Enemy Love - Ellenséges Szerelem (Befejezett)

14.Rész

Valami mintha megváltozott volna. Noah, és én alig beszélünk mostanában. Nem tudom mi lehet az oka, de mintha megpróbálna kerülni, vagy csak én reagálom túl. Két hete se szó, se beszéd! Még hívni sem hívott... még csak egy üzenetet sem hagyott! Valami rosszat csináltam esetleg? Nehéz bevallani de hianyzik a közelsége. Talán kicsit elhamarkodottan döntöttem. Talán még sincs rám szüksége. Hiányzik hogy nem melette alszom. De talán jobb is így... visszaszokni a normális életemhez. Csak legalább elmondhatatta volna, személyesen, vagy egy üzenetben hogy nem akar már tőlem semmit.

- Nahát... kit látnak szemeim! - furakodik mellém Hailey.

- Nincs kedvem a kioktatásodhoz! - felelem hanyagul. Nem akarom azt hallani tőle, hogy én megmondtam.

- Ohh... én csak megakartam kérdezni tőled hogy vagy? És... Noah? Milyen vele? - kérdezi gúnyos hangnemben.

- Kimélj még az öntelt vigyorodtól! Semmi közöd hozzá mi van köztünk! Vagy ennyire nehéz felfognod hogy már nincs rád szüksége? - vágok vissza hevesen, és ezt az indulatot a teljes igazság hozza ki belőlem, nah meg a fájdalom amiért hagytam magam hülyének nézni.

- Lehet hogy nincs rám szüksége... de úgy veszem észre te sem hiányzol neki! - nevet ki majd hátrálni kezd, és elindul a saját dolgaira. Jobban is teszi!

Az órák után rohanok a szobámba, majd amikor benyitok Abby éppen egy srác ölében ülve csókolózik. Hangosan becsapom az ajtót, hogy észre vegyék magukat.

- Ez most komoly? - fonom össze karjaim.

- Menjünk a te szobádba... - suttogja Abby a srácnak, majd mintha ott se lennék lazán kivágtatnak. ‐ Bocsi! - néz rám egy erőltetett mosollyal, és a fiú után indul
Ledobom a táskám a földre, majd a cipőim is mellé rúgom és beballagok a fürdőbe. Egy alapos zuhany után, magamra húzom kedvenc melegítő alsóm, egy fehér atlétával, majd leülök tanulni.

Észre sem veszem hogy el telt az idő, csak amikor kinézek az ablakon. Már mindent át néztem a holnapi napra... kivéve egy dolgot. De mit? Teljesen kiment a fejemből a matek miatt. A táskában matatva keresgélem a jegyzet füzetem, de nem sikerül kivennem. Idegemben a táska tartalmát a földre borítom, de akkor sem találom. ‐ Biztos a fiókban lesz - ballagok oda, és egy pár perc után onnan is mindent kipakolok de úgy hogy a könyvek, és a füzetek is a levegőben repdesnek. - Basszus! - csapok a homlokomra, majd összerogyok a földön. Noah szobájában hagytam! Ezt nem hiszem el! Muszáj felkészülnöm a holnapi napra, ezért át sétalok a szomszéd épületbe.

Ahogy felérek a szobája elé, az ajtó már előttem ki nyitódik, és csak félig lép ki az illető, de így is nagyon jól látható, hogy egy lány az!

- Köszi Noah! Erre már nagyon szükségem volt! Mi van?

- Szívesen segítek máskor is! ‐ lép elő félmeztelenül kócos hajjal Noah, akinek tekinete azonnal rám szegeződik.

- Majd beszélünk még... - simít végig a lány Noah alkarján majd elmegy.

- Szia Picur! - mosolyog rám mintha semmi sem történt volna az előbb. Legszívesebben sírva szaladnék az ágyamig, de csak simán át bújok a karja alatt, hogy bejussak a szobába.

- Itt hagytam a jegyzeteim - hajolok le a földre hogy megnézzem az ágy alatt, mert emlékezetem szerint oda esett, majd sikeresen kihúzom onnan.

- Hé mi a baj? - kapja el a karom.

- Engedj el Noah! - rángatom ki karom szorításából de mielőtt ki léphetnék becsapja előttem az ajtót majd neki szorít. - Engedj el! - csattanok fel.