Enemy Love - Ellenséges Szerelem (Befejezett)

31.Rész

Nem hiszem el! Nem bírom felfogni hogy Ronald az én rokonom. És az apám... Baszd ki! A kurva életbe! Végig segített neki! Végig mellette volt. Majdnem megölték az anyját... Én ezt tudom elhinni! Nem akarok elhinni! Nem! Nem! Nem!

- Noah? Noah hallasz? - néz rám Dylan. - Minden rendben?

- Hogyan lehetne már rendben? Kurvára nincs semmi sem rendben! Az a rohadék a rokonom! Fel tudod ezt fogni? Fel tudod ez fogni Dylan? Az apám majdnem megölte az anyátokat!

- Noah...

- Mihez kezdjek most? Mi lesz ha ezt Sophie megtudja? Mi van utálni fog emiatt? Mi lesz ha...

- Noah állj le! - üvölt rám. - Csak... Nyugodj meg! Te nem tehetsz róla hogy az apád és Ronald ilyen életet élnek! Nem tehetsz arról hogy az anyám a drogot, és azt az embert választotta helyettünk érted? Fáj... Amiket hallottam. Fáj hogy meg akarták őt ölni... Mert az anyám! És ezen ellen nem tehetek semmit, de ez az ő hibája! Ő ezt az életet választotta, és tudod mi fáj ennél is jobban? A kis húgom! Az hogy Ronald, és anya miatt fekszik mozdulatlanul hónapok óta! Ez mindennél jobban fáj nekem! És most egyáltalán nincs időnk arra hogy ön sajnálatot tarts, mert kurvára te hoztál minket ide, és kurvára ki kell nyirnod azt a rohadékot a húgom miatt! Érted? Úgy hogy szedd össze magad, üljünk be a kocsiba és keressük meg a faszfejeket! - néz rám biztatóan, és ezután a monológ után, úgy érzem mintha valamiféle dopping szert kaptam volna.

- Igazad van! Erre tényleg nincs időnk!

- Mielőtt bárhová mennénk... - szól közbe Isaac vigyorogva, majd fel mutatja telefonját. - Mindent felvettem! Ez hatalmas bizonyíték az apád ellen!

- Mi? - kérdezem meglepődve. - Ez komoly Isaac? - nézek rá mire hevesen bólogat, én pedig magamhoz ölelem. - Haver csúcs vagy! Nem tudom hogyan fogom ezt neked meghálálni!

- Arra még sok időnk van tesó! Most induljunk és verjük szét azokat a szélhámosokat!

- De hol keressük őket? - kérdezi Peter.

- Van egy sejtésem, és remélem hogy sikerrel járunk. Sophie az egyik pasas telefonjáról küldött nekem helymegosztást. Talán ha követjük őt, elvezet minket Ronald-hoz.

- Igazad lehet! - bólogat Dylan. - Az én furfangos hugicám - mosolyodik el, miközben énis arra gondolok milyen okos húzás volt ez tőle. Megmentette magát, és most nekünk is segít ezzel az apró kis dologgal. Ő a legcsodálatosabb, és legokosabb nő az egész világon.

- Induljunk! Ne húzzuk az időt tovább.

***

Már éjjel nyolc óra van, egész nap úton vagyunk mivel a városon kívüli erdőbe vezet minket a telefon. Fogalmam nincs még is mit csinálhatnak ott, vagy hogy miért vannak ott, csak azt tudom hogy elkapom őket. A fiúk teljesen éberen figyelnek mindkét oldalról a kocsiban, mivel úgy tűnik elértük azt a helyet ahol most már meg kell állnunk. A gyomrom görcsbe rándul, de nem a félelemtől. Egyáltalán nem félek. Inkább izgatott vagyok! Nagyon kíváncsian várom mi lesz a mai éjszakából.

- Az hiszem itt megállok. Lehúzodom az útról, és kicsit beljebb a fák között leparkolok, hogy senki ne vegyen észre minket.

- Vannak fegyverek a kocsiban? - kérdezem.

- A csomagtartóban maradtak fegyverek, úgy hogy nem lesz gond.

- Jól van fiúk! Nagyon óvatosnak kell lennünk. Nem akarom hogy bajotok essen, remélem ezt felfogtátok!

- Nem kell miattunk aggódni! - dugja el Isaac a pisztolyt, miközben rám néz.

- Hidd el hogy nem jöttünk volna hanem vagyunk felkészülve arra ami ma fog történni! - feleli Peter elszántan.