Idegen (Aragorn fanfiction)

6. fejezet

Ahogy elérték az étkezőt, mindketten megtorpantak. Odabent ismeretlen tündék, törpök és emberek ültek. Mind a három csoport elkülönülve ült egymástól. A páros váltott egymással egy pillantást, mielőtt mindketten elindultak volna egy-egy szabadon hagyott szék felé.

Aragorn szándékosan a törpök oldalát választotta, tudván, hogy Etheliel talán kevésbé fog feszengeni a tündék mellett. Fejével menés közben odabiccentett Legolasnak, aki régi barátja volt.

A tünde viszont köszöntötte, de a pillantása hamar a mellette megálló lányra tévedt. Aragorn látta, ahogy váltanak néhány szót, mielőtt Legolas felállt volna, és kihúzta Ethelielnek a széket. A férfi magában elmosolyodott, tudván, hogy jó kezekben hagyta a lányt.

- Régóta ismered Aragornt? – kérdezte egyszer csak Legolas, amivel meglepte a lányt. Nem sokat beszéltek, de Etheliel már abból a kicsiből is leszűrte, hogy egy igazán illedelmes és jó lelkű tündével sodorta össze a sors.

- Pár hónapja – felelte a lány. – Aragorn talált meg és segített. – A tünde kérdő pillantására elmosolyodott. – Elvesztettem az összes emlékemet, semmire sem emlékszem Aragorn előtt, így arra sem, hogyan kerültem az erdőbe, ahol megtalált.

Legolas szemébe szomorúság költözött.

-Ezt sajnálattal hallom.

- Ugyan – vonta meg a vállát Etheliel. – Ahogy pont ma említették nekem, amíg nem térnek vissza, addig újakat kell szerezni.

- Ezt igazán jól látta az illető, aki ezt mondta neked – mosolygott kedvesen a lányra Legolas.

- Igen, valóban – kortyolt bele a poharába Etheliel és pillantása a szoba másik felében ülő Aragornra tévedt.

Hosszú beszélgetésbe bonyolódott Legolassal, aki igencsak kellemes társaság volt. Annyira belemelegedtek a társalgásba, hogy vacsora után sétálni indultak.

A tünde mesélt az otthonáról, amit ma már csak Bakacsinerdőként emlegetnek. Elmondta jelenleg milyen problémákkal küzdenek a határaik védelmében, és hogy pontosan emiatt küldte ide az édesapja, hátha a tanács során megtudnak valami újat.

-Az édesapád Thranduil? – kérdezte elkerekedett szemmel Etheliel, amire Legolas biccentett. – Akkor te herceg vagy.

- Valóban – nevetett fel a tünde.

A lány elpirultan sütötte le a szemét.

- Bocsánat – szabadkozott. – Nem igazán találkoztam még nemes személyekkel.

- Hisz Aragornnal töltötted az időd nagy részét – kuncogott a Legolas, de aztán kérdőn pillantott a lányra. – Vagy nem tudtad, hogy ő is nemes?

- A hónapok alatt Aragornnal egymás bizalmasai lettünk – felelte halkan Etheliel. – Mellette úgy érzem, mindent elmondhatok neki. És talán ő is így gondolja. Legalábbis elég sok mindent megosztott a múltjáról és a gondolatairól is. Így, tudtam arról, hogy ő a gondori trón örököse. De vele akkor is más. Nekem ő csak Aragorn, és ha egyszer király lesz, akkor azt hiszem meg kell tanulnom az etikettet – nevetett fel a végén a lány, amin a tünde is elmosolyodott.

- Örülök, hogy talált valakit, akiben ennyire megbízik – mondta Legolas. – Aragorn nagyon segítőkész, de a saját gondjaival nem szereti terhelni még a barátait sem. Ha veled megosztja a gondolatait, akkor valóban közeli lehet a kapcsolatotok.

- Néha úgy érzem, hogy előbb tudja a gondolataimat, mint én – nevetett fel a lány.

Legolas elmosolyodott, miközben folytatták az útjukat a kertben.