Álmaimban sem /Charles Leclerc ff./✓

huszonegyedik

Gloria

Éjjel valahogy nem tudtam aludni, pedig Charles védelmező karjai közt voltam.

Azonban nem sokáig, mivel fogta magát és elfordult tőlem álmában, és akármennyire is tudtam, hogy aludt, mégis megsértődtem.

A sötét plafont tanulmányoztam, mivel jobb dolgom nem volt, közben pedig azon agyaltam, hogy a gyerekeinknek majd mi legyen a neve. Nem lehet elég időben elkezdeni a névválasztást. Ha fiú lesz, akkor mindenképpen Jules, ezt még egyszer Charles említette, hogy nagyon szeretné a kisfiát Jules után elnevezni, így ez kérdés sem volt. Ha kislány lesz, akkor pedig nekem a Naomi tetszik nagyon vagy pedig a Reachel. De ehhez egyértelműen Charles-nak is lesz beleszólása. Persze még nem lenne fontos ezen gondolkoznom, mivel egy napja ha együtt voltunk.

Nagyon romantikus hangulatomban voltam, így azon gondolkodtam, hogy milyen zene szólna az esküvőnkön, mikor Charles mocorogni kezdett mellettem, de nem szenteltem neki nagy figyelmet, gondoltam csak fordul egyet. Viszont az egy fordulásból négy lett, mire már én is a fiú felé fordítottam a fejemet, akinek az arca kétségbeesett volt és néha megrándult álmában.

-Ria...- suttogta sírós hangon, mire kezemet arcára vezette, de nem nyitotta ki a szemét, vagyis még mindig álmodott valamit. Akkor vettem észre hogy haja izzadtan tapadt homlokára és, hogy arcán lefolyt egy könnycsepp, amit követett a többi.- Kérlek ne! Ria!

Törökülésbe ültem, majd tovább simogattam barátom arcát, aki nem hagyta abba a sírást és már én is kezdtem kétsegbeesett lenni. Rólam álmodott és vélhetőleg nem jót. Szívem összeszorult a tudat miatt, hogy miattam nem tud rendesen aludni.

-Charles!- ráztam meg vállát, hátha ez felébreszti, de ugyanúgy csak csukott szemmel feküdt.- Charles kérlek, megijesztesz!- beszéltem én is hangosabban és csak reméltem, hogy felébred.

-Ne... Ne csináld ezt velem!- suttogta továbbra is és már nem tudtam mit csináljak vele.

-Charles ébredj!- paskoltam meg az arcát, mire szemei kipattantak és lendületből felült. Zihálva vette a levegőt és ilyedten pillantott felém, mire kitártam kezeimet, ahova bevetette magát és szorosan ölelte át derekamat. Kezei remegtek és azzal próbálta markolni a pólómat, hogy minél közelebb tarthasson magához.- Csak álmodtál!- simogattam nedves tincseit.

-Annyira valóságos volt...- motyogta.

-Minden rendben van!- fejemet lehajtva nyomtam puszit feje búbjára.- Szeretnél róla beszélni? Sokszor vannak ilyen álmaid?

-Csak...csak néha.- beszélt csendesen. Ez a szeretetre méltó fiú miken mehetett keresztül...- Rólad álmodtam.- erre csak bólogattam, mivel ezt tudtam.- És... és, de ígérd meg, hogy nem veszed magadra!- nézett egy pillanatra rám.

-Nem fogom, ígérem!

-Elhagytál...- mondta az eddiginél is halkabban.- Mert nem nyertem meg a futamokat és engem hibáztattál érte.

-Ugye tudod, hogy soha nem tennék ilyet?- sóhajtottam nagyot és szorosabban tartottam.

-Tudom, de annyira megijedtem.- ült fel, hogy szemembe tudjon nézni, már amennyire ezt a sötétség miatt lehetett.- Annyira örülök, hogy itt vagy!- ölelt újra magához, viszont ezúttal bedőlt velem a párnák közé.

-Én is! Ha ezután bármikor ilyen van, hívj fel, rendben?- fogtam meg kezét és játszadozni kezdtem eres ujjaival.

-Nem szeretnélek ezzel zavarni.

-Charles! Kérlek, az zavar, ha nem tudom, hogy jól vagy, szóval hívj, ha ilyen van!

-Rendben!- sóhajtott egyet, ami csiklandozta bőrömet az arcomon.- Köszönöm, hogy itt vagy velem, sokat jelent!

-Ezt ne köszönd, természetes!

-Legszívesebben magammal cipelnélek az összes versenyemre.

-Komolyan?

-Igen. De nem szeretnélek elszakítani a családodtól.

-Ahogy mondtad tegnap, nekem te is a családom vagy.- hintettem csókot szájára.

-Mi lenne, ha csak az Európai nagydíjakra kísérnél el? Az árakkal nem kell foglalkoznod, elrendezek mindent.

-Charles ezt nem engedhetem meg.- ingattam a fejemet, akármennyire is vonzott az ajánlat.

-Kérlek Ria! Csak azt szeretném, hogy ott is velem legyél és támogass.- addig győzködött míg végül beadtam a derekam, főleg ha ő jobban érzi magát. Szívemet melegség töltötte el, hogy velem érzi magát jól és akkor ha élőben is ott vagyok támogatni őt.

-Egye fene.- nevettem fel.

-Akkor eljössz velem?

-El!

-Köszönöm!- húzott mellkasára, így érezhettem hevesen dobogó szívét, ami mosolygásra késztetett. Charles aznap decemberben, mikor először láttam személyesen, elérte, hogy fülig belé zúgjak.

-Meg fogom köszönni apudnak, hogy megcsinált téged és anyudnak, hogy megszült!- ejtette ki lágyan a szavakat, viszont én nem bírtam komoly maradni, így nevetve néztem fel rá.

-Ez a legszebb bók, amit valaha hallottam!- vallottam be még mindig kacagva.

-Célom volt.- csatlakozott ő is, mire megnyugodtam, hogy már nem az álmára koncentrált.

Mosolyogva feküdtünk le mind a ketten és hajtottunk újra álomra a fejünket, immáron nem rossz és csalódással teli álmokra, hanem boldogakra és felhőtlenekre.

Instagram: dina_writer
Tiktok: dina__writer

Én próbáltam aranyos fejezetet hozni...