𝑪𝒉𝒂𝒏𝒈𝒆 |Kylo Ren fanfiction|

XII

Kellett pár másodperc mire felfogtam mi is történik, mert még pislogni is elfelejtettem hirtelen. Amint felfogtam, hogy ez nem álom hanem a valóság a szemeimet behunyva adtam át magam ennek az élménynek és viszonoztam Ren csókját. Az ujjaimat Ren hajába vezetve játszadoztam a tincseivel. A férfi ha lehet még jobban magához vont, én pedig belesimultam a karjaiba. Ennyire biztonságban még sohasem éreztem magam, sőt talán most először voltam igazán boldog. Bármit megtettem volna érte, hogy ez a pillanat örökké tartson... viszont ez már a miénk volt, ezt már senki sem vehette el tőlünk.  Végre megtörtént amit a legszebb álmaimban láttam álomkép formájában. De ez most más, ez a valóság, és én mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ez az állapot megmaradjon. Még az sem zavarta, hogy a hajamból kicsöpögő víz a kezére folyik, mondjuk én rosszabbul jártam, mivel nekem a hátamat áztatta el hajamból áradó víz. Bár ezért megéri.
Hosszú percekig élveztük egymás ajkait, majd lassan elváltunk. Mindketten szaporábban vettük a levegőt, az ajkaink megduzzadtak és élénkebb színt kaptak. Az Ő haja kissé össze-vissza állt, ami nekem volt köszönhető, mert meg kell mondjam eléggé jó volt a hajával babrálni. Mivel több mint egy fejjel magasabb volt nálam, felnéztem rá, hogy lássam az arcát. Ő szüntelenül engem nézett . Amikor a tekintetünk találkozott megláttam a galaxis legédesebb mosolyát. Akkor már nem Kylo Ren, a kegyetlen hadúr állt előttem, hanem egy férfi aki egy kisfiú csillogó tekintetével nézett le rám és mosolygott. Én is így tettem. Mosolyogtam az előttem állóra, aki a kezével már az arcomat cirógatta. Aztán egyszercsak a tekintetén átfutott valami. Valami amitől az arca megváltozott, komor lett, szemeiben pedig félelem csillant. A keze lehullott az arcomról, szemeit lesütötte és szüntelenül a padlót bámulta.
-Mi a baj?- kérdeztem miközben óvatosan megemeltem a fejét, hogy rám nézzen. Nem akart válaszolni, az ajkai remegtek. Nemtudtam eldönteni mi bántja. -Héj... nincs semmi baj. Nekem elmondhatod mi bánt!
-Néha meginog a lelkem mert szólít a fény... és Snoke legfőbb vezér érzi rajtam. Azt várja tőlem, hogy tökéletes legyek, hogy én legyek a Hatalmas Kylo Ren... és én nagyon magányos vagyok és nehéz egyedül cipelni minden terhet... tudod? -válaszul csak bólintottam. -de amióta itt vagy, úgy érzem nem vagyok annyira egyedül. Nézd, én  labilis vagyok és ezt Snoke is tudja. Nem elégedett velem és nemtudom mit szólna hozzá ha megtudná, hogy gyengéd érzelmeket táplálok feléd. Bár lehet már tudja is, nemtudom. Félek. Félek, hogy mi lesz, hogy mi lesz veled, Velünk... -az ajkai továbbra is remegtek ahogy kiejtette ezeket a szavakat a száján. Bár látszólag meg is könnyebbült, hogy kiadhatta magából azt ami a szívét nyomja. Fájt így látnom őt, a mindig erős, határozott férfi akinek mutatja magát kiderült, hogy belül meg van törve.
-Ne aggódj Ren. Majd én vigyázok a lelkedre. Amíg élek senki sem bánthat , ezt megígérem. Ami pedig Snoke vezért illeti... ne izgulj. Én is az Első Rendet szolgálom, akárcsak Te. Segíteni fogok neked mindenben. Ebben semmi rossz nincs. Az meg, hogy nemcsak Mester-Tanítvány leszünk, hanem esetleg öhm... egy pár, már ha persze te is így akarod, akkor ennek meg inkább csak hasznát venné mivel együtt erősebbek vagyunk, és erősítjük egymást. Ez neki csak jó, és persze nekünk még jobb. Szóval ne félj, nem lesz semmi baj.- lágyan rámosolyogtam a férfire aki ettől látszólag megnyugodott, majd egy pillanattal később karjait körém fonva ölelt magához. A fejemet a mellkasába temettem, míg ő az arcát a hajamba fúrta. Éreztem ahogy egyre lassul a légzése, majd végül normális tempót vesz fel és a szívverése is normalizálódik.
  -Köszönöm.- suttogta a hajamba, az én szívembe pedig vissza költözött a nyugalom. A szívem és a lelkem végre haza talált, és szerintem ezt Ren is érezte.
-Nem is tudod mióta vártam erre...- mondta az engem ölelő férfi, az én ajkaim pedig mosolyra húzódtak.
-Hát még én!- feleltem halkan.

Percekig csak öleltük egymást, majd Ren mondta, hogy elmegy lefeküdni mert holnap az Első Rend egy másik csatahajóján van jelenése. Egy forró csók után jó éjszakát kívántunk, majd elindult az ajtó felé, azonban még mielőtt kiment volna visszafordult és homlokon csókolt és csak azután ment át a kabinjába vagyis pontosabban a szomszédba. Én annyira bezsongtam mint valami idióta aki nem lát a rózsaszín ködtől, ami megszállja a szerelmesek elméjét. Most, ha jobban belegondolok tényleg ez történt. Belezúgtam valakibe, és ki hitte volna de ez az érzés kölcsönös volt. Alig akartam elhinni. Még ahhoz is kellett pár perc, hogy fel tudjam dolgozni a történteket. Lassan a lábaim is feloldódtak és el tudtam indulni az ágyam felé. Rá dőltem, akár egy éppen kidőlő fa, amit a viharos szél csavart ki a helyétől és csak bámultam ki a fejemből.