✅I can't forget you... [Minsung vampire ff]✅

In my whole life I never had it this bad

A biztonság kedvéért mindenki előtt titokban tartottuk a kapcsolatunkat, még a barátaink előtt is. Nem szép dolog hazudni, de a cél szentesítette az eszközt és most Jisung biztonsága volt az első. Épp ezért tartottuk a szánkat és csakis kizárólag a kedvesem otthonában találkoztunk, nem mutatkoztunk nyilvánosan, hogy apámnak még csak sejtése se legyen a románcunkról.

De hát természetesen a vén geci valahonnan megtudta a dolgot... Így Sungie vámpírrá változtatása sürgetőbb lett, hiába akartam még húzni az időt. Mindig is meglepett az öreg befolyása és képességei, ő tényleg az a fajta figura volt aki előtt soha semmi nem maradhatott titokban. Nem tartottam vele a kapcsolatot semmilyen formában, mégis mindig naprakész volt minden velem kapcsolatos dologból. Nem történt olyan dolog velem, amiről ő ne szerzett volna tudomást előbb utóbb. Szerintem még azt is tudta percre pontosan, hogy mikor "tutujgatom a Jancsit"... És ez finoman szólva félelmetes volt.

Nem akartam még búcsút venni Han emberi mivoltától és szerencsémre ő sem sürgette a dolgot. Időnként viccesen megjegyezte, hogy azért ne 60 évesen tegyem őt vámpírrá, de ezt leszámítva végtelen türelemmel, megértéssel és empátiával volt irányomban.

Ezért is szerettem belé annyira...

Han Jisung drágakő volt a kavicsok közt és az volt benne a legkülönlegesebb, hogy csak rám ragyogott a fénye. Mindenkivel kedves volt és udvarias, de lelkének legmélyebb bugyrait, legcsodálatosabb értékeit csak nekem fedte fel. Csak én tudtam, hogy az édes pofija és mosolya mögött milyen mély fájdalmak, sötét titkok és egyéb borzalmak rejtőztek. Kivételes személy voltam a fiú életében, még annak ellenére is, hogy mennyi átsírt éjszakájának én voltam az okozója... De ő mégis rendületlenül szeretett engem.

-Készen állsz? - sóhajtottam fel, mire az ágya közepén ülő fiú aranyosan elkuncogta magát.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőled - somolygott, miközben négykézláb közelebb mászott hozzám. Mozgása kecses volt, mint egy nagymacskáé és ahogy kissé nyújtózkodva előrébb hajolt harapni való feneke még kerekebbnek tűnt.
-Aham... - motyogtam és árgus szemekkel figyeltem Hannie minden egyes mozzanatát. Kényelmesen elhasalt az ágyon és állát két tenyerében megtámasztva pislogott fel rám, majd ajkait kacér mosolyra  húzta.
-Töröld le a nyálad a szád széléről - vigyorgott rám önelégülten.
-Inkább nyald le - húztam fel a szemöldököm, majd letérdeltem az ágy széléhez ahol Jisung feküdt és finoman szájon pusziltam.

Nehezen szakadtam ki eperízű csókjából, de minden perc számított... Rettegtem apámtól és attól, hogy elveszi azt ami a legkedvesebb számomra, ezért nem húzhattam tovább az időt. Még egyszer végig simítottam még emberi bőrén, mely annyira meleg volt... És utoljára birtokba vettem forró ajkait.

Hamarosan annyira hideg lesz...

-Hogy szeretnéd csinálni? - suttogtam a szájára, majd hátrébb húzódtam tőle, hogy mogyoró szemeibe tudjak nézni.
-Előbb változtass át, aztán mondjuk lovaglópózban - mosolyodott el huncutul.
-Sungie - nevettem el magam és ahogy  enyhén beharapott ajkaira néztem, rögtön piszkos gondolatok keltek életre a fejemben. - Rossz az, aki rosszra gondol - csóváltam meg a fejem még mindig vigyorogva.
-És hülye aki nem - vonta meg a vállait könnyedén Jisung, majd szinte észrevehetetlenül egyre közelebb hajolt hozzám.
-De valójában az a hülye, aki szerint ez rossz... - motyogtam alig hallhatóan és józan eszem utolsó szikráját elnyomva szenvedélyesen csókolni kezdtem a fiút.

