Királyi esküvő

Huszonhatodik

Vladimir pov.
Riadtan néztem a nő szerű lényt, akit egykor az anyámnak tekintettem.
— Te átkozott kis görény! — sziszegte, mint egy mérgeskígyó. – Azt hiszed megkapod a pénzt mi? Az az én pénzem! Mond meg hol van! — sikította és nekem akart esni, de a rendőrök lefogták. Mégis milyen pénzről beszél? Igor átölelt, de úgy, hogy a mellkasára húzta a fejemet, háttal a történéseknek.
– Igor...
– Menjünk haza! – suttogta. Bólintva értettem egyet. Nem bírtam, és aznap este az öcsém mellett aludtam. Meglepetésemre egyáltalán nem bánta a dolgot. Igaza van a kapitánynak, jobb ha egyenlőre nem tud erről, csak rontana az állapotán.

A gépen végig aludt, ahogy én is. Igor tartott és a vállamat simogatta.
– Nem lesz baj. — suttogta.
– Nem értek semmit, csak ez zavar. Abban a kertben játszottam, olvasgattam, ahol az apám...
— Tudom. — ölelt át. Annyira szeretem. Tudja milyen az anyám, hogy mi történt a családomban és mégis itt van és ölel.
— Szeretlek.
– Én is, a végsőkig. – puszilt a homlokomra.

Otthon a nagyi fogadott minket. Szegény John megint sírva fakadt, de láthatóan örült, hogy jó helyen van mostmár. A palotában már előkészítettek neki egy szobát és huszonnégy órában a rendelkezésére állt egy orvos. Philip is bemutatkozott neki, John pedig mind a kettejüktől bocsánatot kért.
– Óh, kicsikém...Most az a dolgod, hogy meggyógyulj és pihenj. — simogatta a fejét. Kicsit nehezen koncentráltam, de Igor ott volt nekem. Sikerült elfelejttetni velem a napi történéseket egy szenvedélyes éjszajával. Aznap este úgy szeretett, hogy tudta mindennél jobban szükségem van rá. Annyira gyöngéd volt, hogy majd' elolvadtam. Mikor mind a ketten kielégültünk egy kellemes fürdővel mostuk le a bizonyítékokat magunkról.
— Jobban vagy? — kérdezte érdeklődve.
— Soha jobban. Legalább nincs több kérdésem, egy dolgot leszámítva. — sóhajtottam fel.
– A pénz?
– Csak azt nem értem.
— Biztos kapunk rá magyarázatot hamarosan. — simogatta meg az arcomat.
– Igor! Jövő héten repüljünk el Párizsba.
— Miért?
— Hogy összeházsodhassunk. Már beszéltem Nagyival és Philipel. John is szeretne eljönni. –mondtam mosolyogva, mire meghatottan elmosolyodott.
— Komolyan mondod? – kérdezte csillogó szemmel.
– A legkomolyabban. – kulcsoltam össze az ujjaink.
— A sajtó?
— Nem! Csak mi! A te szüleid, az én családom! Ez most szóljon rólunk! — eresztettem el a kezét és az arcára simítottam, majd egy szerelmes csókbaa forrtunk össze.

Pár napig pihennem kellett és Jim intézte a papírokat. A kórház volt az egyetlen, amit nem hanyagoltam. Ígéretet tettem és nem volt szándékomban megszegni. Igor igyekezett támogatni, de nem titkolhattam gyengélkedő szervezetemet. Majdnem össze is estem, ha a vőlegényem nem kap el időbe.
– Na, jó! Ebből elég! – vett fel Igor az ölébe, és felvitt a szobákba, majd az ágyba fektetett.
– Ne! Várj...
– Kedvesem, pihenned kell! Rosszul vagy és ezt mindenki látja! Csak egy kicsit pihenj! — simított az arcomra. Nem bírtam neki ellent mondani. Ápolt engem és hagyta, hogy aludjak, majd nagyi is meglátogatott.
– Csakhogy tudd! Engem is felhívott a kapitány, amikor Helent letartóztatták.— sóhajtott.
— Mi...
— Tudom mi történt szegény Walterrel. — mondta szomorúan.
– Nagyi...
— Én próbáltam jól nevelni, egyszerűen az ember ilyenkor nem érti mit ronthatott el, hogy a lányából egy pénzéhes gyilkos lett.
— Nem hiszem, hogy ahhoz neked bármi közöd lenne. Van, aki csak így születik. — fordultam oldalra, hogy jobban rá tudják nézni.
— Aranyszíved van, kicsikém, ezért leszel jó férj és jó király. — simított az arcomra. – Tudod mit? Ha jobban leszel, te és én elmegyünk Igorral, és nézünk nektek öltönyöket az esküvőre? — kérdezte mosolyogva. Ezen már én is mosolyogtam.