Idegen (Aragorn fanfiction)

14. fejezet

Alig pirkadt, amikor a Szövetség már útra készen állt.

Etheliel segített Legolasnak és a többi tündének bepakolni a csónakokba, miközben igyekezett nem Aragornra pillantani, aki picit odébb rendezte az ő csónakjukban a csomagokat.

A férfi még mindig nem volt hajlandó rá nézni, és amikor csak tehette úgy viselkedett, mintha a lány nem is létezne. Etheliel megpróbált beszélni a férfivel, sőt, Legolas is megpróbálta, de Aragorn makacsul ellenállt. Egyszerűen úgy érezte, hogy elárulták. Azt érezte, hogy Etheliel képtelen megbízni benne és elmondani neki, mi jár a fejében.

És ez zavarta.

Zavarta, mert ő az életét rábízta volna a lányra. Viszont Gandalf halála után elgondolkodott, hogy vajon tényleg megbízhat-e benne. Vajon Etheliel tényleg mellettük áll? Különben miért nem akadályozta meg a mágus halálát? És ha már nem akadályozta meg, akkor miért? Miért nem mondott nekik semmit? Miért nem magyarázta meg?

Aragorn éjszakákon keresztül törte a fejét ezeken a kérdéseken, és akármennyire szerette volna, ha a kapcsolata Etheliellel olyan lenne, mint régen, egyszerűen nem tudott benne megbízni.

Így, hát, ignorálta a lányt. Nem beszélt vele, nem nézett rá. Mintha nem is létezett volna.

- Dél felé haladva egyre nő a veszély – mondta nekik Celeborn. – Mordori orkok őrzik az Anduin keleti partját, és a nyugati part sem biztonságos. A fehér kéz nyomát viselő furcsa lényeket láttak a környéken – ragadta meg Aragorn karját a tünde és maga után húzta. - Orkok ritkán járnak fényes nappal a szabadban, ezek mégis ezt tették.

Egy nagyobb tőrt nyújtott Aragorn felé.

- A folyón elkerülhetitek az ellenséget a raurosi vízesésig!

Ahogy útnak indultak Etheliel képtelen volt levenni a szemét a mellette elsuhanó tájról. Olyan gyönyörű volt, mégis ő szinte látni vélte a rohanó orkokat, amint egyre közelebb érnek hozzájuk.

Kezében ott pihent Galadriel úrnőtől kapott tőr.

Gimli és Legolas aggódó tekintettel pillantottak néha rá. Ők is érezték, hogy Etheliel feszült. És ahogy teltek az órák, úgy lett Etheliel válla egyre merevebb.

Az éj közeledtével partra szálltak és tábort vertek.

Etheliel a tűz mellől figyelte a folyó vízén úszó farönköt, ami mögött Gollum rejtőzködött. Fél füllel halotta, ahogy Aragorn megszólal és akarva, akaratlanul rákapta a pillantását. Csakhogy nem őt látta meg először, hanem Boromirt.

A fejgörcs úgy érkezett, mint borult égből villámcsapás. Képek kavalkádja repült el a szeme előtt, testén remegés futott végig.

- Ne! – kiáltott fel elfúlóan, amire a többiek is felfigyeltek.

Legolas azonnal mellette termett és kezét a lány homlokához emelte.

- Etheliel – szólította meg halkan. A lány szeme megrebbent, de nem úgy nézett ki, mintha köztük lett volna.

Aragorn még ha akart volna, akkor sem tudott volna csak úgy elsétálni Etheliel mellől, amikor a lány olyan sápadt volt, mint egy halott. Be kellett ismernie, hogy aggódott a lányért a történtek után is.

- Etheliel - szólongatta Pippin és Trufa.

Habár a két hobbit csak jót akart, a hangjukra Etheliel teste újra megremegett, arca fájdalmas grimaszba torzult.

Aragorn pontosan tudta, hogy a lány ismét a jövőt látja, és hogy egy ilyen hosszú és fájdalmas roham után, Etheliel valószínűleg hányni fog. Így mikor úgy tűnt, hogy a lány végre kezd magához térni, Aragorn halkan megszólalt.

