Enemy Love - Ellenséges Szerelem (Befejezett)

Befejező rész.

- Mit mondtál? - hihetetlenkedem, majd felállok.

- Sophie felébredt, apa most hívott! El tudod ezt hinni Noah? A húgom végre magához tért! - mosolyog, és én úgy érzem a mentem össze rogyok. Felébredt... Felébredt... Az én gyönyörűségem. Végre! Hála az égnek! Alig hiszem el az öröm szavakat.

- Noah... - fogja meg vállam Peter, majd rám néz. - Minden rendben lesz most már - bólogat, majd magához ölel. Könnyes szemekkel viszonszom a gesztust, mire Isaac ránk ugrik.

- Végre felébredt skacok! - nevet fel. - Most már minden ugyan olyan lesz mint régen! Ugye? - ölel minket tovább, mire Peter bólogatni kezd én pedig a két fiú válla között Dyaln-re pillanatok, aki örömében még mindig pityereg.

- Induljunk fiúk! - szabaditom ki magam közülök, mert Isaac mert túlzásba vitte. - Nem láthat minket így Sophie. Nem mehetünk be így a korházba.

- Aprópó korház! - néz rajtam végig Peter. - Ponton hogy téged azonnal oda kellene vinni. Nagyon sok vért vesztettél!

- Megleszek...

- Ne beszélj butagásokat azonnal...

- Mondom hogy megleszek! Induljunk! Út közben felhívom David-et, és elmagyarázok neki mindent! Isaac szükség lesz arra a hangfelvételre!

- A kocsiban át küldöm neked - feleli majd mindannyian elindulunk. Mielőtt kilépnék az ajtón utoljára vissza nézek Ronald hullájára.

- Mondtam hogy a véredbe fulladva fogsz meghalni! - zárom be az ajtót majd követem a többieket. A nap már ébredezik... És úgy érzem én is. Minden helyre fog jönni... Most már minden rendben lesz.

***

- Köszi hogy haza hoztál Dylan - állunk meg a házunk előtt.

- Igazán nincs mit! Én tartozom neked köszönettel! - bólint, majd mielőtt elmegy be hajolok az ablakon. - Kérlek ne szólj neki a történtekről! Maradjon ez az egész köztünk. Nem akarom hogy rosszul érezze magát bármi miatt is! Eleget kesergett már.

- Ez csak természetes - bólogat, majd tovább hajt.

Fel bicegek a lépcsőn, miközben folyamatos fájdalmaim vannak. Levegőt is alig bírok venni, de ez már egyáltalán nem számit. Az ajtó nyitva... Tehát anya ébren van. Nem kaptam elég ütést... Most még anya is rám szabadítja a haragját. Besétálok a nappaliba, majd a konyhába. Ahogy az anyám köntösben egy bögre kávéval a kezében rám pillant... Elszörnyedve kap szájához, így a bögre a földre zuhan. Vajon a teljesen véres ruha... Vagy az arcomon és a vállamon lévő sebek miatt ekkora a reakciója?

- Noah... Noah mi történt? Kicsim azonnal a korházba kell menned - lépi át a szilánkonkat, majd kezét arcom felé emeli mire fáradtan rá nézek.

- Nem mehetek anya... - suttugom erőtlenül. - Sophie nem láthat engem így.

- Mi? - rázza fejét értetlenül. - De a...a sebeid...

- Anya... - mosolygok rá. - Sophie felébredt... És ezért... Ezért nem akarom hogy így lásson. Lezuhanyzom oké? Te pedig megoldod a sebeimet.

- Kisfiam... - dönti oldalra fejét, majd rám mosolyog, és sóhajt. - Még mindig olyan makacs vagy mint kiskorodban.

- Hiszen nővér vagy... Nálad jobban senkiben sem bízom. Majd te lekezeled a sebeimet. Megyek a fürdőbe... - simítok végig haján, majd elindulok a szobám felé. A lépcsőn kurva nehéz felmenni de mivel anya utánam settenkedik, ezért nem tehetem meg hogy óvatosan lépkedem. Úgy teszek mintha minden rendben lenne, pedig sajog minden porcikám. A szobámba érve bezárom az ajtót majd leöltözöm, és megállok a tükör előtt. Végig nézek a testemen. Az izmaim elfáradtak. Mindenhol kék lila foltokkal vagyok tele, és a vállaimról nem beszélek. Még mindig vérzek. Megfordulok hogy megnézzem a hátam. Elbambulva figyelek végig az egyenes kés ejtette seben. Tökéletes egyenes csíkot húzott belém az a rohadék. Nagyot sóhajtok majd beállok a zuhany alá, és olyan forró vizet engedek a testemre amilyet az csak el bírhat. Az izmaim... Úgy érzen a meleg víz segít rajtuk. Kezemmel megtámaszkodom a csepmén majd mély levegőket próbálok venni a fájdalom ellenére. A víz perceken keresztül vörös színbe folyik végig a testemen. Mindenem csupa vér. Ha ebben a pillanatban megállna szívem az sem sem számítana mert tudom hogy ő felébredt, és jól van.