Kezei ijesztő gyorsasággal ragadták meg a pólómat és húzott be maga mellé az ágyba, hogy aztán fölém kerekedve az ölemben foglaljon helyet.
-Változtass át minél gyorsabban - lihegte a számba. - Hónapok óta nem éreztelek magamban és ha még egy percet várnom kell esküszöm, hogy megőrülök!

És Jisung szavai hallatán tudatosult bennem valami...

Valami, amivel nem akartam szembe nézni.

-Bárcsak még egyszer magamévá tehetnélek úgy, hogy még ember vagy - morrantam fel és még számomra is ijesztő gyorsasággal ültem fel az ágyon.
-Hyung - nyögött fel meglepetten Sungie, ahogy a derekára fogtam és szabályosan az ágyékomhoz préseltem őt.
-Hunyd be a szemed baby - suttogtam az ajkára és finoman megharaptam. - Gyors leszek, de kíméletlen - morrantam fel és mire Jisung egyet pislogott,
borotva éles szemfogaim már a nyaka bőrét karcolgatták. Készségesen még jobban oldalra billentette a fejét és eleinte halkan nyöszörögve élvezte, ahogy birtokba vettem a kulcscsontja feletti érzékeny részt.

Mindenem megtelt Hannieval... Az orromban csak az ő illatát éreztem, a fülemben csak az ő szívverését hallottam, kezeim pedig csak az ő bársonyos bőrét érintették. Most még jobban fájt, hogy ezektől pillanatokon belül TÉNYLEG el kell búcsúznom.

Annyira kibaszottul gyűlölöm apámat...

Az agyam lassan elködösítették az intenzív érzések, de nem ám a jó fajtából. Dühöt, haragot, fájdalmat, keserűséget és mérhetetlen csalódottságot éreztem. Akaratlanul Jisungba vájtam a körmeim, aki erre hangosan felsikított, de nem moccant, hősiesen tűrte a nem éppen kellemes procedúrát. Tudtam jól, hogy ha valóban örökké vele akarok lenni, akkor ezt a lépést előbb-utóbb meg kellett volna tennem, de sokkal jobb lett volna akkor amikor mi akarjuk és amikor mindketten valóban készen állunk rá.

Elmémre vörös ködként borult a harag, amit sehogy sem tudtam eloszlatni. Éreztem, hogy kezd kicsúszni az önuralmam felett az irányítás és valahol ép elmém mélyen tudtam, hogy le kellett volna állnom. De képtelen voltam rá...

-Hyung - jutott el a tudatomig szerelmem hangja, ami csak olaj volt a tűzre. Annyira. Kibaszottul. Utálom. Az. Apámat. Mindenre ami élő és szent, megesküszöm, hogy egyszer a puszta kezemmel tépem ki annak a rohadéknak a szívét. Miatta kényszerülök most erre... És bármennyire is gyűlöltem beismerni, de féltem Jisung átváltoztatásától, hogy teljesen elveszíti önmagát és semmi nem marad meg a külsején kívül abból az édes fiúból, akibe anno beleszerettem. - Minho - motyogta alig hallhatóan a fiú, de nem törődtem vele.

Pedig kellett volna.

Le kellett volna állnom...

Egy elhaló fájdalmas nyöszörgés hagyta el Jisung ajkait, majd egy pillanattal később erőtlenül omlott a karjaimba. Azonnal elváltam a nyakától és akkor eszméltem rá, hogy mit csináltam, mikor teste ólmos súllyal dőlt rám...
-Bassza meg - sziszegtem ahogy a hatalmas tátongó sebet bámultam a nyakán, aminek kibaszottul nem úgy kellett volna kinéznie. - Hannie - pofozgattam meg finoman, de nem mozdult és nem reagált semmire. Zilálva kapkodtam a levegőt és kővé dermedve bámultam a fiú hamu szürke arcát. - Jisung ez nem vicces, azonnal nyisd ki a szemed!!! - ordítottam rá, majd magamhoz ölelve őt hangosan felzokogtam.

Úristen...

Mit tettem?