- Fordítsd oldalra – intézte szavait Legolasnak, aki azonnal úgy tett, ahogy mondták. Épp, hogy oldalra fordította Ethelielt, amikor az már öklendezni kezdett.

Miután kiadta az aznap fogyasztott csekély kis élelmét, homlokát pihegve Legolas combjának nyomta. Aragorn szívébe féltékenység mart, ahogy figyelte a tünde, hogyan simít újra és újra végig a lány haján. Eddig mindig ő volt, aki mellett Etheliel menedéket keresett.

De úgy néz ki ennek is vége lett. Mint ahogy a kapcsolatuknak is, amit ő vágott el. Ráadásul nem tervezett megbocsájtani a lánynak. Akkor mégis miért akar Legolas helyében lenni?

- Mégis mi folyik itt, Etheliel? – fakadt ki aggódóan Pippin.

A lány összerezzent a hangoskodásra.

- Sajnálom – szólalt meg halk, rekedt hangon Etheliel. – Ne aggódjatok, jól vagyok – intézet egy bágyadt mosolyt a hobbitok felé. – Nincs semmi baj, csak fáradt vagyok.

A hobbitok még ha kétkedve is, de elfogadták, hogy a lány nem fogja elmondani nekik az igazságot. Azonban a többieket már nem volt olyan könnyű megetetni. Még Boromir is enyhe aggodalommal a szemében pillantott le a lassan feltápászkodó lányra.

- Szükségem van egy kis időre – mondta Etheliel.

A fák alig rejtették el a többiek elől, amikor egy marok fonódott a csuklója köré.

- Mit láttál? – Aragorn durván ejtette ki a szavakat. Pillantásában sem volt semmi lágy.

Ez volt az első alkalom Mória óta, hogy hozzászólt, de ahogy Etheliel meglátta a férfi szemében égő haragot, inkább azt kívánta, bárcsak ne is szólalt volna meg.

Etheliel lesütötte a szemét és finoman meghúzta maga felé a karját, remélve, hogy Aragorn elengedi, de az csak még szorosabban fonta köré az ujjait.

- Vagy elmondod, mit láttál, vagy jobb lenne, ha elhagynád a Szövetséget! – Aragorn jeges hangja ledermesztette a lányt. Kitágult szemmel meredt fel a férfire, aki könyörtelenül nézett le az egyre vöröslő tekintetű lányra. – Nem tűröm, hogy bármelyikünk életével is játszadozz!

- Azt hiszed, játszadozom? – kérdezte suttogásnál alig hangosabban Etheliel. Mikor Aragorn nem válaszolt, de az arca ugyanolyan haragos volt, a lány folytatta. – Azt hiszed, nem próbáltam megváltoztatni Móriánál a dolgokat?

- Megpróbáltad?

- Mond, honnan tudod, hogy nem az a kimenetel volt a legjobb lehetőség a többi közül?

- Mégis, hogy lehetett Gandalf halála a legjobb kimenetel? – emelte fel a hangját a férfi. Etheliel felszisszent a csuklójában szétterjedő fájdalomra.

- Abba bele se gondoltál, hogyha nem hagyom Gandalfot lezuhanni, akkor mind meghalhatunk? – förmedt vissza a lány, ami egy pillanatra elhallgattatta Aragornt. Végre itt voltak a válaszok a kérdéseire. – Bele sem gondoltál, hogyha nem hagyom Gandalfot lezuhanni, akkor a Gyűrű talán már Sauron kezében lenne? A te szavaiddal élve – pillantott gúnyosan a férfire. - , a játszadozásom megmentette a Szövetség tagjait és még megvan a lehetőségünk, hogy elpusztítsuk a Gyűrűt.

- De Gandalf nincs itt – felelte halkan Aragorn.

- És látom, te ezt sohasem fogod megbocsájtani nekem – mosolyodott el szomorúan Etheliel. – Még, ha katonaként tudod is, milyen meghozni egy ilyen döntést, te akkor sem fogsz megbocsájtani.

Etheliel újra megpróbálta elhúzni a kezét a férfitől, és ezúttal sikerült is neki. Ahogy elfordult egy könnycsepp legördült az arcán.

Még azelőtt otthagyta a férfit, hogy az utána szólhatott volna.