Az összeomlás szélén/Csábításból Jeles Fanfiction/

Bál

Hétfőn Rosalia izgatott csacsogására értem a terembe, Iris és Viola unottan hallgatták, bármi is volt az, amiről beszélt.

-Sziasztok -intettem, a lányok viszonozták a gesztust, de Rosalia-nak fel sem tűnt, hogy ott voltam, annyira el volt merülve a saját világában.

-És a tánc, jaj a tánc! Annyira jó lesz -ábrándozott tovább. Kérdő pillantásokat vetettem a többiekre, akik csak legyintettek.

-Rosa -megböktem a vállát, mire megugrott ültében, majd döbbenten hátrafordult. Amint meglátta, hogy én vagyok az egyből felragyogott az arca.

-Oh, Sarah! -pattant fel a helyéről és izgatottan magához ölelt. -Te kit hívsz el a bálra?

-M-milyen bál? -kérdeztem. Rosa úgy nézett rám, mintha a legborzasztóbb dolgot mondtam volna neki, Iris felelt helyette.

-A valentin-napi bál, ami két hét múlva lesz -magyarázta.

Valentin-napi bál. Valentin-nap. Bál. Nem tudtam, hogy voltak olyan emberek, akik ezeket ennyire komolyan tudják venni. A régi iskolámban csak szívecskéket vágtunk ki a rózsaszín és piros minden árnyalatában és feldíszítettük vele a termet. Furcsa érzés öntött el, mintha ismét kívülálló lettem volna. Annyi mindenről maradtam le és annyi mindenről nem tudtam még. Kit kéne elhívnom? Mit kéne felvennem? A többiek ezekre már tudták a választ.

-És miért kéne bárkit elhívnom? -értetlenkedtem.

-Szokás a Sweet Amoris-ban, hogy a lányok hívják el a fiúkat -mondta halkan Viola.

-Mert ha a fiúkon múlna, akkor egyedül táncolnánk -tette hozzá Rosalia.

-Mert mind töketlenek -nevetett Iris.

-Ti kiket hívtatok el? -kérdeztem, mert fogalmam sem volt, hogy kit kérhetnék fel.

Ez nem volt igaz. Egy ember neve felsejlett a tudatomban, de nagyon jól tudtam, hogy esélyem sincs.

-Nagy szünetben elhívom Armin-t -felelte Iris, amin elcsodálkoztam. Sosem gondoltam volna, hogy tetszik neki a srác.

-A barátom eljön velem, annyira várom már! -áradozott Rosalia.

-Azt hittem, külsősök nem jöhetnek -suttogta Viola, mire Rosa csak egy kacsintással válaszolt -Én nem hívtam még el senkit.

Ahogy ezt kimondta, Kim lépett be a terembe. A tizenegyedik A-s diákhoz már többször volt szerencsém a tornaórák során. Mindig lazának és érdektelennek tűnt, de úgy mászta a kötelet és ugrotta át a szekrényt, mint soha senki.

-Hé, Kislány! -jött oda kis csoportunkhoz, egyenesen Viola-ra nézett -Te, én, Valentin-nap. Mit szólsz?

Mindannyian lélegzetvisszafojtva vártuk a lány válaszát, aki elpirultan bólintott.

-Remek. Vegyél fel valami csinosat -kacsintott rá, majd ahogy jött úgy is ment.

-Ahh ez de izgalmas! -örvendezett Rosa és szorosan magához ölelte Viola-t.

-Azt hittem már sose hív el, ideje volt -forgatta a szemét Iris.

Viola még a káosz közepén is megmaradt a saját világában és pirultan, egy halvány mosollyal az arcán nézett maga elé.

-Akkor már csak neked nincs párod -biggyesztette le az ajkát Rosalia.

-Majd találok valakit -legyintettem.

Ezen kijelentésemnek minden éle elveszett, mert a nagy szünetre szinte mindenkinek lett párja. A lehetőségeim egyre szűkűltek és úgy nézett ki, hogy csak egy igazi választásom lesz, amiről tudtam, hogy reménytelen.