Az összeomlás szélén/Csábításból Jeles Fanfiction/

Lógás

Castiel-el kézen fogva sétáltunk Párizs csendes utcáin, magam sem tudtam miért. Szinte már rituálénak számított, hogy egymás kezét fogva sétálunk Agatha nénikém lakásához. Az otthonomhoz. Még mindig furcsa volt annak nevezni.

-Nagyon akartad, hogy elmenjek veled a bálba -törte meg a kellemes csendet kettőnk között. -Sosem láttalak még ilyen jól játszani -tette hozzá.

Elmosolyodtam a dicséret hallatán, majd vállat vontam.

-Sokat gyakoroltam.

-Peerszee, az egészhez semmi köze nem volt sugárzó egyéniségemnek, igaz? -húzta fel játékosan az egyik szemöldökét.

-Csak szeretnéd -böktem oldalba a könyökömmel.

A ház elé értünk, Castiel pedig megállt előttem, úgy néztünk egymásra, a kezemet továbbra sem engedte el.

-Köszönöm, hogy hazakísértél -mosolyogtam rá.

-Ha jobb lesz az idő, akkor a motorommal hozlak majd. Ezek az utak igazi halál csapdák télen.

-Szavadon foglak -kacsintottam rá, majd elengedtem a kezét és elindultam a bejárat felé.

-Sarah -jött utánam és elkapta a karom, megfordultam, hogy rá nézzek.

Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy éreztem a leheletének melegét a párizsi hidegben. Szürke szemeivel vizsgálta az enyémeket. Egy pillanatra megállt minden, csak a saját szívem dobogását hallottam.

-Jó éjszakát -eresztett meg egy megnyerő félmosolyt, majd közelebb hajolt és egy csókot hintett az arcomra.

Kikerekedett szemekkel meredtem rá és éreztem, ahogy elpirulok.

-Ne maradj fent sokáig -engedte el a karomat és egy intés után sarkon fordult és elment.

Ne maradjak fent sokáig, na persze. Már éjfél volt, én pedig még mindig nem tudtam aludni. Próbáltam összerakni, hogy mégis mi a fene történt. Gondolataimból a telefonom rezgése zökkentett ki. Ránéztem : "Darcy egy új üzenetet küldött".

Darcy minden nap írt nekem szüntelenül, de sosem volt szívem megnyitni az üzeneteit. Akartam tudni, hogy mi van vele, ugyanakkor nem akartam tudni, hogy mi történik a kisvárosban, ahonnan jöttem. Azt az életet magam mögött kellett hagyjam és csak arra emlékeztetne, hogy mit vesztettem el a szüleimmel együtt. Anyám nyakláncát babráltam és néztem, ahogy a képernyő elsötétedik, ismét teljes feketeségbe vonva a szobámat. A nappaliból motoszkálást hallottam, jelezve, hogy Agatha nénikém sem tud aludni. Annyira el voltam foglalva az iskolával és a bandával, hogy szinte nem is jutott rá időm. A telefonom ismét felvillant, jelezve Darcy újabb üzenetét. Erőt vettem magamon és kikászálódtam a szobámból, menekülve a múltam elől.

-Te sem tudsz aludni? -kérdezte a nénikém, aki éppen valami butyuta valóságműsort nézett. Lehuppantam mellé a kanapéra. -Chips? -nyújtotta felém a zacskót. Nagy marékkal vettem belőle és betoltam a számba.

-Miért nézed ezt a mocskot? -kérdeztem fintorogva, ahogy egy festett szőke, szolibarna lány egy fekete hajú, szintén szolibarna lány haját tépte.

-Néha szeretem kikapcsolni az agyam -vont vállat.-Izgulsz? -kérdezte, tekintetét továbbra sem vette le a perpatvarról, ami a képernyőn történt.

-Kicsit -ingattam a fejem.

Egy újabb hazugság, a sok közül. Egyenesen rettegtem a pénteki fellépésünktől, de a nénikém így is annyi mindenen ment már keresztül, nem kellettem még én is a tetejébe.