✅I can't forget you... [Minsung vampire ff]✅

Maybe it was the way you talked

-És képzeld el hyung ott ettem életem legfinomabb sajttortáját - fecsegett megállás nélkül Jisung. Bár saját bevallása szerint introvertált volt és valóban elég sokszor feszengett és szorongott az emberek közelében, de mikor velem volt akkor annyira másként viselkedett. Önfeledt volt, sokat nevetett, viccelődött és úgy járt a szája, mint a kacsa picsája.

Vigyorogva nyomkodtam a telefonom és sunyiban készítettem róla egy képet. Annyira édes volt, ahogy török ülésben kényelmesedett el az ágyamon, majd picike lábait kinyújtóztatva az ölembe rakta őket. Csillogó baba szemei ide-oda ugráltak, tekintete képtelen volt megállapodni egy valamin. Végül pillantása rám vetült és arcán azon nyomban egy szomorú mosoly terült el.
-Untatlak, igaz? - konyult le a szája sarka és képtelen voltam elnyomni a vigyoromat. Hogy lehet egy emberi lény ilyen kibaszottul aranyos...?
-Szeretlek - hajoltam hozzá közelebb és döbbenetét kihasználva gyorsan szájon csókoltam.

-Jaj már hyuuung~ - nyafogott kisfiúan, amit végtelenül édesnek találtam. Fejét két tenyerébe temette zavarában és lábaival kissé rugdalózott, mint egy gyermek. - Én is szeretlek - motyogta alig hallhatóan, mire belemászva az aurájába fejtettem le az arcáról a kezeit.
-Miért vagy ilyen cuki? - sóhajtottam fel elégedetten. Boldoggá tett a tudat, hogy egy olyan tökéletes fiú mint Jisung csak az enyém volt...

Finoman a fiú álla alányúlva kényszerítettem arra, hogy rám nézzen és amikor pillantásunk találkozott lágyan elmosolyodtam.
-Szeretem, hogy veled bármikor bármiről lehet beszélgetni Sungie - mondtam csendesen és két kezem közé vettem a puha mókus arcocskáját. - Kérlek soha ne változz meg - suttogtam, miközben lassan közelíteni kezdtem csöpp kis szája felé. Ráérősen vettem birtokba mézédes párnácskáit és csókom hatására Jisung úgy olvadt a karjaimba, mint fagyi a napon. Nyelvét bátortalanul átdugta a számba, majd az ölembe mászva könnyedén fölém kerekedett és finoman végig döntött az ágyon.
-Ígérd meg, hogy örökké velem maradsz Minho! - mondta szinte könyörögve.
-Ígérem - mosolyodtam el és a tincseibe túrva lehúztam magamhoz egy újabb csókra.

Joggal hiszi azt Jisung, hogy minden szavam hazugság volt...

Pedig soha egy pillanatig nem szédítettem őt, mindig őszinte voltam hozzá, csak sajnos végtelenül gyáva is. Mikor apám megzsarolt azzal, hogy hagyjam el, vagy változtassam át Jisungot akkor én a könnyebbnek hitt utat választottam...

Legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megfogom szenvedni a szakítást. Természetesen tudtam, hogy nem lesz egyszerű tovább folytatni az életem a lelkem másik fele nélkül, de azt hittem enyhíteni tudok majd a bánatomon azzal, hogy mindent az ő érdekében tettem. Próbáltam ezzel hitegetni magam, de már én magam is egyre kevésbé hittem el ezt. Hogyan is lehetne jobb egy szerető szívnek a kedvese nélkül?

Sírva összegömbölyödtem az ágyamon, ahová Changbin fektetett le, de tiszteletben tartva a magány iránti vágyódásom rögtön magamra is hagyott. Egyedül maradtam a lényemet kínzó keserves érzéssel és a sötét gondolataimmal, melyek egy pillanatra sem hagytak nyugodni.

Vissza akarom őt kapni...

Annyira hiányzol Jisung!