Várok rád {C.L.}/✔️

Part five

Vasárnap

A verseny napok általában már a gondolatukkal is feldobnak, de a mai pedig egyenesen az egekbe repített. A szomorúság a dologban az volt, hogy ma este már otthon fogunk aludni, de előtte vár ránk egy 10 órás repülőút az egész napos forró idő és élmények feldolgozását követően.

Szinte amikor megvettem a jegyeket eldöntöttem, hogy ma milyen ruhát fogok felvenni és ez nem más volt mint egy Redbullos póló és fehér rövid nadrág illetve sima csapat sapka. A másikat aznap amint aláírta Charles elmélyesztettem a táskámba és nem mondtam el senkinek.

Öltözködés és össze készülés után rápillantottam az instámra és észre vettem, hogy van egy olvasatlan üzenetem a fan oldalon ezért gyorsan átléptem rá és ekkor láttam, hogy Charles tovább osztotta a tegnapi időmérős videómat.

Először csak meredtem a képernyőre, nem akartam elhinni, hogy ez igaz, majd mikor végre realizáltam azonnal tovább osztottam az oldalon, megjelölve Charlest ismét csak egy hatalmas köszönöm felirat és piros szívecskével kiegészülve.

A posztolást követően boldogan zártam le a telóm, majd betettem a fehér táskámba és kiléptem a szoba ajtaján, utolsóként mert valamilyen furcsa módon tegnap csak én aludtam itt. Nem akartam este belőle nagy ügyet csinálni, azt hittem mind a kettő valami nagyon érdekeset csinál és nem vagyok az anyjuk, hogy hívogassam őket így hagytam a francba.

Amint kiléptem az ajtón szembe találtam magam Szofival, és mellette sétált a barátnőm is. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy köszönjek nekik, mire mind ketten rám se hederítve tovább mentek a folyosón.

-Csajok!-fordultam utánuk, és ahogyan feléjük mentem gyorsították a tempót.

-Haló?!-kiabáltam.

Miután bementek Szofi szobájába inkább leszartam őket, és én is elindultam a dolgomra. Nem tudom, hogy hirtelen mi a fene bajuk lett velem, de ez egyáltalán nem mutatott jó előjelet a mai 10 órás közös repülőutunkra.

A pálya felé megálltam a közeli pékségben, nem volt kedvem a mai reggelit kihasználni a szálláson. Valahogy nem éreztem magam komfortosan abban az épületben, valami nagyon furcsa dolog történhetett tegnap este ameddig én aludtam.

A pályára érve még mindig elkapott a bizsergés ahogyan sétálgattam a különböző standok között. Az egyik büfénél meg is álltam és kértem egy pohár limonádét, majd elindultam a helyem felé. Tisztában voltam vele, hogy még rohadt korán van, de látni akartam mindent.

Ahogyan telt az idő egyre furcsábbá kezdett válni a helyzet. A lányok nem tudom miért lettek velem ilyen bunkók, de értettem, hogy mért nem keresnek. De az, hogy a bátyám mért nem írt még egy üzenetet sem, arra egyszerűen nem tudtam rájönni.

A verseny végén lerohantam a lelátóról és a többi emberrel együtt nyomultam a pódium felé, melynek legfelső fokára ezúttal Charles állt. Mivel fürge voltam sikerült nagyon nagyon közel kerülnöm a dobogóhoz, és rendesen bizsergett a lábam ahogyan felnéztem a kedvenceimre a pódiumon, ugyan is második helyen Max harmadikon Lando állt.

Készítettem körülbelül kétszáz képet és vagy 10 videót mire végre letettem a telóm és élveztem a pillanatot. Amikor vége lett a két himnusznak és megkezdődött a pezsgőzés újra bekapcsoltam a kamerát és jobbnál jobb felvételeket rögzítettem.

Megosztottam őket Social médián és megjelöltem mindenkit aki azon a felvételen részt vett. A posztolás befejezése után boldogan zártam le a képernyőt, és szemet szúrt, hogy elkezdtek szivárogni az emberek. A gépünk indulásáig még volt 5 óra hátra, így még volt egy órám, hogy a pályán legyek.

A helyett, hogy elindultam volna kifelé, sétálni indultam meg. Séta közben a kedvenc zenéimet hallgattam kevert listán és csak megpróbáltam élvezni a forró pillanatot.

-Szia!-szólított meg egy hang hátulról, mire oda pillantottam és Charlessal találtam szembe magam, aki biciklivel száguldott felém.

-Szia-motyogtam halkan.

-Tudod, hogy el kell hagyni a pályát lassan, ugye?-vizslatott mintha valami őrült lennék aki nincs tisztában a szabályokkal.

-Persze, csak ki akartam még kicsit élvezni a pillanatot. Ez az első nagydíjhétvégém és minden egyes dollárért megdolgoztam azért, hogy most itt lehessek. Nagyon különleges ez most számomra, arról meg ne is beszéljünk, hogy Charles Leclerchez beszélek éppen!-tettem a homlokomra a kezem miközben egyfolytában vigyorogtam.

-Hát az el tudom képzelni-pásztázta a földet.

-Figyelj az igazság az, hogy lenne egy kérdésem hozzád, ami elsőre biztos nagyon furcsa és fogalmam sincs hogy hogy jutott ez eszembe, de jól jönne egy barát, tudod a mindennapokban akivel bármit megoszthatok és nem kotyogja el senkinek, és szúr hátba pár száz euróért...-hangja a végére nagyon megtörten hatott, éreztem benne a valódiságot.

-De mért pont én? Egy rajongó? Charles a világon bármelyik ember szívesen barátkozna veled, tudom, hogy volt egy zűrös pillanatunk, de...-és itt már én sem tudtam mit kéne mondanom.

-Tudod...kurva szar érzés úgy élni, hogy mindenki aki körülötted van az csak azért van veled, mert van pénzed, jó marketing fogás vagy, a csapattársad, vagy a kollegád, vagy csak egyszerűen a riválisod és néha muszáj kínos beszélgetésekbe bonyolódnod vele...de te szeretnél valami igazit, egy barátot és hiába keresed hiába próbálod mindegyik hátba szúr és elhagy.-sóhajtott és utána lehuppant a pálya szélére.

-Úr isten! Fogalmad sincs, hogy ez milyen rég óta bennem volt, olyan jó, hogy eltudtam mondani valakinek!-mosolygott rám, de én még mindig az előtte lévő őszinte szavakon kattogtam.

-Charles ez...nem is tudod mennyire megtisztelő!-huppantam mellé és mosolyogva figyeltem az arcát.

🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️🏖️