Az összeomlás szélén/Csábításból Jeles Fanfiction/

Máskor

 -Szóval eltemettük őket karácsony után, a szünet hátralévő részét pakolással töltöttük és most itt vagyok...-mondtam megtörten. 

Könnyek áztatták az arcomat, de nem tudtam, hogy mikor kezdtem el sírni.

Kentin a döbbenettől tátott szájjal meredt rám egy pár másodpercig, mielőtt magához húzott egy erős ölelésre.

-Annyira sajnálom Sarah -súgta a fülembe.-Annyira sajnálom, hogy nem voltam ott neked -csuklott el a hangja.

-Semmi baj -mondtam, ahogy viszonoztam az ölelést.

Ekkor a mellettünk felhalmozott dobozok mögül hangokat hallottam. Mind a ketten felkaptuk a fejünket a hang irányába. Az ócska kacatok mögül Peggy lépett elő.

Jaj ne.

-Te meg mit keresel itt?-mordult rá Kentin.

Teljesen lefagytam. Egyrészt Peggy megjelenése azt jelentette, hogy a titkom nincs sokáig biztonságban, másrészt teljesen meglepett Kentin viselkedése. A Ken, akit én ismertem sosem állt ki magáért vagy értem. A srác, akit valaha ismertem már messze járt.

-Mindig itt eszem az ebédem -felelte jelentőségteljesen.

-Mert senki nem akar látni!-köpködte a szavakat Kentin.

Peggy a sértést elengedve a füle mellett rám fordította a tekintetét.

-Ha akarnék se tudnék erről írni, ha azon aggódsz. Nem vagyok egy szörny -szúrós pillantásokat vetett Kentinre, mielőtt eltűnt a lépcső irányába.

Kifújtam a levegőt, amit nem tudtam, hogy bent tartottam, amikor megszólalt a jelzőcsengő. Feltápászkodtam a hideg padlóról, Kentin is hasonlóan tett.

-Ez egy igen produktív fél óra volt -jelentettem ki, próbáltam egy kis fényt vinni a szituációba.

-Az biztos -bólogatott.-Órák után van kedved együtt lógni? Elmehetünk egy kávézóba vagy ilyesmi.

-Mennék, de már megígértem Agatha-nak, hogy vele töltöm a délutánt. Máskor?

-Máskor -bólintott és együtt felsiettünk a lépcsőkön.

A következő óra unalmasan telt, pedig a biológia előadó elég érdekesen nézett ki. Minden hely között volt egy mikroszkóp, a falakon különböző metszetek és mikroszkóppal készített fotók helyezkedtek el. A nagy tábla előtt egy rövid, őszülő barna hajú nő magyarázott valamiről, de nem tudtam rá koncentrálni. Annyira el voltam merülve a saját gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy Castiel ott ült mellettem, amíg hozzám nem szólt.

-Remélem nem mártottál be a drága DÖK elnöknek.

-Mi?-néztem rá zavarodottan, hiszen az eddigi órákat mind ellógta.

-Hogy lógtam óráról -felelte unottan, rám se nézve, mert valamit firkált a füzetébe.

-Nem szokásom -vontam vállat és próbáltam a sejt biológiára koncentrálni, kevés sikerrel.

-Jó kislány -kacsintott rám.

Ennek hallatára csak kikerekedett szemekkel bámultam rá. Mi az istent akar tőlem?

-Ne szórakozz velem!-feleltem ingerülten.

Semmi kedvem nem volt a hülye játékaihoz vagy bármihez, amit tenni próbált. Castiel erre csak kuncogott egyet, majd visszatért a füzetbe firkáláshoz.

-Haragszom rád -súgta nekem Rosalia, aki a balomon ült.

-Micsoda?-értetlenkedtem. 

Miért akart mindenki velem beszélgetni óra közben?