Enemy Love - Ellenséges Szerelem (Befejezett)

20.Rész

Sziasztok babócák! Ne haragudjatok rám higy ennyit késtem de a munká miatt megint nem volt időm semmire sem. Annyirra sajnálom hogy így lemaradtam de sajnos ez van😔😔😔 Mostantól már több időm lesz írni hozom nektek hétvégente a részeket de ha hamarabb kész leszek akkor hamarabb! 🥰🥰🥰 kövessetek légyszi tiktokon is nevem:wattpad_konyvem__. Puszi nektek💓💓💓💓💓

Noah

- Anya kérlek csak költözz el ebből a házból! Mi értelme van ezt csinálnod? - guggolok elé miközben a nappaliban ül a kedvenc kanapéján.

- Meg kell értenie hogy ez a ház nem az övé! Harcolni fogok azért ami az enyém! - néz rám egyhangú tekintettel.

- De milyen áron? Engem nem érdekel, de legalább Alice ne érezné a súlyát ennek az egésznek!

- Hidd el hogy minden erőmmel azon leszek hogy megvédjem őt! - válaszolja.

Magam elé nézek, sóhajtok egyet majd felállok és elindulok a kijárat felé. Kezem a kilincsre teszem majd ebben a pillanatban érzem ahogy a pólóm valaki rángatni kezdi.

- Hová mész bátyus? - kérdezi álmos hangon Alice, miközben meg dörzsöli szemeit.

- Tudod... - guggolok elé. - Van egy lány akivel találkozóm van.

- Tényleg? - pislog nagyokat.

- Igen, ő hozzá indulok.

- Hogy hívják ezt a lányt? És hogy néz ki?

- Az ő neve Sophie. Szőke hullámos a haja, kék a szeme, kicsit szeplős és olyan gyönyörű a mosolya mint neked.

- Húha... biztos nagyon szép lány. És... neki is adtál becenevet mint nekem? - kérdezi kíváncsian.

- Igen - mosolyodom el. - Picurnak nevezem.

- Picur? - kérdez vissza. - Miért?

- Hát mert alacsony, de aranyos és ez illik hozzá.

- Ugye egyszer elhozod őt ide?

- Hát persze.

- Szerinted fog velem babázni?

- Egészen biztos! Majd meglátod milyen kedves... de most menj vissza anyához rendben? Indulnom kell, különben mérges lesz! - hunyorítok játékosan miközben arcára puszit lehelek.

- Akkor siess hozzá! - bólint nagyot majd semmi szia nélkül vissza totyog a nappaliba. Fellálok majd elindulok a kocsimhoz. Sietek vissza a koliba majd felveszem Sophie-t, és elindulunk az otthonába.

- Izgulsz? - kérdezi elkényelmesedve az ülésben.

- Miért izgulnék? - kérdezem lazán.

- Nem tudom ‐ von vállat, majd mosolyogni kezd.

- Ez mi volt?

- Micsoda? - mosolyog tovább.

- Hát az a mosoly előbb.

- Csak örülök... örülök hogy többé nem kell titkoloznom előtted - néz maga elé. Amikor maga elé néz olyan érzésem támad mintha szégyelné ami vele történt.

- Én pedig annak örülök higy bízol bennem ‐ fogom meg kezét mire rám néz.

- Köszönöm.

- Mit? - ráncolom össze szemöldököm.

- Azt hogy melettem vagy... a sok hibám ellenére.

- Milyen hibákról beszélsz? -állok meg a pirosnál majd rá nézek.