Etheliel félájultan lógott az egyik uruk hátán. A vállában lévő nyilat nagy kegyesen kihúzták, de már nem kötözték be a sebét, így abból akadálytalanul folyt a vér.
Az urukok megállás nélkül rohantak. Nem volt éjjelük és nappaluk. Trufa még mindig ájult volt, a homlokán lévő seb elég csúnyának tűnt.
- Trufa! – szólította Pippin. – Trufa!
Hirtelen a csapatot vezető uruk jelzést adott a megállásra. Néhány pillanat múlva az egyik szikla mögül néhány másik ork bukkant elő.
- Késésben vagy – vetette oda a frissen érkezők vezére. – Az urunk egyre türelmetlenebb! A megyepatkányokat akarja most!
- Nekem nem parancsolnak holmi orkkukacok – morogta az uruk. – Szarumán megkapja a zsákmányt. Mi fogjuk őket átadni neki!
Etheliel fél füllel hallotta, ahogy az ork valamit odavett feketenyelven a másiknak, de a figyelmét hamar elvonta Pippin ijed hangja, amint Trufát szólongatja.
- A barátom beteg – mondta hobbit az egyik uruknak. – Víz kellene neki, kérlek!
Az uruk vicsorogva meredt vissza rá, amire már Etheliel is próbálta magát kihúzni az őt cipelő ork hátán. Nem hagyhatta, hogy bántsák a hobbitokat!
- Szóval beteg? – jött közelebb hozzájuk a vezér. – Adjatok neki egy kis orvosságot!
Szavára a többiek hangosan felnevettek, míg az egyik uruk valami sötét folyadékot öntött Trufa szájába. A hobbit tiltakozva köhögni kezdett.
- Elég! – kiáltotta Pippin.
- Úgy látszik, nem bírja – nevetett az uruk vezér.
- Elég, hagyjátok őket – szólt közbe Etheliel is. Igyekezett, hogy hangja szilárdnak tűnjön, és ne látszódjon az arcán a fájdalom.
A vezér vicsorogva hozzá lépett és durván megragadta a lány haját.
- Mi az, tán te is kérsz egy kicsit? – Mikor Etheliel továbbra is félelem nélkül nézett rá, az ork közelebb hajolt hozzá. – Ha nem kellenél sértetlenül a mágusnak, akkor már rég meghágtalak volna, mint egy kancát!
- Ilyen arccal nem csodálom, hogy csak a lovaknál van szerencséd – vetette oda ártatlanul a lány.
Az uruk felbőszülten emelte ütésre a kezét, és Etheliel tudta, hogy nem lesz kellemes az uruk kezén lévő páncél miatt.
Ahogy a vezér lesújtott rá, hátrabicsaklott a feje és csak is azért nem szédült le a földre, mert az őt cipelő uruk erősen fogta.
Egy pillanatig vöröset látott a szemébe csorduló vértől, de aztán újból az urukra nézett.
- Hidd el nekem, amikor azt mondom, hogy élvezd ki az életed, ameddig tudod, pici uruk, mert a napjaid meg vannak számlálva – vigyorodott el Etheliel torzan, ahogy a vére lecsordult az ajkán.
Az uruk morogva ragadta volna meg újra a lányt, amikor egy másik szimatolva magára vonta a figyelmet.
- Mi történt? Mit érzel?
- Ember húst.
Rögtön felbolydult az egész csapat.
- A nyomunkban vannak!
- Ó, hogy még mennyire a nyomotokban vannak – gondolta magában Etheliel, ahogy újból elvigyorodott.
**********
- Megérezték a szagunkat – mormolta Aragorn, ahogy felkelt a földről.
Napok óta rohantak. Alig álltak meg.
YOU ARE READING
Idegen (Aragorn fanfiction)
FanfictionEtheliel. Annyit jelent idegen. Ezt a nevet adták annak a lánynak, akit Aragorn talált az erdő közepén. Hogy miért? Mert a lány semmire sem emlékszik, még a nevére sem. Ám, ami mégis meglepő, hogy egy-egy szóra vagy egy képre különös látomások je...
