Várok rád {C.L.}/✔️

Part twenty-one

Egy kis idő elteltével nyílt a bejárati ajtó és hallottam ahogyan az illető bejön a lakásba. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, hisz tudtam, hogy az egyetlen nem ide való dolog az én vagyok. Egy váratlan pillanatban egy hideg kezet éreztem a hátamon ami végig simítja azt. Még mindig nem néztem fel.

-Lizi-suttogta, majd a fejemet fölemelte a térdeimről és a két tenyere közé fogta.

Ezt követően nem mondott semmit, csak bámult. Olyan érzésem volt mintha lefotózott volna. Megsimította az arcom, tenyerébe belefektettem a fejem és így néztük tovább egymást. Továbbra sem szóltunk egymáshoz, a testünkkel beszélgettünk.

Nem bírtam magam tartani, lassan felemeltem a kezem és én is megsimítottam a fiú arcát akinek egy apró könnycsepp hullott le az arcáról. Hiányozni fog és ez teljesen nyilvánvaló. Megcsörrent a telefonom. Itt volt a taxis. Elengedtem Charles, majd a cuccaimat a kezembe véve megindultam kifelé a lakásból az autóig. A könnyeim ismét útnak eredtek és nagyon igyekeztem összeszedni magam.

-Liza várj-nyitódott az ajtó.

-Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer téged is elveszítelek, de a sors fintora, hogy ez megtörtént. Nagyon szeretlek és örökké hálás leszek azért, hogy segítettél kimászni egy mély gödörből és életem legszebb hónapjait adtad. A hiányod már most belülről éget, ugyan akkor biztos vagyok benne, hogy nem tudom ezt a kapcsolatot így folytatni. Sok boldogságot neked és Arthurnak. Mind ketten megérdemlitek-olyan őszinte volt, hogy azonnal magamhoz húztam és most nem ellenkezett. A zuhogó esőben annyiszor megcsókoltam amennyiszer csak tudtam újra és újra.

Dudált a taxi. Nem akartam elmenni, de mennem kellett. Még egy utolsó pillantást vetettem a fiúra, majd megindultam a rendelt autó felé, beszálltam és megkezdtem az utazásomat haza.

Több órás utazás, és lelki terrort követően megérkeztem Londonba. Nem szóltam senkinek sem, hogy hazajöttem Arthurral sem beszéltem semmit. Mikor nagy nehezen megérkeztem a szülői házhoz minden kijött belőlem és bőgni kezdtem, ismét. Viszont most nagyon gyorsan összeszedtem magam, hisz nem akartam azt hallgatni, hogy én megmondtam.

-Sziasztok!-mosolyogtam amint beléptem.

-Sziaa hugi!-köszöntött Matty majd jó szorosan magához ölelt.

-Annyira hiányoztál-suttogta a fülembe ami meg kell mondani jól esett.

-Hogy-hogy hazajöttél?-nézett a bőröndökre anya.

-Hiányoztatok-válaszoltam röviden, majd felgyalogoltam a szobámba. Elég volt a mai nap, pihennem kell.

Amint végre beléptem, ledobtam a bőröndöm és megkönnyebbülve terültem el az ágyamon. Jó érzés volt újra otthon lenni, mindent hátra hagyva. Persze ez az eseményeket nem teszi meg nem történtekké, de sokkal kellemesebb volt távol lenni tőlük, mint ott velük.

Ledobtam magamról a koszos ruhát és alsóneműkben bedőltem az ágyba, felhúztam a nyakamig a takarót majd beraktam a fülesem és elindítottam egy random podcast adást a Grill the Grid listából és szerencsétlenségemre Charles hangját hallottam meg. Kikapcsoltam az egészet és a párnába fúrtam a fejem megpróbálva aludni.

Hajnal kettőkor csöngött a telefon. Monacoi szám volt. Nem akartam rá válaszolni, de idővel még egyszer csöngött és ekkor már fölvettem.

-Hallo, tessék?-kérdeztem kómásan.

-Szép jó estét a kórházból hívom, ön van megadva közeli hozzátartozónak Charles Leclerc páciensünknél.-a másodperc tört része alatt pattant ki teljesen a szemem és azonnal felültem.

-Mi történt? Az a baj uram, hogy nem vagyok az országban-jegyeztem meg komoran-esetleg megpróbálhatja a testvérét, Arthur Leclercet-ajánlottam.

-Csak tájékoztatom, hogy Mr. Leclerc súlyos sérüléseket szenvedett miközben ma délután gyorshajtást tett az egyik közeli országúton. Jelenleg a lélegeztető gép tartja életben.-jelentette ki mire a szemem megtelt könnyel.

-Rendben, köszönöm! Amint lesz lehetőségem mindenképpen benézek hozzá-tettem hozzá, majd kinyomtuk a hívást. Tudtam, hogy baj lesz. Valamiért éreztem.

Azonban iszonyatosan fáradt voltam, és szinte csak az izgalom és a fájdalom adrenalin lökete tartott ébren. Egy pillanat alatt visszaaludtam. Reggel az F1 hivatalos oldala megosztott egy posztot Charles állapotáról, de nem egy kép formájában csak egy fekete háttérrel. Mindenki felkapta a fejét, hisz a következő hétvégi nagydíj, a Ferrari hazájában Monzában lesz, amire lehetetlen jó helyettesítőt találni.

Nem akartam, de muszájnak éreztem, hogy azonnal felhívjam Arthurt. Aki amikor fölvette nem szólalt bele egyből.

-Szia. Tudom, hogy most haragszol rám, de-ekkor végre megszólalt.

-Hogy haragszom rád? Az nem kifejezés! Lizi a bátyám kórházban fekszik miattunk! Fel tudod te ezt fogni? Az idióta szüleid elérték, hogy itt kössünk ki. Soha nem akartam ezt megélni. De veled még ez is összejött. Nagyon gratulálok-beszélt bunkó stílusban és ezzel az így is darabokra tört szívem szilánkosra roncsolódott.

-A szüleimet hagyd ki ebből. Ezt mi hárman basztuk el-jegyeztem meg komor hangon és kinyomtam a hívást. Remek.

Elértem, hogy a teljes Leclerc család utáljon, és mind ez sikerült cirka 12 óra alatt. Zseniális.

🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️🏎️

Meglepetés!!! Hamarabb hoztam a részt, mivel holnap éjszaka utazok és szerettem volna már ma este prezentálni a történet folytatását. Nagyon izgulok és alig várom, hogy felfedezzem a világ egyik újabb kis szeletét.
A jövőheti részről nem nyilatkozom egyenlőre!😏
Szép hétvégét, jó jövőhetet mindenkinek! Ha érdekel titeket szívesen hozok egy mini utazás leírást a következő részek egyikének a végén.

Insta: emke_iroioldal_wattpad