Az, hogy most is azonnal, kérdés nélkül iderepült csak azért, mert én rosszul éreztem magam felettébb megmutatja nekem, hogy megnyertem a főnyereményt.

Amint az ölelésünkből elváltunk, pár percig összedöntöttük a homlokunkat. Közel voltam ahhoz, hogy megcsókoljam, de egy váratlan pillanatban elhúzódott tőlem és úgy viselkedett mintha mi sem történt volna az elmúlt percekben.

Liza Parker

Olyan közel kerültem Charleshoz mint még ezelőtt soha ezért mielőtt valami butaságot csináltunk volna elhúzódtam tőle és megindultam a hálómba, hogy letegyem a cuccaimat, majd leültem az ágy szélére.

Ez a hét volt az első olyan, ahol elkezdtek úgy működni a dolgok, minthogyha ez az egész sokkal több lenne mint egy barátság. Persze próbáltam magam a legelső beszélgetéshez tartani, de az utóbbi hét mozzanatai egyáltalán nem erre a megállapodásra utaltak Charles részéről.

A hirtelen történő esti utazás nagyon kifárasztott, már semmi másra nem vágytam minthogy a pizsamámban ágyba feküdjek. Előkészítettem az esti ruhám és öltözni kezdtem. Éppen a melltartómat csatoltam ki amikor hallottam, hogy nyitódik az ajtó. Zavartalanul folytattam a mozdulatot, majd mielőtt magamra kaptam volna a pólóm egy meleg leheletet éreztem a nyakamon. Végül magamra vettem a darabot, megfordultam és szembe néztem Charlessal, akinek a tekintetében olyan vágy égett amit soha nem tapasztaltam még.

-Minden rendben?-néztem rá aggódó tekintettel, úgy mintha mi sem történt volna.

-Persze, minden a legnagyobb rendben! Csak...csak jó éjt akartam kívánni és megköszönni azt, hogy ennyire jó barát vagy!-mosolyodott el, majd széttárta a karjait.

-Semmiség! Tudod, hogy ezért vagyok itt! Fontos vagy nekem, és nem szeretem ha búslakodsz-fogtam meg a kezét, de egyből meg is bántam a mozdulatot ezért gyorsan terelni kezdtem a témát-Mi lenne, ha tényleg elmennénk alud-és Charles édes ajkai nem hagyták befejezni a mondatot.

Olyan hevesen csókolt meg amire egyáltalán nem számítottam ezért nem folytattam. Ekkor a srác megfagyott, majd mikor feloldódott zavarában a tarkójához nyúlt és kisietett a szobából. Fogalmam sem volt mi tévő legyek, de nem akartam ezt az egész helyzetet még jobban elrontani így csak leültem az ágyra, majd hátra vetettem magam és egy darabig néztem a plafont, majd hamarosan elaludtam.

Charles Leclerc

Amint visszaértem a szobámba egyből megbántam amit tettem. Emily jutott azonnal eszembe és az arcomba temettem a kezem, miközben nagy levegőket szívtam magamba. Itt az idő, hogy végre végleg elengedjem őt...

💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠💠

Tudom, tudom. Most ez egy kicsit furcsán jött ki, de a lényeg, hogy itt a következő rész! Igyekszem folytatni és rakosgatni, hisz amint elkezdődik az iskola visszatér a heti egy részes rendszer, ami nyilván okkal lesz így. De addig is, van még 13 napunk a nyárból. Élvezzük ki!❤️