Az összeomlás szélén/Csábításból Jeles Fanfiction/

...Emlékezés

Órák után Darcy-val együtt sétáltunk haza. Kicsi korunktól kezdve voltunk szomszédok. Minden ünnepet, amit csak tudtunk együtt töltöttünk. Voltak saját hagyományaink is. Karácsonyra muszáj csúnya pulcsit húzni és megnézni a 101 Kiskutyát, ami Darcy kedvenc filmje. Valentin-napra egymásnak veszünk rózsát meg csokit, de úgy teszünk, mintha a titkos hódolóinktól kaptuk volna. Születésnapokkor az egyikünk beöltözik a másiknak. El sem tudtam képzelni az életem nélküle.

-Te mibe jössz este?-kérdeztem, mert még nem voltam biztos a ruha választásomban. 

Darcy is fellép este, az egyik felsőbb éves lánnyal fog együtt hegedülni. Mivel ők ketten hegedülnek egyedül, ezért egy programra rakták őket.

-Azt a sötétkék ruhát, amit születésnapomra kaptam -felelte. -Annyira várom már a koncertet!-örvendezett, szinte repkedett örömében, bézs kabátja csak úgy szállt körülötte-Te?

-Hmm...Még nem vagyok benne biztos. Talán azt a fekete ruhát, amit évnyitón viseltem -mondtam egykedvűen. 

Ahogy közeledett az este egyre jobban izgultam. Pár óra múlva az egész iskola előtt fogok játszani és még azt se tudtam, hogy mit veszek fel.

-Abban olyan csinos vagy!-jelentette ki.-Olyan jól fogunk kinézni!

Darcy öröme mindig is ragadós volt. Az aggodalmaim szinte azonnal elszálltak, ahogy a boldogságtól ugráló lányra néztem. Az én számra is mosoly húzódott.
A háza előtt elköszöntünk egymástól, ahonnan tovább sétáltam a saját otthonom felé. 

A ház szokás szerint kongott az ürességtől, a szüleim mindig sokáig dolgoztak. Ezért is aggódtam annyira, hogy el tudnak e jönni a fellépésemre. Lerúgtam magamról a fekete tornacipőimet, a bőrkabátomat felakasztottam a fogasra a válltáskámat az ajtóban hagytam és megindultam a konyha felé.

A tegnap esti vacsora maradékát kivettem a hűtőből és a mikróba tettem. Anyukám lecsót csinált, a kedvencem. Amíg melegedett a korai vacsorám elővettem a telefonomat. A közösségi oldal keresőjébe bepötyögtem régi barátom, Ken teljes nevét, de nem találtam senkit, aki egy kicsit is hasonlított volna rá. Az ünnepek előtt mindig nagyobbra növekedett a hiányom iránta. 

Beszélni akartam vele, tudni akartam, hogy mi történt majdnem öt évvel ezelőtt, amikor egy nap csak nem jött iskolába többet. Hova tűnt? Miért nem köszönt el? De ezen kérdéseimre sosem fogok választ kapni. Sose fog visszajönni ide és ha akart volna beszélni velem, akkor már keresett volna. El kell engednem a reményt, hogy valaha viszont látom baráti társaságunk egyetlen hiányzó tagját.

A mikró sípolása szakított ki a gondolataimból.

Vacsora után elkezdtem összekészülni. Felvettem a fekete ruhámat, fekete harisnyával és egy fekete lapos talpú cipővel. A hajamat begöndörítettem, ami egy elég hosszú folyamatnak bizonyult a fekete hajam hosszúsága miatt. Feltettem egy kis szempillaspirált, egy halvány piros szájfényt és készen is voltam. Az órára pillantva szomorúan konstatáltam, hogy szüleim még mindig nem voltak otthon. Jól esett volna egy utolsó bátorító beszéd, mielőtt színpadra lépek, de tudtam, hogy csak a koncert elejére fognak tudni megérkezni.

Magamhoz vettem az akusztikus gitáromat és a kottával együtt a tokjába helyeztem, a szerencse gitárpengetőmmel együtt, amit a tizenhatodik születésnapomra kaptam a szüleimtől. Leszaladtam a lépcsőn, visszavettem a kabátomat és már úton is voltam a szürkületben. Sosem szerettem, hogy télen ilyen hamar besötétedik.

Dideregve nyitottam ki a művelődési ház ajtaját, mert a sötéttel együtt megérkezett a csontfagyasztó hideg is. Mivel az iskolámnak nem volt színházterme, így a város művelődési házában kapott helyet a karácsonyi koncert. Szülők és rokonok százai ácsorogtak a kis fogadó helyiségben. Nagy nehezen átverekedtem magam rajtuk és besurrantam a díszterembe. A legtöbb fellépő már nagyban készült a saját fellépésére. A tömegben kiszúrtam Darcy-t a tizenkettedikes lánnyal, ahogy a kottákat nézték együtt.