Az összeomlás szélén/Csábításból Jeles Fanfiction/

Barátok

Nyugodt léptekkel sétáltam a folyosón, a lépcső felé, sosem szerettem a tornaórákat és még kifogásom is volt, hogy miért nem voltam ott. Viszont nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Castiel miért viselkedett másképp velem a tetőn, mint az osztályteremben. Lehet, hogy nem annyira bunkó, mint hittem vagy csak azért segített, mert le akart rázni.

Lassan sétáltam le a lépcsőkön, amikor valaki felfelé tartva belém rohant. Gyorsan megkapaszkodtam a korlátban, hogy ne essek el.

-Sarah!-ahogy próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat felnéztem, Nataniel vörös arcával találtam szembe magam. A jól vasalt ingjét és nadrágját egy kinyúlt fehér pólóra és melegítő nadrágra cserélte-Istenem, jól vagy?-lépett fel mellém és segítségként megfogta a karomat.

-Igen, csak kicsit megkönyököltél -mondtam, kezemet a sajgó bordámon tartva, másikkal még mindig a hideg korlátot markoltam.

-Ne haragudj!-Nataniel bűnbánata az arcára volt írva-Amúgy is hol voltál? Már mindenütt kerestelek!-nézett rám összeráncolt homlokkal.

-Eltévedtem.-kikotortam a táskámból a papírlapot és átnyújtottam Natanielnek a térképet-Valószínüleg nyomdahiba.

Nataniel alaposan átvizsgálta a papírt, majd arcát a papírba temette.

-Ezt nem hiszem el.-mormogta a kezébe-Ne haragudj!-nézett rám ismét.

-Ha még egyszer bocsánatot kérsz, akkor tényleg fogok megharagudni -jelentettem ki egy mosoly kíséretében.

-Jól van.-kuncogott-Gyere, Tanár úr már nagyon vár minket -mondta és gyorsan elindult lefelé a lépcsőn, engem húzva maga után, mert még mindig nem engedte el a karomat.

A lépteink visszhangoztak az iskola csendes folyosóin. Sosem láttam még a folyosókat óra közben, egy teljesen szürreális élményt nyújtott az általában tömött helyiség üressége.

Kiléptünk a főkapunk az udvarra, ahol megcsapott a csípős szél. Egyből összehúztam a kabátomat magamon, de Nataniel-t láthatóan nem zavarta az időjárás.

-Erre!-mutatott az épület mellett elhaladó útra. 

Nem tudom, hogy miért nem vettem észre, amikor bejöttem. A kopár fák árnyékában sétáltunk a tornacsarnok elé, ahol Nataniel vállával benyomta a nehéz ajtót, majd intett, hogy menjek be. A tornacsarnokba lépve megéreztem a radiátorokból áramló meleget, szinte egyből lekaptam magamról a kabátot. Egy kis folyosón voltunk, az egyik oldalán ablakok voltak, míg a másik oldalán egy hatalmas, nyitott ajtó kapott helyet. A linóleum padlón hallatszódtak a diákok cipőinek csikorgása, lihegése és kiabálása. A folyosó végén egy lépcső vezetett fel a félemeletre.

-Arra van az öltöző.-Nataniel a lépcső felé mutatott-Illetve ott vannak még az edző gépek. Evezőgép, futópad meg ilyenek -magyarázta.

-Azta!-ámuldoztam a terjedelmes fehér falakat és trófea tartókat nézve.

-Az órának mindjárt vége, szerintem felesleges átöltöznöd -mondta és elindult a terembe.

Mint kiderült, igazam volt. A tornacsarnokban tényleg egy egész kosárlabdapálya kapott helyet, lelátókkal. A csarnok teteje üvegből volt, de mivel csak a gyér téli fény jött be rajta, ezért fel voltak kapcsolva a neon lámpák. A diákok fel-alá rohangáltak és labdákat dobáltak egymásra. Kidobósoztak.

-Nataniel!-jött oda hozzánk egy alacsony, izmos hosszú, szőke hajú férfi.

-Boris tanár úr, ő itt Sarah Deneuve, kicsit eltévedt -mondta.