Talán nem volt egyszerű,
bár túl hosszú a harc
egy súlyos nap után
mégis rád gondolok.
Ha nyűtten, nyúzva hazamennék,
meghallanám monoton hangját
s a világom ezer darabban volna,
úgyis rád gondolnék.
Talán kis híján lépem előre
és fáj minden végtagom
csak mondd el kérlek,
eközben végig rád gondolok.
S, ha fájna vajon elmondanád?
vagy magadban burkolnád?
hogy ennyi legyek én?
És rád gondolnék.
Ha karjaimba borulnál,
és könnyeink ritmussal hullnának
a távolban mégis ott a fény,
velem vagy.
