Talán szemed bogárja,
S mely nem rejt titkokat,
Tán világom bársonya borítá szemeim,
S szemeid mely nem rejt titkokat,
Melegíté szívem bársonyát,
Mi átkarol odaát.
És hányszor aggasszam karfára mit mondám,
Találgassam, vaj' hány rugóra kapál szívednek kunyhója.
S mámoros ajkaid puhító szavai, mik ki-ki csusszanának finom levegőddel, mi sóhaj szerűen hagyja el otthonát,
S vadul belém tép, míg fájó lelkem egyszerű mézes magányát véled táplálom,
Drága galambom.
