日本語を学ぶには？, avagy hogyan tanuljunk meg japánul!

A létezés és egyéb finomságok

Miután kínkeservesen átrágtuk magunkat a hiraganán, katakanán és néhány alap szón, végre valójában is belevághatunk a japán nyelvbe: tanuljunk meg mondatot alkotni! A legalapvetőbb mondatfajta bármilyen nyelvben a jelen idejű, kijelentő, létezést kifejező mondat, így innen fogjuk kezdeni.

A létezés

Az ilyesfajta mondatok alkotásához szükségünk lesz egy létigére. Ez például az angolban a to be (ragozva I am/You are/It is stb.) vagy magyarban a lenni (ragozva Én vagyok/Te vagy/Mi vagyunk stb.). A japában a létigének több formája is létezik annak függvényében, hogy milyen udvariasan beszélünk (a japán tanításánál a nagyon kezdő szinten általában az udvarias formát próbálják előnyben részesíteni, de én azért próbálok említést tenni a laza beszédstílusról is). Ez a létige nem más, mint a です. Ez egy udvarias ige, amit udvarias szituációkban használunk. A legtöbb japán tankönyv, sőt még a japán tankönyvek is azt várják el, hogy előbb az udvarias beszédet tanítsuk, és csak utána a "simát". Én is így fogom csinálni.

Nagyon-nagyon fontos, hogy a létigének csak ezt az egy alakját kell megtanulni, ugyanis a japán nem ragoz számhoz és személyhez. Míg magyarban a lenni igének rengeteg alakja van attól függően, hogy kiről van szó, és hogy azok hányan vannak (vagyunk, vagytok, vagy, vagyok stb.), a japánban csak egyetlen egy (azaz igazából kettő, az udvariasság miatt..., erről majd később), amit bárkire és bármire használhatunk. Ez a japán nyelv egyik alapköve, úgyhogy jól jegyezzétek meg.

Ahhoz, hogy mondatban használjuk a japán létigét, először nem árt, ha átismételjük egy kicsit a magyar nyelvtant. Nyugi csak pár dologról lesz szó, de amiket most fogok mondani az később nagyon-nagyon jól fog jönni. A magyar és a japán nyelv sok szempontból különbözik, de elég sok szempontból hasonló is. Ahhoz, hogy ezeket a hasonlóságokat megértsük, először tisztáznunk kell pár nyelvtani fogalmat (igérem nem lesz hosszú...).

Vegyük a következő magyar mondatot:

Péter átadta a levelet Marinak.

Akik nem aludtak nyelvtanórán, azok gondolom tudják, hogy a fenti mondatban az alany "Péter", az állítmány az "átadta", a tárgy a "levelet", míg a részes a "Marinak". Ezek a nyelvtani elemek megvannak a magyarban, az angolban, és természetesen a japánban is. Nem vagyok nyelvész, úgyhogy nem tudom, hogy ennek a felosztásnak mi a hivatalos neve (:P), de én alany-állítmány szerkezetnek fogom hívni.

A magyar nyelvnek a különlegessége az angollal szemben, hogy nem csak ez az egy felosztás létezik. Valóban, a fenti mondatot elemezhetjük úgy is, hogy "Péter" a téma, az "átadta a levelet Marinak" pedig a komment. A téma egy már ismer, jól meghatározható dolog, a magyarban általában a mondat első szava. Következésképpen a komment pedig egy, a témáról szóló állítás, amely tartalmazhat új, vagy régi információt. A fenti mondatban "Péter" a téma, a komment pedig az, hogy mit csinált. Ez elég megfoghatatlan, és egyelőre nem tiszta, hogy miért is jó ez nekünk, ugye? Variáljunk egy kicsit a mondat szórendjén:

A levelet Péter adta át Marinak.

Az alany-állítmány felosztás szempontjából a jelentés ugyanaz. A "levelet" a tárgy, "Péter" az alany, az "adta át" az állítmány és a "Marinak" a részes. A téma-komment felosztás szempontjából már nagyban változik a mondat jelentése. A téma immáron a "levelet", ami az alany-állítmány felosztás szerint a nyelvtani tárgy, és "Péter" a komment része. Mivel a téma a "levél", róla állapítunk meg valami új információt, nevezetesen azt, hogy ki adta át Marinak.

"Marit" is témává tehetjük:

Marinak Péter adta át a levelet.

Ha tudtok magyarul, akkor gondolom értitek, hogy mi a különbség a fenti mondatok között, és nem kell halálra magyarázni. A konkrét jelentés nem, viszont a mondat hangsúlyos része változik a témától függően. Ennyi is lett volna a magyar nyelvtanóra :)