✅I can't forget you... [Minsung vampire ff]✅

God knows I've tried, but I just can't forget

A fejlett tudománynak hála már mi vámpírok is nyugodtan járkálhatunk az emberek közt. Ha rendesen szedjük azokat a pirulákat akkor nem égünk el elevenen a napon és nem fogunk a kínzó vérszomjtól senkit miszlikre tépni. Persze ettől függetlenül az emberi vér maradt a táplálékunk, csupán csak képesek vagyunk uralni az éhségünket.

Vannak önkéntes véradók, akik meghatározott időnként engedik magukat lecsapolni a kedves kórházi személyzetnek és az általuk adott vörös cseppeket kvázi dobozos üdítő formájában tudjuk elfogyasztani. Vannak önkéntes táplálók, akik a véradókkal ellentétben engedik, hogy közvetlenül belőlük szívjuk ki a szükséges vacsi adagunkat. És természetesen vannak igazi perverzek is, akik hagyják, hogy levadásszuk őket. Na, nem szó szerint! Mi senkit nem ölünk meg... Vagyis hát én legalábbis biztosan.

Sajnos vannak olyan vérszopó szörnyetegek, akik fittyet hányva a civilizálódás lehetőségére továbbra is a társadalomtól elzárkózva élnek. Nem szedik a pirulákat, kegyetlenül vadásznak és bizony nem ritka sajnos az sem, hogy ember életeket ontanak ki.

Mint például a kedves családom...

-Csak hallgass meg apám - borultam térdeimre a kegyetlen férfi előtt, de őt a legkevésbé sem hatotta meg a rimánkodásom.
-Szó sem lehet róla Minho! - dörrent rám és szemfogait kivillantva sziszegve mászott bele az arcomba. - Az én küszöbömet nem fogja átlépni egy olyan kis korcs.

-Hogy beszélhetsz így róla? - csóváltam meg a fejem szomorúan. - Hiszen ő egy ember! Hús-vér és lélegző kis csoda, akinek vannak érzései...
-Ember, tehát vacsora, vagy vágyaid csillapítására szolgáló játékszer - nevetett fel szárazon az apám. - Úgy bánj vele, ahogy kell! Ne édesgesd magadhoz, mint valami állatkát, arra használd amire szükséged van és ne merészelj az én birtokomon szerelemről hadoválni!
-De... - próbáltam meg közbe avatkozni, mire a férfi tenyere nagyot csattant az arcomon.
-Hagyd el, vagy változtasd át - ordította. - Különben én teszem meg!
-KÉRLEK NE! NE BÁNTSD ŐT!!! - ordítottam fel tehetlenségemben.

Mélyet szippantottam az ajkaim közt lévő "koporsószögből", vagyis másnéven cigarettából. Egy hatalmas sóhaj kíséretében kifújtam a füstöt és elmélázva néztem, ahogy szerte szállt a levegőben. Pont úgy, ahogy a Jisungnak tett ígéreteim...

Hyunjin megveregette a vállam, ezzel jelezve, hogy kövessem őket, én pedig a csikket messzire pöckölve a fiúk után mentem. Nem voltunk lent sokan, csak Hyunjin, Jeongin, Changbin és jó magam. Bár az alacsony kigyúrt kollégám jelenléte nem igazán volt rám jó hatással... Ugyanis az ő kedvese nem más volt mint Lee Felix, az én Sungiem legjobb barátja. Szívem szerint kifaggattam volna Bint, hogy mi újság van Jisunggal, hogy van, tud-e róla valamit? De inkább csendben maradtam és magam elé meredve kortyolgattam a sojumat.

Mindent megtettem azért, hogy elfelejtselek Jisung...

De egyszerűen nem megy!