Az összeomlás szélén/Csábításból Jeles Fanfiction/

Tető-pont

A terem nagyobb volt, mint amihez szoktam. Nagyjából harminc diáknak adott helyet, míg az otthoni iskolámban csak tizenöten voltunk egy osztályban. A falak ragyogóan fehérek voltak, amikről különböző írók és költők portréjai lógtak. Az asztalok és székek modern, fémek voltak, amiket kékre és fehérre festettek, ellentétben a fából készült, összefirkált szálkás padokkal, amik majdnem összeestek valahányszor rátettem valamit.

Bizonytalanul álltam az ajtó előtt és csak vártam, hogy Mr.Faraize mondjon valamit. Hosszú óráknak tűnő másodpercek teltek el, mielőtt megköszörülte a torkát.

-Gyerekek, ő itt Sarah Deneuve, az új osztálytársatok. Fogadjátok a Sweet Amoris féle kedvességgel -mondta, először rám, majd az osztályra nézve.

Az osztálytársaim arcát pásztáztam és örömmel konstatáltam, hogy Rosalia itt van, aki mosolyogva nézett rám. Mindenki más unott arccal ült, vagy az ablakon nézett ki, vagy a füzetébe firkált valamit. A korábban látott szőke lányt kivéve, aki szúrós szemekkel méregetett, amit nem értettem, hiszen még nem is ismer.

-Kérlek ülj le hátra, a szabad helyre -rántott vissza a tanár hangja a valóságba, miszerint még mindig bambán állok az ajtó előtt.

-Rendben -válaszoltam halkan, ahogy elindultam a hátsó padsor felé.

Az egyetlen üres hely egy láthatóan festett vörös hajú srác mellett volt, aki karba tett kézzel aludt. Ekkor kérdőjeleztem meg Agatha nénikémet, aki azt mondta, hogy ez a legjobb iskola egész Párizsban. Bár az is igaz, hogy ha a szüleid annyira gazdagok, mint nekik, akkor nem kell jó tanulónak lenned, mert ígyis úgyis te örökölsz mindent és gazdagabb leszel, mint bárki, aki egész életében jó tanuló volt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal huppantam le a srác mellé, aki fel sem nézett, amikor kihúztam a székemet. Nagyon mélyen aludhatott.

Mr.Faraize elkezdte olvasni a névsort és kiderült, hogy a szőke hajú lányt, akit láthatóan idegesített a jelenlétem, Amber Rousseau-nak hívták. A híres Rousseau autógyártó cég vezérigazgatójának a lánya. Nem értettem, hogy aki ilyen gazdag, annak miért probléma, hogy létezem. Lehet, hogy ha nincsenek valós problémáid, akkor találsz magadnak egyet és ebben az esetben ez én voltam.

-Nataniel-t tudom, hogy nincs itt...-mondta Mr.Faraize, miközben írt valamit a füzetébe-Castiel Legrand -nézett fel a papírjaiból.

Az osztály egy emberként fordult hátra, minden szem rám szegeződött. Ekkor ébredtem rá, hogy az alvó padtársamat Castiel-nek hívják.

A tanár türelmetlenül méregette a vörös hajú srácot, míg a többiek sokat jelentően néztek egymásra, egyesek kuncogtak és olyan is volt, aki még mindig csak az ablakon bámult kifelé.

Úgy döntöttem, hogy kezembe veszem a dolgokat és a könyökömmel meglököm Castiel-t egy kicsit. Ahogy a könyököm a bőrkabátba takart karjához ért, Castiel felmordult, mielőtt kivette a fülhallgatóját. Nem aludt, csak zenét hallgatott. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a rosszabb.

-Mi van?-nézett rám szúrós szemekkel, mielőtt összeráncolta a homlokát-Te meg ki a fene vagy?

-Örülök, hogy figyelsz, Castiel!-szólalt meg Mr.Faraize, mindenki ismét a tanárra figyelt.

-Elnézést Mr.F! Többet nem fordul elő, esküszöm -mondta Castiel egy sokat sejtő fél mosollyal az arcán.

Mr.Faraize szánakozó pillantásokat vetett felém, mielőtt tovább ment volna a névsorban.

-Sarah -nyújtottam ki a kezem a mellettem ülő fiú felé. Castiel lenézett a kitartott kezemre, majd rám, majd vissza a kezemre és megrázta a fejét.