Végtelen semmiségem belsejében,
már elfelejtem kinek kellettem,
vagy nem jelentettem problémát
és tisztán nevethettem.
Mikor lesz jó végre?
Ha búsborús egemet tisztára hesegetnéd
és a szívem sem kanyukőből volna,
Bár a látszatot még tartanám.
Az összes bicskát szívemnek mágnese vonzza
és ha megállíthatnám, sem tenném.
Ha valakibe lyukat rághatna egy féreg,
az is én lennék.
Néha oly kegyetlen a világ velem
Elmosódik az életkedvem
és csak várom hátha kisüt,
hátha a világ megszeret engem.
Úgy érzem energiám fogytában,
már csak meghalni lenne erőm,
ha a kökényt is én nyelném félre
inkább belefulladnék.
