1.3. Roxfort Expressz

130 5 3
                                    

Hagyd a folyókat folyni a maguk módján... Mind az óceánhoz jönnek!

  10:30. Épp most értünk ide a King's Cross pályaudvarra. Egyből megcéloztuk a 9 és 10-es közötti oszlopot. Amint átértünk tátva maradt a szánk. Csodálkozásunkból magunkhoz térve fordultunk szembe a nagybátyánkkal.

  -A beosztásnál látni fogtok. Utána már ne kószáljatok este, majd holnap tudunk beszélni. Ha lehet ne keveredjetek bajba már az első napon- mondta kicsit elviccelődve a végét.


  -Úgy ismersz minket?- vigyorodtunk el, és beszéltünk tökéletesen egyszerre amitől tudjuk, hogy Perselust a hideg rázza.


  -Igen, úgy ismerlek titeket! Ne felejtsétek el, hogy az iskolában magáznotok kell! Na siessetek, mert nem találtok üres kupét- mosolyodott el a végére. Egy gyors köszönés után már indultunk is fel a vonatra.


  Pár perc keresgélés után találtunk is egy üres fülkét. Felraktuk a csomagjainkat, és neki álltunk olvasni. Igen, tudom, kicsit unalmas, hogy mindig olvasunk de, mindenképpen fejleszteni akarjuk a tudásunkat, hogy megvédhessük magunkat. Nem csak Voldemort régi csatlósai miatt, hanem azok miatt is akik az örökségünkre pályáznak. Hisz rengeteg pénz maradt ránk és mivel Sirius Black Azkabanban, van a Black-ház is a miénk.


  Merengésemből ajtó nyitódás zökkentett ki. Egy kb. velünk egyidős fekete hajú, zöld szemű szemüveges fiú. Majd megpillantottam a homlokát és felismertem, Harry Pottert a Kis túlélőt. Perselus azt mesélte hogy az apja egy arrogáns féreg volt és mindig bántották őt. Még néhány emléket is láttunk. Amennyi jót hallani Potterékről annyira nem volt szimpatikus ez a James. Az ajtó nyitódásra ikrem is felfigyelt. Ő is végigmérte és bizonyára fel is ismerte.

  -Szabad még az a hely?- kérdezte és a velünk szemben lévő helyre mutatott. Bátyám csak intett hogy nyugodtan.-Egyébként Harry vagyok. Harry Potter.


  -Regulus- biccentett a testvérem.-Ez a tökfej meg itt mellettem az ikerhúgom, Corvus- mutatott felém én pedig egy jól irányzott mozdulattal tarkón vágtam. A kínos csöndet egy újabb ajtó nyitódás szakította meg. Egy vörös hajú, szeplős fiú nyitotta ki. Egy Weasley. Perselus sokat mesélt a bátyjairól, főleg az ikrekről, hogy mennyi baj van velük.


  -Sziasztok. Leülhetek?- kérdezte és az üres hely felé pillantott.


  -Gyere csak nyugodtan- mosolyogtam rá, mire kicsit felbátorodva vissza mosolygott.


  -Egyébként Ron vagyok. Ron Weasley-mutatkozzott be.


   -Én Corvus vagyok, ez a barom meg itt mellettem az ikrem, Regulus- most Reggie bökött engem oldalba, amin a másik két fiú jót derült.


 -Harry Potter- mutatkozott be Harry is. Mi ezek után már nem figyeltünk hanem folytattuk az olvasást. És hogy mi érdekel enegem most ennyire? A mágia sötét oldala. Nos, igencsak rossz jellemzőm, hogy érdekel a fekete mágia. Mármint nem egyszerűen érdekel, már egy pár éve művelem is. Mikor a Roxfortban voltunk sokszor loptam el esténként Perselus pálcáját és gyakoroltam a Tiltott Rengetegben.


  Az olvasásban megint ajtó nyitódás hangja zavart meg. Most egy kissé duci, sírástól vörös és feldagadt szemekkel rendelkező srác nyitott be.


