✅I can't forget you... [Minsung vampire ff]✅

God knows I've tried, but I just can't forget

-Minho... - lihegte a számba Jisung egy túlfűtött pillanat kellősközepén. Kezeivel a meztelen mellkasomon támaszkodott meg, míg az én tenyereim ruhátlan, tökéletes testén kalandoztak összevissza. - Változtass át - mondta szinte könyörögve és óriási szemecskéivel oly' ártatlanul pillantott le rám, hogy abba mindenem beleborzongott.
-Tessék? - kérdeztem rekedtes hangon, bízva abban, hogy rosszul hallottam a fiú előbbi kérését. Nem következhet be a legnagyobb félelmem...

-Szeretnék én is közétek tartozni, hogy örökké veled lehessek - mondta halványan mosolyogva, én pedig úgy ültem fel az ágyon mint a keljfelJancsi. 
-Jisung nem kérheted ezt tőlem - csóváltam meg a fejem. - Nem fogok belőled szörnyeteget csinálni - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

-De hát nem vagy szörnyeteg Minho - motyogta a fiú és a nyakam átölelve húzott magához egy röpke csókra. Hagytam, hogy összeérintse az ajkainkat, majd kissé eltoltam magamtól őt.
-Add a kezed - kértem, mire rögtön a tenyerembe helyezte a pracliját. - Érzed ezt? - suttogtam csendesen és a mellkasomra tapasztottam a kezét. - Hideg és nem dobog... - mosolyodtam el keserűen, majd végig simítottam a kulcscsontja alatt. - De a tiédből árad forróság és majd' kiugrik a mellkasodból - sóhajtottam fel vágyakozva.
-Minnie - fogta két kezembe az arcom, ezzel magára terelve a figyelmem és ahogy piros pozsgás mókus pofikájára néztem az elhatározásom még erősebb lett...

-Nem akarlak elveszíteni, hát nem érted? - mondtam egyre kétségbeesettebben és mind a tíz ujjam a derekába mélyesztettem. - Én szeretem, hogy ember vagy, hogy ennyire puha és meleg a bőröd, hogy dobog a szíved, hogy mikor átölellek annyira... - csóváltam meg a fejem, hogy gátat szabjak a kicsorduló könnyeimnek. - Élő vagy - tettem hozzá csendesen.

De Jisung ennél sajnos sokkal makacsabb volt és tudtam, hogy ebből a szócsatából már egyikünk sem kerülhet ki győztesként...
-Ha nem akarsz elveszíteni miért nem láncolsz örökké magad mellé? - tette fel az egyébként logikusnak hangzó kérdést a fiú, de sajnos az én fejemben nem így nézett ki a dolog. Vámpírrá változtatni őt az én szememben felért egy gyilkosággal...
-Sajnálom Jisung - húztam oldalra a számat szomorúan. - De képtelen vagyok belőled önként egy két lábon járó halottat csinálni... Ennél sokkal jobban tisztelem az életed!

Erre Han már nem reagált semmit, csak dühösen lemászott az ölemből és a fürdőbe menekülve jó erősen becsapta maga után az ajtót. Tudtam, hogy ez a téma előbb utóbb fel fog jönni köztünk, de bíztam benne, hogy utóbb... És, hogy normálisabban megtudjuk majd ezt beszélni, de ez sajnos veszett fejsze nyele volt.

Bárcsak az nap másként döntöttem volna...

Vagy ha nem is akkor, de legalább egy kicsit később.

Eldobni életem szerelmét az idióta elveim miatt a lehető legnagyobb hiba volt, amit elkövethettem eddigi életem során. Pedig a több száz év alatt bőven műveltem pár hülyeséget... Új ideológiát bármikor találhatok magamnak, akár több ezret is, de olyanból mint Jisung nincs még egy a világon!

Hogy baszhattam el ennyire mindent...?