Idegen (Aragorn fanfiction)

17. fejezet

Mikor Etheliel magához tért egy kifeküdt matracon találta magát. A vállán friss kötés volt, ő maga pedig egy viseltes hálóingben volt.

A lány halkan szisszenve tornázta magát ülő helyzetbe. Fogalma sem volt, hol lehet, de a szobába körülpillantva, nem gondolta volna, hogy Vasudvarban volna. A szobában alig volt bármi bútor. Egy komód a fal mellett, egy faragott láda az ágya előtt és egy szék, amin néhány ruha pihent összehajtogatva.

Nehezen kikelt az ágyból és imbolygó léptekkel az ablakhoz lépett. Odakint gyönyörű idő volt. Tiszta ruhák lebegtek egy kifeszített kötélen.

Etheliel összevont szemöldökkel tanulmányozta a tájat. Fogalma sem volt merre lehetett. A legutolsó emléke egy halomnyi halott uruk és több tucatnyi lovas volt.

- Látom felébredtél – szólalt meg egy hang, amitől a lány ijedten perdült az ajtó felé.

Egy középkorú asszony állt ott, lágy mosollyal az arcán.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mondta. – Most biztosan össze vagy zavarodva. Én Léofwen vagyok. A férjem hozott ide két napja. Egy ork horda lemészárlása közben talált rád. A válladon lévő seb elég súlyos volt.

Etheliel még mindig enyhén bizalmatlanul nézett a nőre.

- Hol vagyok? – kérdezte végül.

- Túl közel Vasudvardhoz és Dúnföldhöz – sóhajtott gondterhelten Léofwen.

- Amikor a férje megtalált nem látott két hobbitot?

- Sajnálom, nem.

A lány összeráncolta a homlokát, majd enyhén elfordult a nőtől. Hamarosan fájdalom hasított a fejébe és a szeme előtt képek sorozata perdült le. Ajkán halvány mosoly jelent meg, hiába hagyta el a száját egy fájdalmasabb szisszenés.

Léofwen aggódva lépett hozzá közelebb és finoman megérintette a vállát.

- Pihenned kell. - Etheliel hagyta, hogy a nő visszavezesse az ágyhoz. - Tudom, hogy nincs semmi okod bízni bennem, de nem áll szándékomban ártani neked.

Ahogy Etheliel a nő csokoládébarna szemébe nézett és csak színtiszta őszinteséget talált, képtelen volt nem ellazulni. A lány elég hamar rájött, miután Aragorn megtalálta, hogy senkiben sem bízhat igazán. Az első pár alkalommal, amikor túl naivan fordult egy-egy emberhez, nem egyszer csak is Aragorn ébersége mentette meg.

- Etheliel vagyok – mondta végül halkan a lány.

Léofwen lágyan elmosolyodott.

***********

- Vörös nap virrad – torpant meg Legolas, hogy a felkelő Napra pillantson. – Vért ontottak az éjjel.

Alig, hogy újra elindult, amikor előtte Aragorn torpant meg és kezét a fölre téve oldalra kapta a fejét. Egy hirtelen mozdulattal a tőlük nem sokkal messzebb lévő szikla felé intett. Mindhárman gyorsan fedezékbe vonultak és nem sokára rá több tucatnyi lovas tűnt fel.

Még el sem haladtak mellettük teljesen, amikor Vándor kilépve a szikla mögül megszólította őket.

- Rohan lovasai! – kiáltott utánuk. – Mi újság a határon?

A legelöl lovagló katona megfordította a csapatot és hamarosan már dárdák szegeződtek mindenhonnan a Szövetség három tagjára.

- Mi dolga egy tündének, egy embernek és egy törpnek Lovasvégen? – vágtatott elő a vezér. – Feleljetek!