  -Bocsánat...- szólt sírós hangon- nem láttatok egy varangyot?- mikor a fejünket ráztuk panaszosan folytatta- Elveszítettem! Mindig megszökik!


  -Majd megkerül.- vigasztalta Reg.


  Tovább nem figyeltem, tekintetem vissza terelődött a könyv felé. A következő amire felfigyeltem, még egy ajtó nyitódás volt. Ezt nem hiszem el! Mikor felnéztem, egy kócos barna hajú, lapát fogú lány állt az ajtóban. Ő is a varangy felől érdeklődött, majd észrevette a Ronald kezében lévő pálcát. Miután Ronald rájött hogy becsapták, a lány (név szerint Hermione Granger) elkezdett hencegni, hogy neki milyen jól mennek az egyszerűbb varázslatok. Persze! Egy Reparo nem nehéz, de majd amikor igazi feladatot kapunk, mi lesz? Én csak megforgattam a szemem és már folytattam volna a könyvet, mikor hirtelen felpattant és kiviharzott. Ennek valami baj van a fejében! Majd Ronald megszólalt.


  -Mindegy hova osztanak be, csak ne oda, ahol ő van- forgatta meg a szemét.


  -A bátyáid melyik házban vannak?- kérdezte Harry.


  -A Griffendélben. A családomban mindenki oda járt- felelte.-Ti hova szeretnétek kerülni? Szerintem a Hollóhátban se rossz, de ha a Mardekárba kerülnék...- mondta a végén elborzadva, mire mi Reggievel csak a szemünket forgattuk. Tipikus Griffendéles.


  -Abba a házba járt Voldemort is?- kérdezte Harry. Ronald kicsit összerezzent a név hallatán, majd bólintott.- Hát nekem mindegy akkor, csak ne a Mardekárba. És ti?- fordultak felénk. Mi csak dacosan a szemükbe néztünk, és egyszerre szólaltunk meg.


  -Mardekár!- a két fiú elborzadva nézett ránk, majd Ronald tette fel a kérdést, amit kifejezetten gyűlölünk. És nem azért mert szégyelljük, hanem azért, mert mindenki ítélkezik amint meghallja.


  -Mi is a vezetéknevetek?-fürkészett minket összehúzott szemöldökkel.


  ‐Black. És mielőtt te is belekezdenél a hülye dumádba, miszerint a Mardekárosok és a Blackek mind rosszak, már távozunk is!- állt fel a bátyám én pedig őt követve távoztam. Pár perc múlva az egyik kupéból ismerős hangokat hallottunk. Draco! Bizonyára Reg is felismerte a hangot és elindult abba az irányba ahonnét a hang is jött. Amikor benyitottunk két elég testes fiúval röhögcsélt. Amint ránk pillantott felcsillant a szeme.


   -Áh, bemutatom nektek Crackot és Monstrot, az új barátaimat! Crack, Monstro ők itt a másodunokatestvéreim Regulus és Corvus- mutatott be minket egymásnak majd észre vette hogy még mindig feldúltak vagyunk.- Hát titeket meg ki húzott fel ennyire?


  -Potter meg a Weasley gyerek- feleltem még mindig dühösen. Erre intett a két haverjának majd kiviharzottak a fülkéből.


  Arrogáns, bunkók! Néhány hülye, egyből ítélkeznek. Ez a Potter is olyan mint az apja! Egy féreg! A Weasley meg olyan mint a testvérei! Biztos ezek is piszkálni fogják a Mardekárosokat!Hallottuk ám hogy mindig őket csesztetik. Pedig ők a legösszetartóbb ház! Mérgelődésemből egy csapódás ébresztett fel. Odanéztem és egy dühös Dracot láttam.


  -Tényleg arrogáns és nagyképű ahogy. számítottam rá.
Ezek után az út már nyugiban telt.

Black ikrek (HP FF.) SzüneteltetveWhere stories live. Discover now